Mitől vagyok én ennyire sikeres? – Nógrádi György: Mindegy, mit írnak a nevem alá a képernyőre
– A képzettsége sokoldalú. Öt nyelven beszél, oroszul szinkrontolmácsszinten, németül tökéletesen, az angollal elboldogul. Felsorolná, mi mindent végzett?
– Ha fontos önnek, leírhatja. A NATO akkori legmagasabb iskoláját, a közgáz nemzetközi szakát, történelem szakot és a német vezérkari akadémiát.
– A biztonságpolitika létező diszciplína? Tekinthetjük önálló tudománynak?
– Őszinte leszek: nem tudom. Ez számomra elméleti kérdés. A gyakorlatot értelmezem és magyarázom.
– Akkor másképpen kérdezem. Milyennek látja szakmájának hazai nívóját? Valóban kompetens emberek a szakértők, akik a tárgyban megszólalnak?
– Vannak közöttünk kiválóak és vannak középszerűek. Ahogy minden más szakmában. Én pontosan tudom – habár nem mondom el –, ki az a négy kutató, akiket valóban nagyra tartok.
– Az utóbbi két év – ebben megegyezhetünk – szakmájának aranykora.
– Nem véletlenül. A biztonság világszerte felértékelődik. A világ is változik, válságos éveket élünk.
– Mint általában.
– A hidegháború korában a katonai biztonság volt fontosabb. Ma a gazdasági biztonság értékelődött fel, a környezetvédelem és egy sor dolog.
– Akkor jól látom, hogy szalad a szekér.
– Számomra ezek valóban fontos kérdések. Úgy látszik, nem csak nekem. Hajnali ötkor kelek, hogy a német közszolgálati tévé műsorait nézzem. A híranyagok hatvan-hetven százaléka a biztonságról, a külpolitikáról szól. Ezt mi sem kerülhetjük meg, ugyanez áll Magyarországra is. A biztonságpolitika még soha nem kapott ilyen figyelmet. Pártok kérnek fel, minisztériumok, iskolák, klubok, önkormányzatok. Most épp Bécsben vagyok, de az elmúlt hetekben bejártam fél Európát, és eljutok a legkisebb magyar községekbe is. Mindenhol ugyanaz a téma: lesz-e háború, mit akar Észak-Korea, mi lesz a német választás után? Az embereket foglalkoztatják ezek a kérdések. Én pedig nagyon boldog és megelégedett vagyok. Tegnap például Mátyásföldön jártam. Háromszázötven ember előtt állhattam a pódiumon.
– Ez szép, de mi tesz valakit népszerű szakértővé? A publikációinak száma? A kutatásai? Az előadásai?
– Nem tudom. Tőlem gyakran kérdezik, mit írjanak a nevem alá a képernyőre. Azt szoktam mondani, mindegy. Írhatják azt, hogy egyetemi tanár. De mivel biztonságpolitikát tanítok, azt is boldogan vállalom, szeretem és csinálom.
– Azért a sajtóban sok bírálat éri, egyesek kóklernek nevezik.
– A saját szakmai lelkiismeretükért ők felelnek. Azt írják, soha értékelhető publikációm nem volt. Az igazság ebből az, hogy évente kétszáz publikációm van.
– Azt is mondják, olyan egyetem díszdoktora, amely tulajdonképpen nem is létezik. És azt is hozzáteszik…
– Bocsánat! Lassítsunk: én semmilyen egyetemnek nem lettem a díszdoktora. Ez marhaság. A következő a helyzet: Ausztriában nyolc-tíz éve létre akarnak hozni egy Európa Egyetemet. Arra kértek, ha megvalósul, legyek rektorhelyettes. Azt mondtam, ha lesz ilyen, vállalom. Az az egyetem előbb-utóbb létrejön, de nem lehettem a díszdoktora, mivel ma még nem is létezik. Én pedig doktoráltam, kandidáltam, professzori címet szereztem, itt Magyarországon. Azóta írnak ilyeneket rólam, mióta kiálltam a kerítés megépítése mellett.
– A kerítésügynek kezdettől elkötelezettje.
– Sőt, én mondtam ki először! Kilenc nappal a magyar kormány döntése előtt. Másnap kezdtek a sajtóban piszkálni. Négy újság, portál van, amelyik szórakozik velem. Korábban egy rossz szót nem írtak rólam az Indexen vagy másutt.
– A tűzparancsra vonatkozó megjegyzését is rossz néven vették.
– Egy Kispesten tartott előadásom félmondatát ragadták ki.
– Azt mondta: a végső megoldás a tűzparancs.
– Nem idéz pontosan. Azt mondtam, bekövetkezhet olyan helyzet, amikor tűzparancsra is sor kerülhet.
– Ez talán még fenyegetőbben hangzik.
– Ha egy kétórás előadásból ezt a félmondatot ragadják ki, tegyék. De akkor leírhatják azt is, hogy az Egyesült Államok mexikói határán 1994 óta érvényes a tűzparancs. Egyesek szerint tizenegy-, mások szerint tizennégyezer halálos áldozatot okozott. Miért engem állítanak pellengérre? Miért nem szórakoznak az Egyesült Államok elnökeivel?
– Mert ez nem Mexikó, Bács-Kiskun sem Texas.
– Én örülök, ha a közvélemény egy félmondatra is ilyen érzékeny. Ha fél szóra is ugranak, ugorjanak.
– Ön egyetért kollégájával, miszerint voltaképpen háború van, amelyben az árulókat, azaz a migránsmentőket likvidálni szokás?
– Ezt a Földi Laci mondta. Kollégákat sosem kommentálok.
– Az önök társaságát, kasztját, körét az a vád éri, hogy nagyotmondásukkal, fontoskodásukkal szítják a kedélyeket.
– Valamit tisztázzunk. Nincsenek kasztok, körök vagy társaságok. Független értelmiségiek vannak, akik között annyi a különbség, hogy kit melyik tévébe hívnak.
– Önt melyikbe hívják gyakrabban?
– Nyilván tudja a választ. Egyetlen dolgot szeretnék megjegyezni: amíg a kerítés szót le nem írtam, hetente többször is hívtak a Hír TV-be. Azóta nem hívnak. Mi történt? Járom a világot, sikereim vannak. Évente kétszázötven tévészereplést abszolválok. Előadásaimon a folyosón is ácsorognak az emberek. Mitől vagyok én ennyire sikeres? Talán mert szép vagyok?
– Hát, nyilván számít a karizma, a lendületes előadásmód...
– Bocsánatot kérek, talán számít a szaktudás is valamit.
– Kívülállóként nem tudom megítélni.
– Akkor miért velem készít interjút?