Mundruczó: Magyarország a kóros felejtés metaforája
Miként lehet színházat csinálni, ha erre a politika nem igazán teremt lehetőséget? Erről nyilatkozott Mundruczó Kornél a Tagesspiegelnek, miután Berlinben egyhetes Magyarország-fesztivál kezdődött Elmenni – nem alternatíva? címmel.
A rendező, akinek az eseménysorozat keretében a Demencia, avagy Nagy Boldogságom napja című darabját adják elő, úgy fogalmaz, hogy számára a kóros felejtés annak metaforája, miként működik a társadalom nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Mert elfelejtjük, hogy hol élünk, milyen volt a történelmünk, miáltal az egész megismétlődik. Kiemelte, hogy a magyar helyzet szélsőséges példa Európa szorult helyzetére és arra, hogy bizonyos dolgok milyen gyorsan megtörténhetnek. A nemzet ugyanis nem néz szembe a bajaival és a történelmével, és ez frusztrációhoz vezet.
A független társulatokról Mundruczó azt mondja, hogy azokat legnagyobb részt külföldi fesztiválok útján finanszírozzák. De ez egyben szabadságot is jelent számukra. Mert Magyarországon hihetetlenül fárasztó önállóan dolgozni, hiszen az ember szinte semmit sem kap a munkájáért. Az állam közben megpróbálja figyelmen kívül hagyni ezeket a színházakat, ám azok éppen emiatt egyre erősebbek. Az emberek ugyanis tudják, hogy ha igazán érdekes, időszerű kérdésekről akarnak hallani a színpadon, akkor nem a kőszínházakba kell menniük, és ez erősítheti a civil kurázsit.
A szakember különben majdnem biztos abban, hogy a Fidesz hatalmon marad. A populizmust a mai politika egyik legnagyobb gondjának tartja, mármint hogy nem vagyunk hajlandók szembenézni a valósággal. De nem csupán Orbán populista, hanem az ellenzék válasza is. Jobbról-balról körbevesz a manipuláció, reményt legfeljebb csak az ad, hogy a világot jelentő deszkákon harcolni lehet e populizmus ellen. Hogy metaforákban beszélnek, de az igazat mondják.
(Forrás: Ger-mánia)
