Meggyalázott szobrok

Varga Imre a sajtóból értesült arról, hogy a Kossuth téren álló Károlyi Mihály-szobrát lebontják és elszállítják. Az állam politikai főterén az 1944. március 19. előtti történelmi arculatot kívánja rekonstruálni a Fidesz, s e horthysta szellemidézésben a „vörös grófnak” nincs helye.

Furcsa köztársaság az, ahol az első köztársasági elnök emlékművét kormányrendelettel döntik le.

Varga Imrét arra sem méltatták, hogy megkérdezzék tőle: mi a szándéka a művével? Pedig a nyolcvankilenc éves mesternek tán járt volna ennyi tisztelet a polgári értékeket hirdető vezetőinktől. Bár az is tény, a Károlyi-emlékmű a főváros tulajdona, s a szerzői jog nem vonatkozik a köztéri szobor beépített környezetére. Ha szobortemetőbe hurcolják, meggyalázzák, alkotójának nem jár sem anyagi, sem erkölcsi jóvátétel.

A Somogyi Hírlapban jelent meg, hogy az idős művész levélben fordult Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez: „Amennyiben Károlyi Mihály szobrának áthelyezésének szóba jöhető helyszíneit vizsgálják, úgy az a kívánságom, hogy az eredetileg 1975-ben felállított szobor szülővárosomban, Siófokon kerüljön elhelyezésre.” Varga kérését jóváhagyták, noha korábban a KDNP és a Jobbik is azt követelte, hogy az emlékművet a Parlament mellől egyenesen a budaörsi szobortemetőbe vigyék. Oda, ahol a kommunizmus vezéreinek kő- és bronzmaradványai vívják utolsó harcukat az enyészettel.

A mester örül, hogy legalább ettől a szégyenletes végtől megmenthette művét. A balatoni üdülővárosban turistacsalogató látványosság is lehet a bronzgróf. Közvetlenül Kálmán Imre ércbe vésett alakja mellett. Amely szintén Varga Imre műve.

Akadt olyan baloldali közíró, aki cikkében felháborodva vetette a művész szemére: micsoda ízléstelenség a köztársaság szimbolikus emlékművét a Mágnás Miska szerzőjének szobra mellé helyezni? „Ugorjon a nagybőgőbe”, akinek ez tetszik.

Pedig a demokráciából inkább azok csinálnak operettet, akik indulataikat szoborcsatákkal vezetik le. Varga Imre nem akar a honi ideológiai háborúkban részt venni. Azt mondja: nem az ő feladata Károlyi történelmi szerepét megítélni. Ő csupán egy műtárgyat hozott létre, amelynek nem politikai, hanem művészi értéke van. Siófokon legalább befogadják a szobrot, és vigyáznak rá. Remélhetőleg.

Azt viszont nem érti a szobrászművész, miért kell hetven évvel visszaforgatni az időt a Kossuth téren. Akik ma a Horthy-kort akarják rekonstruálni, fiatalságuk okán nem tudják, hogy a magyar történelem egyik legsötétebb korszakát éltetik. Horthy uralma fehérterrorral indult, majd jöttek a zsidótörvények, a nácik szövetsége, a második világháború, a Don-kanyar. Varga szerint félelmetes visszaidézni ilyen múltat.

Az ő sorsát is a háború pecsételte meg: besorozták a magyar hadsereg légiflottájába, amerikai hadifogságból tért haza 1945-ben. Horthysta katonai „priusza” miatt itthon megbélyegezték, csak vasmunkásként dolgozhatott. Pátzay Pál és Mikus Sándor szobrászművészeknek köszönhette, hogy később mégis felvételizhetett a képzőművészeti főiskolára. Pátzay és Mikus növendéke lett, majd 1956-ban diplomázott. A forradalom után alkotói pályáját ötéves eltiltással kezdhette.

Aki ilyen időket átél, nem akarja a történelmet idealizálni szobrain.

Varga már az „átkosban” emlékművet készített a horthysta fehérterror áldozatairól. Az egyik legkegyetlenebb vérengzés Kaposvárnál történt 1919-ben. Horthy tiszti különítményesei asszonyokat, férfiakat kínoztak, mészároltak le. Varga a mártírok tiszteletére szoborcsoportot alkotott, köztük az egyik bronzfigura Lenin volt – az ártatlanul elpusztultak politikai hitét szimbolizálta. A mű Kaposvárra került. Aztán a rendszerváltás után a szobrokat szétverték, darabjaikat a Kapos folyó mocsarába dobták. Varga Imre mentette meg a maradványokat, restaurálta őket, majd a Mártírok-szoborcsoport-töredéket Siófokon állították ki.

