Mufurc

Értelmetlen és meggondolatlan döntésnek tartom, hogy az MSZP nem vett részt a köztársasági elnök beiktatási ünnepségén. Arra hivatkozni, hogy csak szóbeli értesítést kaptak, nem küldtek nekik írásbeli meghívót a ceremóniára – gyermeteg dac, óvodás durcáskodás, ha a politikában is használható lenne a kifejezés, azt mondanám: mufurc.

Múlt héten azt írtam: tegyük félre az aggodalmainkat, az averzióinkat, bizakodjunk, hogy Áder János jó és tisztességes köztársasági elnöke lesz a hazának, de azért jegyezzük meg, hogy nem ismeretlenül, nem a semmiből pattant elénk, és nehéz lesz elfeledtetnie velünk, hogy kinek a jelöltje volt.

Az egymondatos publicisztikát most kiegészítem. Amikor Áder a beiktatási beszédében a Szent István-i intelemre figyelmeztetett, arra, hogy „semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”, akkor a címzett nem volt ismeretlen, mert az ilyen intelem mindig az egyeduralomra törő hatalomnak szól, és sohasem azoknak, akik kisebbségben vannak. Tetszett az is, amit Áder a nyugati polgárosodásról, az új magyar kiegyezés szükségességéről mondott, és magam is úgy gondolom: „Itt az ideje, hogy mi, magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal, mert csak ebből születhet meg saját lelki békénk.” Ebben a végletekig megosztott országban nem hirdethet ennél fontosabb, szelídebb, jóindulatúbb, normálisabb – ha tetszik: nemzetibb – programot egy hivatalba lépő államfő.

Lehet persze azt mondani, hogy ez csak kezdő és taktikus hangütés, hogy ez a mértéktartás és kiegyensúlyozottság csupán manír, vagyis csak annyi történt, hogy Áder „beleállt a szerepbe”, mert így akarja megformálni „az emberarcú orbánizmust”, de ha így lenne is, vannak szituációk, amikor jelen kell lenni, vannak kötelező kézfogások, amelyek nem maradhatnak el. Természetesen van indokolt távollét, amely a saját politikai tábornak azt üzeni, hogy ebben a vircsaftban nem veszünk részt, ám az MSZP-nek ez a távolmaradása akaratlanul is a Fidesznek üzent: már megint a ti forgatókönyvetek szerint viselkedünk.

Csupán azt kívánom jelezni a szocialisták parlamenti frakciójának: nem elég önérzetesnek lenni, okosnak is kell látszani. Ha egyszer azt kell majd tapasztalnia a demokratikus ellenzéknek, hogy Áder kizárólag a kétharmad köztársasági elnöke, akkor bátran tiltakozhatunk, fölléphetünk ellene, vagy hátat fordíthatunk neki, de ebben a helyzetben ne tévesszük össze a bátorságot a sértődöttséggel.

A végrehajtó hatalomnak azt kell tudomásul vennie, hogy civil fogalmak és kritikus újságírók felfogása szerint a köztársasági elnök sem sérthetetlen. Az ellenzéknek pedig azt kell megtanulnia végre: a sértődöttség nem politikai kategória.