Nagy bejelentésre készül csütörtökön a CEU

2018. október 25., 08:25

Szerző:

Michael Ignatieff, a CEU rektora meghívót küldött, amely szerint „fontos fórumra” invitálja az egyetem diákjait október 25-én csütörtökön az oktatási intézmény épületében – derül ki a 24.hu cikkéből. A szűkszavú meghívó ezen kívül nem sokat árul el, de a bejelentésnek borítékolhatóan köze lesz ahhoz, hogy az Orbán-kormány még mindig nem vitte qz Országgyűlés elé a CEU budapesti működését lehetővé tevő törvényjavaslatot, noha az egyetem ennek minden feltételét teljesíti már. A folytatást illető kétségek miatt a CEU kész Budapestről Bécsbe költözni.

A fórum délután háromnegyed egykor kezdődik.

A CEU budapesti működése az Orbán-kormánynak a Soros György elleni harcában vált kétségessé, 2017 áprilisában az Országgyűlés kivételességi eljárásban fogadta el a felsőoktatási törvény módosítását, a hírhedt lex CEU-t, amelynek értelmében külföldi oktatási intézményeknek az anyaországukban is képzést kell folytatniuk. Bár ennek a követelménynek a CEU eleget tesz a New York-i Bard College-dzsal kötött megállapodással, az Orbán-kormány nem hajlandó aláírni és az Országgyűlés elé vinni azt a szerződést, amelyet New York Állam vezetésével kötne az ügyben.

 

 

Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.

Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.