Mától visszakényszeríthetik a kerítés mögé a menekülteket
„Ez olyan, mintha a nyugatnémet határőrök a berlini fal tetejéről lökdösték volna vissza a keletnémet menekülőket, egyszerűen szégyen” – fogalmaz az emberi jogvédelemmel foglalkozó Helsinki Bizottság keddi közleménye egy mától hatályos új jogszabály kapcsán, amely a civilszervezet szerint rendőri visszaélésekre ad lehetőséget.
Önkényeskedésre kaptak lehetőséget a rendőrök, ezért a Magyar Helsinki Bizottság elítéli azokat a ma életbe lépett jogszabály-változásokat, amelyek szerintük még inkább ellenőrizhetetlenné teszik, mit is csinálnak a rendőrök a feltartóztatott menedékkérőkkel.
A menedékjogról és az államhatárról szóló törvények ma hatályba lépő módosítása lehetővé teszi, hogy a rendőrség a szerb–magyar határtól nyolc kilométeren belül elfogott menedékkérőket visszakényszerítse a határkerítés mögé, megtagadva, hogy a menedékkérelmüket benyújtsák.
„Sem az adófizetők tízmilliárdjaiból feleslegesen felhúzott és védelmezett határkerítés, sem a minden nemzetközi jogi normát sértő szigorítások nem tudták megállítani a háború és terror elől menekülőket. Idén már több mint tizenhétezren jutottak át a kerítésen, és még ennél is többen – többségében a szíriai, afganisztáni és iraki borzalmak elől menekülők – kértek menedéket hazánktól. Szerbia egyiküket sem veszi vissza. Mivel a kormány drága és embertelen stratégiája megbukott, mára csak a »jogon kívüli« visszalökdösés maradt a kerítés túloldalára, mindenfajta eljárás nélkül. Ott a sokszor végletesen kifáradt, szörnyűségeket átélt menekültekre akár többhetes sorban állás vár a tranzitzónák bejáratánál, vécé, fekvőhely és fedél nélkül, akár étlen-szomjan, embertelen körülmények között. Ez olyan, mintha a nyugatnémet határőrök a berlini fal tetejéről lökdösték volna vissza a keletnémet menekülőket, egyszerűen szégyen.”
A jogszabályváltozást az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa is élesen elítélte mai nyilatkozatában: „Aggódunk, hogy a törvény szövege túlságosan nagy teret enged az értelmezésnek, minek következtében a bűnüldöző szervek nem tartják majd tiszteletben a migránsok emberi jogait, és – megsértve a nemzetközi jogot – formalizált jogi eljárás nélkül, erőszakosan távolíthatják el őket.” http://www.helsinki.hu/onke