Minden rekord megdőlt
A dunai árhullám szintje a Budapest feletti szakaszon mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást, és az eddigi tetőzések a fővárostól délre lévő szakaszon is megdöntötték a korábbi rekordot – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfő este az MTI-vel.
A közlemény szerint ezért volt szükség arra, hogy a kormány tizenkét, a fővárostól délre fekvő, Duna menti járásra is veszélyhelyzetet hirdessen. Emlékeztettek: Pintér Sándor belügyminiszter indítványának egyhangú elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a a Duna áradása miatt múlt kedden elrendelt veszélyhelyzetet július 19-éig meghosszabbítsa.
Közölték, hogy az OMIT szakemberei már felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére. Kitértek arra is, hogy töltésfeltáró szakcsoportot rendeltek ki az elsőrendű állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára. A szakcsoport folyamatos jelentéseivel segíti az OMIT munkáját.
A tájékoztatás szerint a törzs az eddig a felső szakaszon szolgálatot teljesítő szakembereit szükség szerint a Budapest alatti védekezési helyekre irányítja át. Közölték: megtették az előkészületeket a főváros alatti térségben a védelmi szakaszok súlypontjainál kialakítandó további hét homokzsáktöltő telep mielőbbi üzembe helyezésére.
Tetőzés Tassnál
A Duna vízszintje hétfő este 10 óra óta változatlan a térségben, a felső szakaszon viszont tovább apadt a vízszint. Hajnali adatok szerint Dunaföldvárnál négy óra leforgása alatt 1, Paksnál 3 centimétert emelkedett a Duna, előbbi vízmércénél 721, utóbbinál 889 centiméteres vízállást mértek a szakemberek. Bajánál a Duna 964 centiméterről 967-re emelkedett, Mohácsnál pedig 917-ről 921-re nőtt a vízszint 4 óra alatt – írja a
hirado.hu.Budapesten az éjféli 871 centiméteres vízállás hét centiméteres csökkenéssel hajnali 4 órára 864-re apadt, Nagymarosnál 9, Esztergomnál 10, Komáromnál 15, Nagybajcsnál pedig 14 centimétert apadt a Duna.
Stabilak a budapesti védművek
A budapesti védművek stabilak, jól bírják a terhelést, hibáról, megrongálódásról nincs információ. Folytatódik a lassú apadás, 24 óra alatt húsz centiméterrel csökkent a Duna vízszintje, de még mindig 11 centiméterrel haladja meg az eddigi rekordot, a 2006-os vízszintet.
Budapesten jelenleg hat helyszínen folyik védekezés, a hétfő délutáni esőzés nem okozott problémát.
Megnyitották a Mária-Valéria hidat
Hétfő este 10 órától a rendőrség megnyitotta az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária-Valéria hidat – közölte a rendőrség. Estétől a Lőrincz utca és a Bottyán híd is járhatóvá vált. Az átkelőt szombaton reggel zárta le a rendőrség, mert víz alá került a felhajtó útvonal.