Megvehetőek vagyunk

- Mi értelme volt a sietségnek? A paksi erőmű jelenlegi blokkjai 2032-ig működnek, tehát bő tíz évünk még volt a döntésre.

– Gazdaságilag valóban nincs sok értelme a sietségnek, de a háttérben alighanem olyan tényezők is vannak, amelyeket még nem ismerünk. Kezdjük ott, hogy a tervek szerint 2026-28 és 2032 között egyszerre termelnek majd áramot a régi és az új blokkok. Lesz 4400 megawattnyi kapacitásunk, amihez fejleszteni kell az átviteli hálózatot, és sok új szakemberre, mérnökre is szükség lesz. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy 2032 után ezeket az embereket ki fogják rúgni, és a méregdrágán felépített új kapacitásokat átadják az enyészetnek? Közgazdaságilag, folyamatmenedzsment szempontjából ez kapitális hülyeség lenne. Akkor már alighanem több értelme van annak, hogy belátható időn belül kössenek egy újabb hasonló megállapodást, és 2033-ban, valamint 2038-ban is átadjanak egy-egy új blokkot. Ez persze azt is feltételezné, hogy ikerszülés zajlik a szemünk előtt, azaz újabb blokkokról szóló újabb szerződésekre készülhet a kormány.

- Gigantomániás ötletnek látszik, de ha így lenne, ez sem magyarázza a sietséget, amivel a kormány még a választás előtt belerohant ebbe a megállapodásba. Elhangzott, hogy a rezsicsökkentéshez kellett a megállapodás. Ez nyilvánvaló blöff.

– Ki tudja? Nyilván a két kormány tagadta a logikai kapcsolatot a gázárak és a nukleáris tényező között – ez a dolguk. Ugyanakkor alaposnak látszik a gyanú, hogy az oroszok alighanem engedményt tettek a gázár ügyében, cserébe a gyors paksi döntésért. Túl sok a gyanús egybeesés. Először is alig pár hónapja vette át az MVM az E.ON-tól a gázüzletágat. Aztán kapásból, már ősszel felpuhult a Gazprom árkérdésben vallott korábbi álláspontja, majd decemberben váratlanul Budapestre jött tárgyalni Alekszej Miller, a Gazprom első embere, két héttel később Lázár János tett fontos bejelentéseket. Mindeközben pedig feltűnt a színen a harmadik rezsicsökkentés. Még meg sem szárad a tinta a megállapodáson, és már a gáz is olcsóbb lesz. A Fidesz-vezetés korábban is hirdette, hogy hisz az atomerőművek hasznában. Most úgy érezhette, lépnie kell, hiszen két legyet üthet egy csapásra. Tudni kell: az oroszok általában úgy tárgyalnak, hogy letesznek egy javaslatot, és adnak hozzá határidőt is. A feltételekhez hozzáteszik: ez az ajánlat mondjuk 2014 márciusáig érvényes. Ha tetszik, addig fogadd el, mert egy hónappal később már csak új, rosszabb feltételeket kaphatsz. Ez az orosz tárgyalási gyakorlat.

- Ön egy konferencián úgy fogalmazott: nagy kérdés, hogy el tudjuk-e engedni a kilincset, ha abba az oroszok áramot vezetnek. Lehet, hogy Putyin kényszerhelyzetbe hozta Orbánt?

– Megmagyarázom, mire gondoltam. Van egy gazdasági értékelési modell, és a részleteken múlik, hogy egy üzlet megéri-e vagy sem. Amikor ebbe a politika beszáll, akkor minden eltorzul. Hiszen az már nem pusztán gazdasági kérdés, hogy a kormány elkötelezte magát két új orosz atomerőműblokk megépítésére. Ennek nagyon komoly politikai dimenziói is vannak. De hogyan tovább akkor, ha a végén nem sikerül olyan kedvező pénzügyi feltételeket kialkudni, mint amire számítottak? Kihátrálni már politikai arcvesztés lenne. Hernádi Zsolt könnyen felállhat az asztaltól, ha úgy látja, anyagilag mégsem éri meg egy üzlet. Ugyanezt egy politikus, jelen esetben Orbán Viktor nem teheti meg olyan könnyen. Ne feledjük: most éppen van egy kormányközi egyezményünk, de még nincs üzleti szerződésünk. Ettől a pillanattól kezdve már nem biztos, hogy az oroszok ugyanolyan rugalmasak lesznek, mint korábban, hiszen már tudják: a magyar miniszterelnök bejött az ő utcájukba, és onnan nem olyan könnyű kihátrálnia.

