Szél Bernadettet megfenyegették a zsámbéki hulladéktelep ügyében

Állítólag megpróbálták lefizetni is, egy kollégáját pedig a szeméttelepet őrző „smasszerek" inzultálták. 

2021. július 13., 08:38

Szerző:

A politikus szerint a zsámbéki önkormányzat és kormányhivatal trükközik a szeméttelepen, sok ember egészsége lehet veszélyben. Túl van a kihallgatáson Szél Bernadett a zsámbéki hulladéktelep ügyében – ezt Facebook-posztjában írja a képviselő. Miután a helyiek megkeresték, hogy segítsen, feljelentést tett. A politikus azt írja, hogy az általa átadott felvételek bizonyítják, 

hónapokon át napi 20-30 teherautónyi beérkező szállítmány érkezett a telepre, volt szemeteszsákba csomagolt háztartási meg ipari szemét, legutóbb kohósalak

– sok-sok hulladékot leborítás után földdel takarták el a munkagépek.

Korábban zárták már be a telepet, és nyomozás is indult, de ezt a tulajdonos halála miatt nem vitték végig. Később újból beindult az üzlet, mentek a kamionok, eltűnt a kamera, a helyi lakosokat pedig «lepattintották» – írja a politikus. A képviselőnő szerint feljelentése után az önkormányzat visszatette a kamerát, de csináltak hátulról egy másik utat. A kormányhivatal pedig folyamatosan a vállalkozónak a kért engedélyeket, viszont a saját korábbi határozatait sem tartja be. „Elnézte, hogy nem történik rendszeres monitoring, tehát felettes hatóságként nem zavarta, hogy semmit nem tud a hulladéktelepen folyó tevékenységről és a környezet állapotáról.

Amikor lakossági nyomásra hat év után idén mégis történt valamilyen vízminőségmérés, a kormányhivatal és az önkormányzat nem a korábban szennyezést mutató hivatalos monitoring-kutakból vett mintát, hanem két másik helyen valami műanyag csőből, amit a szennyezett kutak nevére hasonló elnevezéssel jelölte.”

Szél Bernadették jöttek rá, hogy nem stimmelnek a koordináták. Nagyon érdekesnek tartja, hogy mindez az ellenőröknek nem tűnt fel. Őt nem engedték be a telepre, állítólag a kollégáit a »smasszerek« még inzultálták is. Azzal zárja bejegyzését a politikus, hogy a kormányhivatal közölte, 2022 áprilisáig nem lesz több monitorozás, sőt az nem is kell, mert szerintük arra csak a rekultiváció befejezése után van szükség, ami pont a választásokig tart. Szél Bernadett azt írja: minden segítséget megadott a nyomozáshoz, konkrét szakembereket ajánlott. „Közben én is megyek tovább, ami itt folyik, súlyos egészségügyi kockázat sok-sok ember számára — ezt én biztosan nem hagyom annyiban, hiába próbáltak megvásárolni(!), majd megfenyegetni. Folytatjuk a küzdelmet” – írja a politikus a Facebookon, aki nem írta meg, ki, hogyan és mikor próbálta lefizetni, vagy ki fenyegette meg és hogyan.