Magyar Nemzet: Az MSZP megyei elnökeinek többsége Mesterházy Attilát sírja vissza

2020. május 29., 10:30

Szerző:

Hamarosan lejár az MSZP vezetésének kétéves mandátuma, ami újra felszínre hozta a párton belüli feszültségeket. A szocialisták eredetileg március­ban, majd májusban tartottak volna kongresszust, az elsőn az alapszabályukat akarták módosítani, a másodikon pedig tisztújítást tartottak volna, ám a koronavírus ­miatti veszélyhelyzet felülírta terveiket.

Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP elnöksége azonban július közepéig mindenképpen meg akarja valósítani a párt alapszabályának módosítását, ennek érdekében elektronikus módon tartanák meg a kongresszust, ahol jelenlét nélküli távszavazással döntenének a tervekről. Számos szocialista prominens ugyanakkor arra hívta fel a lap  figyelmét, hogy

a párt jelenlegi alapszabálya nem teszi lehetővé egy elektronikus kongresszus megtartását.

Nem véletlen, hogy az elnökség mindenáron túl akar esni az alapszabály-módosításon, az ugyanis lehetővé tenné a társelnöki rendszer bevezetését, továbbá az eddigiekhez képest jóval nagyobb jogkört biztosítana számára a szövetségi politika meghatározásában. A társelnöki rendszer elfogadásával jelen állás szerint

Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes vezetheti majd az ­MSZP-t,

a 2022-es országgyűlési választásig.

Ez sokaknak nem tetszik a pártban, amelynek 2010 óta tartó folyamatos lejtmenete Tóth vezetése óta elérte eddigi mélypontját, a legutóbbi felmérés szerint 4,4 százalékos támogatottságukkal a szocialisták nem jutnának be az Országgyűlésbe. A lap úgy tuja, hogy az MSZP megyei vezetőinek többsége azt szeretné,

ha Mesterházy Attila volt elnök is indulna az ősszel esedékes tisztújító kongresszuson.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.