Óriási mennyiségű segélyszállítmány haladt át hazánkon

A katasztrófavédelem az elmúlt héten 67 ember, köztük 30 gyermek és 23 nő elhelyezésében, utaztatásában működött közre.

2022. július 4., 08:36

Szerző:

Továbbra is segíti a menekültek elhelyezését a katasztrófavédelem. Sok gyermek és nő érkezik továbbra is a háború elől menekülve Ukrajnából Magyarországra – közölte a Belügyminisztérium.

Mint írják: a katasztrófavédelem a társszervekkel és a karitatív szervezetekkel közösen gondoskodik róluk, koordinálja az elhelyezésüket, illetve a továbbutazásukat. Nemcsak a katasztrófavédelem vesz részt a bajba jutottak elhelyezésében, sokan önkormányzati, karitatív és humanitárius szervezetek segítségével kerülnek biztonságos helyre.

A katasztrófavédelem az elmúlt héten 67 ember, köztük 30 gyermek és 23 nő elhelyezésében, utaztatásában működött közre. A háború kitörése óta összesen 11 945 ember elhelyezését koordinálta a szervezet.

Emellett a katasztrófavédelem rögzíti az országon áthaladó, Ukrajnába tartó segélyszállítmányok útdíjmentességét is, ezek száma a háború kitörése óta meghaladta a 4300-at.

(Kiemelt kép: Ukrajnának szánt segélyszállítmányt rakodnak targoncával az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik raktáráruházában Dubajban 2022. március 15-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában. MTI/AP/Kamran Dzsebreili)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.