A művésznek egy másik Lenin-szobra is állt Mohácson, a helyi pártbizottság rendelte tőle 1974-ben.

A kompozícióban a kommunista vezér lefelé ballagott a lépcsőn, fölötte zászlón magasodott saját képmása. Eszme és dicstelen valóság ellentéte tette izgalmassá az alkotást. Kettős jelrendszerét akkor sem értették, amikor 1991-ben, a múlttal való leszámolás hevében lebontották a szobrot.

Az MSZMP megrendelésére készült anno a Kun Béla-emlékműve is: a Tanácsköztársaság vezetője a lámpavas mellett állt, mintha ítéletére várna, előtte kísértetszerű alakok, a kommunizmus áldozatai. A rendszerváltás idején egy művészettörténész azzal nyugtatta Vargát: „Annyi malícia és kritika van ebben a szoborban, hogy biztosan nem fogják lerombolni.” Két hét múlva már vitték a szobortemetőbe. A darabjait szétzúzták, ellopták: a bronzért jó árat fizetnek az ócskavastelepeken.

Károlyi Mihály megmintázására a szobrászt – a gróf özvegyének kívánságára – Aczél György bízta meg. Károlyi születésének századik évfordulójára épült az emlékmű. Az 1975-ös szoboravatás egyben az ideológiai enyhülést, „aki nincs ellenünk, az mellettünk van” kádári korszakváltását is jelképezte.

Amikor Varga Imre a szoborterveivel elkészült, Kádár és Aczél is elment a műhelyébe, hogy a makettet megnézze. Megérkezett Károlyi Franciaországban élő özvegye, Andrássy Katinka is. Mindenki azt várta, hogy a „vörös gróf” harcos alakját látják majd csillogó ércben. Ehelyett egy botjára támaszkodó öregúr törékeny figurája állt előttük. Andrássy Katinka méltatlankodott: miért van a bronzöltönyre díszzsebkendő mintázva, és minek a monokli? Arisztokratikus dolgok ezek. A vitát Aczél zárta le: a zsebkendő maradhat, de a monoklit szemüvegre kell cserélni. Ez a megjelenés jobban illik a baloldali idolhoz. Az emlékmű felállítása után két évvel Károlyiné elnézést kért Vargától: „Külföldön mindenki azt mondja, ez a legjobb szobor, amely a férjemről készült.”

Varga az emlékművet a Kossuth tér kevésbé forgalmas, északi sarkára tervezte, ahol akkoriban játszótér volt. Úgy gondolta, munkája a gyerekek közelében lesz a legnagyobb biztonságban.

Nem tévedett: harminc évig senki nem bántotta a szobrot. Aztán a játszóteret meg a múlt rendszert is felszámolták. Később árpádsávos suhancok jelentek meg a téren, vörös festéket öntöttek a szoborra, csuklyát húztak rá, kipát a fejére. Nyakába akasztott táblára írták: „Én vagyok a felelős Trianonért.” Tüntetett a szobor ellen a szélsőjobb, tüntetett mellette a baloldal. Volt, aki koszorút hozott, más összetaposta a virágokat.

Amikor 2010-ben a Fidesz kormányra került, Kövér László kijelentette: négy év múlva már nem lesz Károlyi-szobor a Kossuth téren. De addig sem vártak. Előbb a díszkivilágítást kapcsolták ki az emlékműnél, majd a fákat vágták ki körülötte. Az elsötétült köztársaság komor mementójaként állt tovább a szobor rendületlenül. Aztán palánkokkal kerítették el, hogy senki ne lássa, ha kalapáccsal, vésővel esnek neki. Amúgy még azt sem tudni, kinek a szobra virít majd Károlyié helyén. Tisza Istváné, esetleg Kéthly Annáé?

De Varga Imrét ez már nem különösebben érdekli. Ez egy szobordöntögető ország – jegyzi meg –, itt a rombolásnak is nemzeti hagyománya van. Churchillt ábrázoló művét is leöntötték vörös festékkel a Városligetben.

A teljes írást a 168 Óra legfrissebb számában olvashatja.

A szobrok magukért beszélnek: