Megoldódni látszik a hódmezővásárhelyi buszközlekedés sorsa

A hódmezővásárhelyi önkormányzat  Volánbusz Zrt.-t jelölte ki szerdán a helyi autóbuszos tömegközlekedés közfeladatának szolgáltatójaként.

2021. március 10., 19:00

Szerző:

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a kényszerkijelölési jogával élve szerdán a helyi autóbuszos tömegközlekedés közfeladatának szolgáltatójaként a Volánbusz Zrt.-t jelölte ki, a március 1-jén életbe lépett óránkénti menetrend és díjszabás szerint - közölte polgármesteri hivatal.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) tavaly decemberben döntött a helyi buszközlekedés átszervezéséről Jovány Gyula helyi vállalkozó tervei alapján. Ez alapján március 1-jétől kettő, a műszakváltásokhoz igazodó "munkásjárat" és három, a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik óránként. A városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják ezeket a buszjáratokat. A szolgáltatás ellátására két évre pályázatot írt ki az önkormányzat. A legkedvezőbb - mintegy 90 millió forintos - ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be.

A vállalkozás március 1-jén megkezdte a szolgáltatást, ám a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal március 3-án felfüggesztette a cég működését, mivel annak két külföldről behozott járművén nem végezték el a "közforgalmú személyszállításra alkalmas" minősítéséhez szükséges műszaki vizsgálatokat. Ennek oka az volt, hogy a Jovány Busz Kft. nem kérte a menetrend szerinti személyszállításhoz szükséges engedélyt.

A hatóság a honosításkor tévedésből a járművek műszaki adatlapjára azonban felvezette a "közforgalmú személyszállításra alkalmas" záradékot is, ezt a forgalmi engedélybe is bejegyezték. Azonban a tévedést a kormányhivatal észlelte, ezért a két autóbusz műszaki adatlapjairól a bejegyzést törölte. A forgalmi engedélyekre tévesen felvezetett záradékok törléséről a cégnek kellett volna gondoskodnia, ám a társaság ennek a szolgáltatás megkezdéséig, nem tett eleget.

Az önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint hatóság döntésével szemben azonnali jogvédelmet kért, Jovány Busz Kft. Pedig bírósághoz fordul.

A Volánbusz korábban azt közölte, hogy a hatályos közszolgáltatási szerződésének megfelelően március 1-jétől is változatlan menetrend szerint indítja helyi autóbuszjáratait Hódmezővásárhelyen, mert a vállalat nem kapott a megállapodás felmondásáról szóló hivatalos értesítést az önkormányzattól.

 (Kiemelt képünk illusztráció: MTI | Czeglédi Zsolt)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.