Maroknyi tüntető tiltakozott a „végrehajtó maffia” ellen
A szervező Szikra Mozgalom szerint a Völner–Schald-per egy kirakatper.
Pártaktivisták, politikusok, illetve újságírók alkották azt a maroknyi tüntetőt, akik kedd délután a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete előtt igazságot követeltek a végrehajtások áldozatainak. Az eseményre azután kerül sor, hogy folytatódott a bíróságon Völner–Schadl-per. A szervező Szikra Mozgalom mozgalom szerint itt az ideje, hogy miközben a törvényszéken kirakatper zajlik, az utcán végre valóban igazságot követeljenek a végrehajtói maffia áldozatainak. Szerintük az állam feladata az lenne, hogy azokat segítse, akik bajba jutnak, nem azokat, akik mások kisemmizésén gazdagszanak meg – írja a 24.hu.
A szervezők szerint a végrehajtói maffia ügye bőven túlmutat a Schadl-Völner-tárgyaláson, és ezért van szükség az egész felszámolására. Ez a tüntetés az első lépés a végrehajtói maffia felszámolása, valamint egy tisztességes, emberséges, igazságos és átlátható végrehajtási rendszer felé – írták. A tüntetés felszólalói közt volt Jámbor András, a Szikra Mozgalom – a Párbeszéd-frakcióban ülő – országgyűlési képviselője, Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője, Szepesházi Péter volt bíró, jogász, Berki Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, valamint a kilakoltatott Bíró Ica is.
A Szikra Mozgalom szerint új végrehajtási törvényt kell létrehozni, ezért tíz fontos pontot soroltak fel, amit el szeretnének érni:
- a végrehajtási rendszer államosítása,
- a végrehajtás alóli mentes munkabérrész növelése,
- közvetlen banki és végrehajtói felelősség a végrehajtás alól mentes juttatások levonása esetén
- jogorvoslati rendszer reformja,
- fokozott tájékoztatási és együttműködési kötelezettség,
- végrehajtási különbíróságok létrehozása,
- az objektív elévülés intézményének bevezetése.
- Végrehajtások Országos Elektronikus Nyilvántartásának létrehozása (ügyfélkapus lekérdezés az adós és végrehajtás-történetre),
- alanyi jogon járó ingyenes állami jogi segítségnyújtás biztosítása,
- a magáncsőd intézményének reformja a szlovák-minta alapján.
Jámbor András azt mondta, hogy az elmúlt 30 év ügyeit át kellene nézni, és ahol törvénytelenség történt, ott az államnak kártérítést kellene fizetnie. Szerinte 30 éve olyan országban élünk, ahol a jog a hatalmasokat védi. Egyben bejelentette, hogy a tervezetüket – ami ezt a tíz pontot is tartalmazza – beviszik a parlamentbe. Ezt szimbolikusan meg is tették, majd a rendezvény az Országháznál véget ért.
(Kiemelt képünkön:A Fővárosi Törvényszék épületének, több ügyészség székhelyének a részlete a főváros V. kerületében, a Markó utcában. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)