Meghalt Tamás Gáspár Miklós

A filozófus hosszú ideje küzdött a súlyos betegséggel.

2023. január 15., 15:54

Szerző:

75 éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró – értesült a 24.hu.

Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron, ahol a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ezután az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagjaként 1985-ben részt vett az ellenzéki csoportok monori találkozóján. 

1989-ben a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben bejutott az első szabadon választott parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992–94 között pedig a párt Országos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő volt, majd 2000-ben kilépett a pártból.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékének docense, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa volt. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszoraként is dolgozott. 2002-től egy aktivista mozgalom, az ATTAC Magyarország alelnökeként tevékenykedett. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója volt, majd 2009-ben a Zöld Baloldal Párt Európai Parlamenti képviselőjelöltje; 2010 májusától a párt megszűnéséig ellátta a Zöld Baloldal Párt elnöki posztját. 2009-ben Húszéves a Köztársaság díjjal tüntették ki, 2020-ban pedig Budapest díszpolgárává választották. 2022-ben megkapta a Baumgarten-díjat.

A filozófus a Partizán vendégeként tavaly októberben beszélt először arról, hogy súlyos betegséggel küzd. Úgy fogalmazott, ez egy gyógyíthatatlan betegség, amit intenzív kezeléssel tűrhető állapotban lehet tartani. Ez a kezelés eléggé próbára teszi a szervezetemet, úgyhogy hol jobban vagyok, hol kevésbé. Ha nem is annyit, mint korábban, de tudok dolgozni, a gondolkodásban nem zavar. Fájdalmaim nincsenek, jóval gyengébb vagyok a kelleténél, de közvetlen életveszély pillanatnyilag nincs.

Tamás Gáspár Miklós akkor az Országos Onkológiai Intézetbe járt kezelésre.

(Kiemelt kép: Tamás Gáspár Miklós filozófus a Marx marad! című demonstráción a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának főbejáratánál 2014. augusztus 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.