Meg vagyunk mentve! Jön az újabb fideszes javaslat!
Deviza helyett forinthitel. A Fidesz szóvivője az azt mondta, hogy a leendő kormány tervei szerint minden egyes devizahitelesnek felajánlja majd, hogy kölcsönüket forint hitelre váltsák át. Szijjártó Péter szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben ez lenne a legkiszámíthatóbb megoldás. A jegybankelnök szerint az átváltás százmilliárdokba kerülhet, és jelentősen gyengülhet a forint is. Az egyelőre kérdés, hogy a költségeket ki állja majd.
Szijjártó Péter azt mondta, terveik szerint a devizahiteleket forint alapúra válthatnák át a jelenleginél kedvezőbb feltételek mellett. Mint fogalmazott, mindaddig, amíg a nemzetközi pénzügyi rendszert nem alakítják át teljesen újabb és újabb válságlökések jönnek. Ez azt erősíti, hogy a deviza alapú hitelekre kell átváltani, mert ez tudja garantálni a mostani körülmények között a lehető legnagyobb kiszámíthatóságot és biztonságot.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint viszont ez túl sokba kerülne. Simor András szerint ráadásul a forint árfolyama is elszabadulhat - írta a Független Hírügynökség.
Az adatok szerint 6 ezer milliárd forintnyi a magyarországi lakossági devizahitel állománya, ebből 2800 milliárd forint a lakáshitel tartozás. A tervek szerint nem váltanak át minden hitelt automatikusan, de mindenkinek felajánlják majd a lehetőséget.
Szijjártó Péter szerint nyilvánvalóan senkit nem lehet kényszeríteni semmire. Itt egy lehetőséget tud majd felajánlani a kormány. Ez a lehetőség pedig a deviza alapú hitel forint alapú hitelre való átválthatóságát jelenti.
Az még kérdés, hogy ki állja az árfolyam különbözetből adódó költségeket. Az adatok szerint, például svájci frankhitelt a legtöbben 160 forintos árfolyamon vettek fel, egy frank most 190 forintba kerül. A különbözetet a leendő kormány valahogy megosztaná a bank, az állam és az adós között.
A Fidesz szóvivője azt mondta, hogy vannak tervek a megosztott felelősség és kötelezettségvállalásról, meg a megosztott tehervállalásról. Hogy ez pontosan milyen szereplőkkel és milyen arányban fog, megtörténni erről is készülnek tervek. A Fidesz elnökének szóvivője részleteket későbbre ígért.