Másfél millióért lehet főbíró Patyi András, Orbán Viktor kedvenc bírságbajnoka

2018. november 7., 09:58

Szerző:

Az igazságügyi miniszter benyújtotta a közigazgatási felsőbíróság felállításáról szóló törvényt, pontosabban két, ehhez kapcsolódó előterjesztést. Az új bírói testület átveszi a jelenleg működő közigazgatási és munkaügyi bíróságok feladatait, utóbbi szervezetek meg is szűnnek. A közigazgatási felsőbíróság 2020-ban kezdi meg működését, az előterjesztésből pedig az is kiderül – emlékeztet az mfor –, hogy a testület vezetője 1 507 350 forint havi javadalmazásban részesül majd. A javaslat szerint ugyanis a felsőbíróság elnökét a Kúria vezetőjével megegyező javadalmazás illeti.

A posztra Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt rektora, a Nemzeti Választási Bizottság egykori elnöke a legesélyesebb. A Nemzeti Választási Bizottság egykori elnöke akkor ért el eddigi pályafutásának csúcsára, amikor egy rendkívül kínos videóban sajnálkozását fejezte ki Orbán Viktornak, amiért a bizottság 350 ezer forintra bátorkodott büntetni a miniszterelnököt egy tavaszi óvodai kampánylátogatása miatt, amellyel törvénysértést követett el. Orbán a videóban bírságbajnoknak nevezte Patyit.