Még a bugyit is le akarták perelni Szél Bernadettről

A politikust a zsámbéki hulladéktelepet üzemeltető cég feljelentése miatt fenyegették meg. 

2021. július 13., 10:53

Szerző:

Megvesztegették volna, megfenyegették, és még a bugyit is le akarták perelni Szél Bernadettről, amiért beleállt a zsámbéki hulladéktelep ügyébe. A politikus nem adja fel, közigazgatási eljárást is indít, mert úgy véli, kontroll nélkül tevékenykednek a helyszínen. 

Régóta pörög Szél Bernadett a zsámbéki hulladéktelep ügyén, ahol hónapokon át napi 20-30 teherautónyi beérkező szemetet raktak le a telepre, volt köztük szemeteszsákba csomagolt háztartási és ipari szemét is, legutóbb kohósalakot is leborítottak, majd földdel letakarták az összes szemetet, hogy senki ne lássa. A független országgyűlési képviselő többször is kiment a helyszínre, és figyelte a történéseket, és egyszer amikor odaért, mint írtuk, meg is fenyegették.

„Többször is elmondták a biztonsági őrök, nem tudom, mibe nyúltam, és azt is mondták, hogy a bugyimat leperlik rólam” – mondta a 168-nak Szél Bernadett, hozzátéve, hogy a kollégáit is verbálisan bántalmazták, de nem hagyták őket szabadon mozogni sem, még a helyszínről sem akarták őket elengedni. Szél Bernadett nem csak a biztonsági őrök hozták őt kellemetlen helyzetbe, hanem a cégtől is megkeresték: „Megkérdezték tőlem telefonon, hogy mennyire vagyok konstruktív. Furcsa, csuszamlós beszélgetés volt” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy azt érezte, meg akarták őt vesztegetni. Miután nemet mondott az „ajánlatra”, Szél Bernadett megint kiment a telepre videókat készíteni. 

2017-ben egyébként már volt egy per ugyanebben az ügyben, de akkor meghalt a tulajdonos, és abbamaradt a tárgyalás. A jelenlegi ügy Szél Bernadett szerint kísértetiesen hasonlít a telep korábbi rendszerére. A politikus már túl van a kihallgatáson a zsámbéki telep ügyében, most az ő általa javasolt tanúk meghallgatása zajlik, mint mondta, a rendőrség teszi a dolgát. Szél Bernadett közigazgatási eljárásban is szeretne továbbmenni, ugyanis szerinte nulla kontrollal működik a szeméttelep. Ez viszont lassabban megy, ahogy fogalmaz, „45 napoznak”.

(Kép: Szél Bernadett független parlamenti képviselő felszólal az egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatok együttes vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 9-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)