- A gondolatot korábban azzal folytatta, hogy igazában mégsem az oroszoktól, hanem saját hülyeségünktől fél. Még mindig?

– Nos, az eddig elkészített szakmai számítások nem voltak nagyon kedvezőek, a kormányzat pedig még nem mutatta fel a saját kalkulációit. Roppant nagyok a kockázatok. A döntés mögött az a megfontolás húzódhat, hogy a 2020-as évek második felétől magas áramár és magas széndioxid-kibocsátási kvótaár várható az európai piacon. Kétségtelen, hogy az elektromos energia ára fel fog menni, mert a 2020-as években valóban leáll számos úgynevezett alaperőmű. Nemcsak a német atomerőművekről van szó, hanem az egész erőművi generációról, amelyet a hetvenes évek olajválsága után építettek. Tényleg lesz egy kapacitásszakadék Európában. Csak az nem egyértelmű, hogy az akkori áremelkedés lesz-e olyan mértékű, hogy ellensúlyozza a projekt malomkő súlyú kockázatait. Ezt kellene vagy ezt kellett volna eldönteni egy szakmai-társadalmi vitán. Szerintem legalább ötféle olyan kockázat van, amelyek közül elég egynek bejönnie – mondjuk egy újabb gazdasági válság vagy uniós bírság formájában –, hogy a projekt korábban kiszámolt megtérülése dugába dőljön. Attól félek, hogy a kormányzat ezeket a kockázatokat nem vette kellően figyelembe. Ugyanaz a voluntarizmus figyelhető meg itt is, mint sok hasonló, a nagypolitika által hozott döntésben. Csak a potenciális nyereség lebeg a döntéshozók szeme előtt, és ignorálják a kockázatokat.

- Milyen reakciókat várhatunk az uniótól? Az a változat, amit Lázár János említett, hogy a beruházás értékét az adófizetők állják majd, és nem érvényesítik az árban, aligha járható.

– Biztos, hogy ehhez a megállapodáshoz az uniónak még lesz egypár szava. Vizsgálni fogják közbeszerzési és versenyjogi szempontból is, hiszen tiltott állami szubvenció lehet, ha az építkezés költségeit függetleníteni akarják az energia árától. Igaz, kivételes esetben adhatnak mentességet a szabály alól, csak az nem világos, hogy ebben az esetben miért adnák meg. Ha ez a szerződés átmenne a szűrőn, az uniónak attól kezdve már mindent el kellene fogadnia, mert ez a megállapodás olyan, mint az állatorvosi ló. Ezt az egyezményt úgy kötötték meg, ahogy régebben, a hetvenes évek pártállami világában szokták, miközben számos érdeksérelmet okozunk. Nyilvánvaló, hogy a termelt irdatlan mennyiségű áramot nem tudjuk elhelyezni a belső piacon: exportálni fogunk. Ha pedig nem lesznek kimagaslóan magas áramárak, előfordulhat, hogy az osztrák és a szerb fogyasztó a magyar adófizetők által támogatott áramot kap. Ami viszont ellentétes a külföldi termelők érdekeivel, hiszen az állami szubvenció letöri az árakat. Tiltakozni fog tehát a cseh és a szlovák energialobbi, nem is beszélve már az osztrákokról és a németekről, akik zsigerből utálják az atomerőműveket. A franciák azért néznek majd ránk ferde szemmel, mert az oroszoktól veszünk erőművet, nem tőlük. Reális kockázat, hogy egy-két év múlva Brüsszel bejelenti: alaposan megvizsgáltuk a dokumentációt, és számunkra ez az üzlet elfogadhatatlan. Tessék szépen visszamenni Moszkvába, és újratárgyalni az egészet! Aztán jönnek a bírósági tárgyalások, a bírságok, amelyeknek mindnyájan ihatjuk majd a levét. Ha nem vigyázunk, a végén ránk sózhatnak egy olyan büntetést, amely miatt minden gazdaságossági számítás elúszik.

(A teljes interjút elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)