Milliók Stockholm-szindrómában

- Miért akart alelnök lenni? Támogatói szerint progresszív gondolkodású, de nem pártszónoktípus.

– Mindenki bátorságára, önbizalmára, cselekvésére szükség van ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. A tettvágy miatt vállaltam a posztot azon túl, hogy ha az embert sokan megkeresik és biztatják, akkor nem szabad ellépni.

– Tudható: megyei elnöke Mesterházy Attila szűkebb köréhez tartozott, a kongresszus előtt pedig sokaknak úgy tűnt, előre levajazták a posztokat, s önt is érte nyomás, inkább lépjen vissza.

– Igen, az MSZP-ben a kongresszusokon hagyományosan működnek klikkek, de én vagyok a jó példa: a küldöttek szakítottak ezzel, és inkább a személyekben lévő lehetőségeket, a teljesítményt díjazták.

– Ön a választmány elnökhelyettese, székesfehérvári elnök, aki összekapta a pártszervezetet, miután az MSZP-s támogatással polgármesterré avanzsáló Warvasovszky Tihamér 2010-ben inkább az ÁSZ-alelnökséget választotta Orbán Viktor kérésére.

– Tihamérnak sokat köszönhetek, Székesfehérváron ő indított el a politikai pályán, számomra is sajnálatos volt a döntése. Távozása után mélypontra került a fehérvári baloldal, amit sziszifuszi munkával sikerült talpra állítani.

– Ön korábban, befelé kritizálta az MSZP-t, mondván: túl megalkuvó, kompromisszumkész az Orbán-kormánnyal szemben. Milyen ellenzékiséget képzel el?

– Az orbánizmus célja az, hogy a plurális, alkotmányos demokráciában az ellenzék rendelkezésére álló intézményeket – amelyek révén építkezhetne és ellenőrizhetne – kiiktassa. Nincs olyan média, amely eljut minden választóhoz, a parlamentáris eszközök is erősen csorbultak. Ezért innovatív, kreatív, ha kell, radikálisabb megoldásokra van szükség.

– Például?

– Egyrészt az alternatív nyilvánosságban (az internet, az ingyenes, időszaki kiadványok világában) kell új utakat találnunk. Mert nem jutunk el ahhoz a többséghez, amely már a bőrén érzi, hogy Magyarország alulteljesít, miközben a rendelkezésre álló lehetőségek alapján sokkal jobban is élhetnének a jelenleginél. Honfitársaink milliói érzik magukat rosszul a saját hazájukban. Sokan elmennek Nyugatra, a maradók többsége pedig nem kap politikai ösztönzést a demokratikus részvételre. Leírták már, hogy a térdre kényszerült milliók egyfajta Stockholm-szindrómában szenvednek. Érzik a kiszolgáltatottságot, de a növekvő függés hamis biztonságérzete miatt kezdik elfogadni az agresszort, míg a lehetséges megmentőkkel szemben bizalmatlanok. Ezért kellenek radikálisabb eszközök, kell hangosabban megfújni a veszélyt jelző kürtöket. A következő négy évben utcai demonstrációkon kell megmutatnunk bátorságunkat, önbizalmunkat és hazaszeretetünket. A változtatni képes erőt.

– Úgy, hogy közben húszból tizenhat megyei elnök a posztján maradt?

– Szokták mondani, az MSZP olyan, mint egy nagy csuklós busz, ami nehezen fordul. De túl vagyunk a tavaszi csalódottságon, pozitív volt a kongresszus hangulata. Elkezdtük felépíteni a jövőt, műhelyek szerveződtek, és a párt igyekszik olyan új politikusokat találni, akikről a közvélemény elhiszi: a szavaikat tettek is követik majd.

– Azt a jó kongresszusi hangulatot sikerült remekül elrejteni. Inkább úgy tűnt: gyorsan lezavarják a személycseréket, nehogy nagyobb adok-kapok legyen, valami erőteljes üzenet. Van rosszabb, mint egy unalmas párt?

– A tisztújítás mindig zártkörű, az építkezéshez szükséges első lépéseket megtettük.

– De nincs új üzenet az önkormányzati kampány előtt.

– Az önkormányzati kampányban a helyi üzeneteket mindig a jelöltek közvetítik. Településeinken is radikális változásra van szükség, mert érték- és feladatzavaros városi vezetők működnek szerte az országban. A közszolgáltatások színvonalának megtartása, emelése helyett elképesztő feladatokra megy el a pénz. Székesfehérváron professzionális sporttámogatásra ebben a ciklusban több mint négymilliárdot költött a város, állami támogatásból kilenc és félmilliárdért foci-, hétmilliárdért jégkorongstadiont építünk, miközben a bölcsődei, óvodai igények nyolcvan százaléka kielégítetlen, az általános iskolai oktatás színvonala hanyatlik, éllovasból pedig sereghajtókká lettünk a közbiztonság területén.

