Milliárdokat tol a határon túli futballba a kormány
Nem elég az itthon közvetlenül és a tao-n keresztül a futballba öntött rengeteg milliárd (2011 óta csak a tao-n keresztül 190 milliárd ömlött ide), a kormány az elmúlt két évben összesen több mint tízmilliárd forinttal támogatta a határon túli futballt a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből.
A legtöbb pénzt, hárommilliárd forintot a Délvidék Sport Akadémia, ezen keresztül pedig a szerb másodosztályban szereplő Labdarúgó Klub Tsc (Topolya) kapta. (Erről szóló cikkünket itt olvashatja.) Másodosztályú csapatnak járt a második legnagyobb összeg is, a szlovák Liga 2-ben szereplő Komáromi Football Klub ugyanis 5,9 millió eurót, azaz nagyjából 1,8 milliárd forintot költhet a klub által használt stadion felújítására.
A hivatalos narratíva szerint azért szükséges a határon túli magyar területeken is támogatni a labdarúgást, mert így szélesebb körből kerülhetnek ki tehetségek. A magyar származású játékosok ugyanakkor nem minden esetben választják a magyar válogatottat.
Fotó: MTI
Az elköltött milliárdok megalapozottságát kérdőjelezi meg az is, hogy – az erdélyi klubokat leszámítva – a támogatott határon túli csapatokban túlnyomó többségben vannak a nevük alapján nem magyar származású játékosok. (A Dunaszerdahely honlapja szerint például a huszonnyolc fős keretben nyolc magyar vagy magyar származású játékos játszik, de ebből hárman Magyarországról igazoltak oda. Komáromban – szintén a nevük alapján – öt magyar focista lehet, és Topolyán öten lehetnek magyarok a huszonöt fős keretben.)
A kormány ugyanakkor nem csak a szövetségen keresztül támogatja a külföldi klubokat, az állam, illetve az állami nagyvállalatok közvetlenül is osztottak támogatásokat. A Csíkszereda például már korábban is kapott egymilliárd forintnyi támogatást, sőt Mészáros Lőrinc ezt az összeget még ki is egészítette háromszázmillió forinttal. Nem sokkal később díszpolgárságot is adományoztak a felcsúti milliárdosnak. – Köszönjük szépen, Lőrinc, a jó isten fizesse meg, és adjon százszor annyit helyette! – mondta a díj átadásán Ráduly Róbert Kálmán, a város polgármestere. Nyugodt lehet, adott.