Márki-Zay aberrált migránsbetelepítőnek nevezte Lázárt

Hódmezővásárhely polgármestere szerint Lázár Jánosnak haladéktalanul le kell mondania.

2023. június 16., 18:40

Szerző:

Lázár Jánosnak haladéktalanul le kell mondania, mert elfogadhatatlan, aljas támadással igyekezett Hódmezővásárhely lakóit szabad választásukban befolyásolni - jelentette ki Márki-Zay Péter. A polgármester Lázár János csütörtöki nyilatkozatára reagált; a miniszter szerint nem lehet olyan személyre bízni Hódmezővásárhely jövőjét, aki az adóforintokat úgy akarja felhasználni, hogy eközben idegen érdekeket szolgál.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta:

egy olyan politikus, aki ilyen megfélemlítő kijelentéseket tesz, és egy „aberrált, migránsbetelepítő, egyre inkább fasiszta, sőt náci ideológiát valló párt képviselőjeként" egy egész közösséget fenyeget meg, azt a közösséget, melynek szolgálatára fölesküdött, nem maradhat a politikában.

Márki-Zay Péter a magyar demokrácia és jogállam történetében szinte példa nélkülinek nevezte Lázár János kijelentéseit, melyekkel őt az ország érdekeinek feladásával, külföldi pénzek személyes elfogadásával vádolta meg. A korábbi miniszterelnök-jelölt leszögezte, „az ellenzék kampányát csak külföldi magyar magánszemélyek támogatták”.

Ha Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, az 56-os hősök és 89-90-es rendszerváltók is mind nyugatról kértek támogatást ahhoz, hogy koruk diktatúráját lebontsák, akkor miért lenne szégyen és nem dicsőség, hogy az MMM úgyszintén nyugati magyarok támogatását kérte - vetette fel Márki-Zay Péter. A polgármester úgy fogalmazott,

„a fenyegetés az, hogy amennyiben a választók újra megbízzák a város vezetésével, akkor a magyar kormány Hódmezővásárhely 44 ezer lakosát fogja ellehetetleníteni, semmilyen fejlődés nem lesz".

A politikus kifejtette, bár Hódmezővásárhely a megyei jogú városok közül az egyetlen, amely nem kapott rezsitámogatást, és noha a hazai úszósport kiemelt helyszíne, uszodája működtetéséhez sem nyújtott anyagi segítséget a kormány, a település az elmúlt években is szabadon fejlődött.

Márki-Zay Péter számos példát felsorolva hangsúlyozta, jobb lett Hódmezővásárhelynek az utóbbi években, a városban látványberuházások helyett olyan fejlesztések valósultak meg, melyek az itt lakók életminőségét javítják.

(Fotó: Dimény András / 168.hu)