– Említette a műhelyeket, ön a Deák Kör tagja. Mi a céljuk?

– Elérni, hogy az MSZP végre ne a szövetségeseivel, önmagával, még csak ne is a kormányzó párttal foglalkozzon, hanem az országgal. Az MSZP feladata a Magyarország előtt álló lehetőségek számbavétele, és ezek alapján a milliók számára elérhető, biztonságos, igazságos, jobb élet megmutatása. A Deák Kör szerint erről szól a feltétel nélküli alapjövedelem ügye, hiszen két, két és félmillió honfitársunknak adna új esélyt. Erről szól a nettó százezer forintos minimálbér is, amely csökkenti a dolgozói szegénységet. De a közbiztonság javítása is, azzal, hogy a romlást előidéző okokat kell megszüntetni, amihez elengedhetetlen a bölcsődei, óvodai ellátás színvonalának emelése, az oktatás versenyképességének javítása. Mert más eszközünk nincs az elszegényedés és a bűnözés növekedése ellen.

– És erről szól a Pásztor Albert-vita is.

– Igen, ebben csúcsosodik ki politikai közösségünk kettős feladata. Hiszen rövid távon kezelni kell a társadalmi együttélés nehézségeit, de emellett az okokat is, amihez újra mondom: jó bölcsőde, óvoda és színvonalas oktatás kell.

– Csakhogy Pásztor Albertnél e kettősség nem jelenik meg. Ő rendőr, aki azt mondja, nem hisz az integrációban, nem hangsúlyozza az oktatást.

– Ettől még a pártnak látnia kell a küldetés kettősségét, hiszen nemcsak Miskolcon, de például Székesfehérváron is hasonló cipőben járunk.

- Minek ad nagyobb esélyt: újra önállóan váltópárt lehet az MSZP, vagy ezentúl három, közel egyenlő súlyú szövetségesnek kell megtalálnia a közös hangot?

– Nem az a döntő kérdés ma, hogy együtt vagy önállóan, hanem az, mit ajánlunk az országnak. A következő négy évben ki fog alakulni a szövetségeseinkkel az együttműködés legjobb módja. Hiszen nincs köztünk hatalmas távolság, ezért őszre is jó helyi megállapodások születnek majd.

– Budapesten finoman szólva is döcög az együttműködés.

– Ez a fővárosi szocialisták kompetenciája. Túlzás volna, ha az egész helyhatósági kampányt az határozná meg, mi van Budapesten. Őszintén mondom, Székesfehérváron ez senkit nem érdekel.

– Mert itt kisebb az esélye a váltásnak. De sokak szemében Budapest, Szegedhez hasonlóan, bástya lehetne. Ehhez képest elcastingolják megint, beszélgetésünk napján épp Balázsovits Lajos neve forog. Erre alelnökként annyit mond: ez a fővárosiak ügye?

– Bízunk a fővárosiakban, hogy egy-két hét alatt tető alá hozzák a megállapodást. Annyit kértünk csak, végre Budapest lehetőségeiről, a tervekről is essen szó. A főváros a legnagyobb baloldali közösség otthona, ennek mégsem tudott motorja lenni az elmúlt években az MSZP. Alig lehetett hallani valamit arról, hogyan képzeli a baloldal e csodálatos világváros következő tíz évét, miközben ott a közönség, amely kíváncsi volna erre.

– Miért alakul így?

– Több, a fővárosra fókuszáló intellektuális teljesítményre lett volna szükség. A politikát mindenki hatalmas boszorkánykonyhának tartja, pedig nem az. Ha van egy értékazonos közösség – márpedig van –, akkor felépíthető egy terv a jövőre, amit nagy önbizalommal, lelkesedéssel lehet képviselni és támogatni. A politika ilyen egyszerű.

– Kissé naiv, nem?

– Nem. A nehézség az, amiről beszéltem: a demokratikus intézményrendszer kiiktatása miatt nem elég jó politikát csinálni, óriási intellektuális és szervezési-finanszírozási feladat az is, hogy azt eljuttassuk nyolcmillió választóhoz. Építkezni alulról lehet, de ha felül adott a jó politika, az alul is vonz, ledönti a falakat. 2008 óta vagyok itt pártelnök, s az utóbbi két évben, mióta megtaláltuk a hangunkat, többen csatlakoztak, mint előtte összesen. Ha van jó politika, akkor jönnek a támogatói is – nem utolsósorban azok, akik az építkezést finanszírozni tudják.