Mesterházy: Elfogadhatatlan, ami a Portik–Laborc-találkozón elhangzott

Megdöbbentőnek nevezte Mesterházy Attila MSZP-elnök a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozón elhangzottakat. Azt mondta: elfogadhatatlan, hogy bárki politikai céljai érdekében próbálja felhasználni a titkosszolgálatokat, vagy hogy bűnözőket biztasson ellenfelei lejáratására.

2013. április 23., 15:36

A pártelnök keddi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: a hétfőn nyilvánosságra jutott szöveg megdöbbentő, ami a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatója és Portik Tamás, az Energol Rt. egykori igazgatója 2008. nyári találkozóján elhangzott, az „messze túlmegy azon az eszköztáron”, amelyet elfogadhatónak tart.

Hozzátette: elképzelhetetlen, hogy az MSZP ilyen eszközökhöz nyúljon, bárkit erre bátorítson, vagy akár csak olyan érzetet keltsen, amely miatt bárki úgy gondolhatja, ez segítséget jelent a szocialistáknak. „A titkosszolgálatokat nagyon messze kell tartani a pártpolitikától” – hangsúlyozta.

Elfogadhatatlannak minősítette, hogy bárki politikai ellenfeleinek lejáratására adjon megbízást, illetve hogy bűnözőket biztasson olyan ügyek kreálására, amelyek a politikai versengést befolyásolják. „Ez elfogadhatatlan, soha nem jutna ilyen az eszünkbe, és remélem, hogy másnak sem jut az eszébe” – nyomatékosította.

Az mno.hu-n hétfőn azután jelent meg egy, a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozón elhangzottakat rögzítő leiratokat idéző cikk, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a honlapján hétfőn közölte: a leiratokat felülvizsgálta, és a két dokumentum minősítését megszüntette, így azok már nem titkosak – írja az MTI.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.