Márki-Zay tagadja az MLM-vádakat: nem biztosítással, hanem telefonszolgáltatással foglalkozott Kanadában

A lejárató dokumentumban megnevezett H. György szerint a miniszterelnök-jelöltnek semmilyen köze nem volt vállalkozáshoz.

2021. október 27., 09:50

Szerző:

„Öt hétig voltam házaló ügynök, de az is Kanadában” – mondta a Hvg.hu megkeresésére Márki-Zay Péter. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje reagált a vele szemben felhozott pénzmosási vádra is, a lapnak pedig sikerült elérnie egy vele kapcsolatba hozott másik személyt is, akit megnevez a Fidesztől a DK-nak eljuttatott, lejárató szándékkal készült dokumentum. A portál a teljes dokumentumváltozatot megismerve arra jutott, hogy az főként három személyre – egyikük a jelölt felesége – és az ő Márki-Zayhoz való viszonyukra koncentrált. A másik személy H. György, aki a dokumentum szerint úgy kapcsolódik Márki-Zayhoz, hogy amerikai tartózkodásuk idején több ezer dollárral támogatta elsősorban Márki-Zay feleségét. A lapnak nyilatkozva kijelentette, a Márki-Zay családhoz semmilyen szoros kapcsolat nem fűzte. Hozzátette: „képtelen vádakkal illetik ez ügyben Márki-Zay Pétert”, hiszen ő sosem volt ügynöke vagy üzletkötője a vállalkozásnak.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt tagadta, hogy biztosítási ügynök lett volna Kanadában, elmondása szerint telefonszolgáltatással foglalkozott. Szerinte a gyanúba keveredett céghez semmi köze, nem is lehetett semminek a „haszonélvezője” sem, továbbá semmilyen pénz „kiáramoltatásában” nem vett részt, pénzmosásban pedig pláne nem – szerinte ezek hamis vádak. A felesége ösztöndíjával kapcsolatban megjegyezte,  mindettől teljesen független volt nyerte el az összeget. A Telex arról ír, hogy a kilencvenes években működő vállalkozásról az olvasható a lejáratási célból készített dokumentumban, hogy „a működés alapja nem a szokásos befektetési pénz gyűjtése, hanem egyfajta ügynöki tevékenység, biztosítás, életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás-közvetítés volt, ami mögött a nagy biztosító társaságok termékeit lehetett megtalálni.” Egy MLM-rendszerű ügynökhálózatot működtettek, amely hatékony „pénzgyárként” működött. Bizonyítékot azonban nem ad erre a dokumentum, sőt még a céget sem nevezik meg benne.

(Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közös sajtótájékoztatója a budapesti Kossuth téren, 2021.10.08. Fotó: Adrián Zoltán/168)