Mindenre operatív törzs alakul: ezúttal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítására

Biztonságban akarják megrendezni.

2021. augusztus 23., 17:34

Szerző:

Operatív törzs alakul a Budapesten, szeptember 5. és 12. között tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) lebonyolítására – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az eseményt a lehető legnagyobb biztonságban rendezzék meg, és hangsúlyosan szólt az ide látogató védett személyek biztonságáról is. Hangsúlyozta: az államnak az egyház által szervezett programokkal nincs dolga, de elsődleges feladat az ide látogató mintegy százezer ember biztonságának szavatolása, valamint egyes kulturális programok megszervezése a nemzeti rendezvényeken megismert formában.

Kovács Zoltán beszámolt arról, hogy már több mint egy éve működik egy előkészítő csoport a rendezvénysorozat kereteinek megtervezésére. A rendőrség négyéves előkészítő munkával felkészült a kongresszus biztosítására – ismertette Kuczik János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka. Közölte: az ide látogató Ferenc pápa személyvédelmét a Terrorelhárítási Központ látja el.

Elmondta, hogy napi kapcsolatban vannak a NEK titkárságával, így az egyházi programok jellegét figyelembe véve tudják biztosítani a helyszíneket, hogy a zarándokok zavartalanul gyakorolhassák vallásukat. A felkészülés során együtt dolgoztak a Belügyminisztérium rendvédelmi szervezeteivel, az Országos Mentőszolgálattal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal. A vatikáni csendőrség és a svájci gárda munkatársai is több alkalommal jártak Magyarországon – számolt be.

A rendezvények ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, erről a rendőrség a honlapján ad majd tájékoztatást. A kongresszus a pandémia óta az első világegyházi esemény, így azt igen nagy figyelem övezi – számolt be Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a NEK titkárságának vezetője, hozzátéve: mivel a járványhelyzet miatt sokan nem tudnak személyesen ellátogatni a kongresszusra, az érdeklődők az interneten kapcsolódhatnak be a rendezvényekbe, amelyeket öt világnyelven tolmácsolnak.

A katolikus mellett más egyházak magasrangú vezetői is részt vesznek a kongresszuson, például Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka is. Elsősorban a Hősök terén, a Kossuth téren, a Szent István-bazilika előtti téren, valamint a Hungexpón lesznek nagyobb események, így a budapestiek itt számíthatnak nagy számban zarándokok érkezésére. Mohos Gábor köszönetet mondott minden együttműködőnek, valamint mindazoknak, akik a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában vesznek részt. Beszámolt arról, hogy a Magyar Vöröskereszt száz önkéntessel kapcsolódik be a munkába, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig egy rohamkocsit ajánlott fel, és további több ezer önkéntes jelentkezett segédkezni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagy szabadtéri eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni, ezeken a regisztráció csupán arra szolgál, hogy a jelen lévők közeli szektorokban kapjanak helyet. A Hungexpo területén lévő programok várhatóan teltházzal zajlanak majd, akárcsak a Papp László Budapest Sportarénában tartandó ifjúsági esemény. A kormány korábbi döntése értelmében a rendezvények mentesülnek az általános koronavírus-korlátozások alól.

(Kiemelt kép: Kovács Zoltán, a 2021-es Egy a Természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőt mond a sümegi Jakab Napok megnyitóján a Püspöki Palota kertjében 2021. július 31-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.