Márki-Zay megint kemény kijelentéseket tett, így nyugtatja „katolikus testvéreit"

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kifejtette álláspontját a pedofilellenes törvényről is, ami szerinte Szájer-törvény.

 

2021. december 5., 21:55

Szerző:

Miniszterelnökként eltörölné Márki-Zay Péter a melegellenessé eltérített pedofilellenestörvényt. Erről a közmédiának beszélt a napokban, a kormánypárti médiában k pedig azóta több cikk is megjelent erről a nyilatkozatról. Ezekben gyermekvédelmi törvényként hivatkoznak a jogszabályra – írja a Telex.

„Szeretném minden katolikus testvéremet megnyugtatni, hogy szemben az aberrált politikusokkal bőven megáldott Fidesszel, a törvény, amiről beszélünk, nem gyermekvédelmi”

– reagált a cikkekre Márki-Zay Péter a vasárnap este közösségi oldalán.

„Ez a törvény nem Kaleta-törvény volt, hanem Szájer-törvény volt, ez egy homofób törvény és nem gyermekvédelmi törvény”

– fogalmazott.

Azt ígérte, kormányváltás után kidolgoznak egy új törvényjavaslatot, hogy többet ne fordulhasson elő olyan, hogy a Fidesz hazamenekít Peruból egy 19 ezer gyermekpornó-felvétellel lebukott magyar diplomatát, aztán megússza felfüggesztett börtönbüntetéssel és 540 ezer forint pénzbüntetéssel.

„Az önök gyermekei a fideszes pedofiloktól nincsenek biztonságban, úgyhogy mi fogunk hozni egy olyan törvényt, amely valóban védi a gyermekeket, még a fideszes aberráltaktól is”

–  folytatta Márki-Zay. Az általa csak Szájer-törvénynek nevezett homofób törvény eltörlése szerinte nem fenyegeti a gyermekek biztonságát.

 

(Kiemel tkép: Hódmezővásárhely, 2018. március 19. Márki-Zay Péter beszél 2018. március 19-én. Fotó:
MTI Fotó: Ujvári Sándor)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.