Már több mint 1700-an aláírták az ügyvédi petíciót a hajléktalanság büntetése ellen
Hétfő este hét óráig már több mint 1700-an írták alá azt az online petíciót, amely a hajléktalanság kriminializálása ellen tiltakozik Magyarországon.
A petíciót szombaton Ésik Sándor ügyvéd indította az útjára, aki most az RTL Klub Híradójának azt mondta, a szabálysértési törvény módosítása, a hajléktalanság tiltása egy olyan helyzetet büntet, amely nem bűncselekmény.
– Azért van szociális rendszer, azért van közegészségügy, azért vannak hajléktalanokat segítő civil szervezetek, hogy megoldják
– hívta fel a figyelmet. Petíciójának a szövege szintén megállapítja, hogy a hajléktalanság nem bűn és nem szabálysértés, hanem a legszörnyűbb helyzetek egyike, amelybe ember kerülhet, a szegénység és a reménytelenség végső állapota, ahonnan számtalan embernek már nincs visszaút. A bíróság lehet ugyan bátor – fűzi hozzá –, és mondhatja maga, hogy a cselekmény márpedig nem veszélyes a társadalomra, vagy lehet formális és felfüggesztheti az eljárást és az Alkotmánybíróság elé utalhatja az ügyet, de az ügyvédek inkább azt látják „a bíróság nemhogy nem észleli, hogy ártatlan embert ítél el, hanem azt az alapvető, minden ügyben, minden bírót kötelező szabályt sem sikerül megtartania, hogy a vádlottat nem alázzák meg.
„Az ügyvéd első gondolata is az, hogy köszönöm, én ebben nem veszek részt. Bojkottálni kell ezt az egészet, aztán oldja meg a bíróság kötelező védős ügyben ügyvéd nélkül ha tudja. De, ez csak az első gondolatunk lehet. Az ügyvéd dolga az, hogy a védence mellett álljon. Úgy, ahogy nagyra becsült és minden tiszteletet megérdemlő kollégáink tették az eddigi eljárásokban. (...) Bíró kollégák, most rajtatok a sor. Ne jussunk el odáig, hogy az ügyvédeknek bojkottot kelljen hirdetni. Jogászok vagyunk, mindannyian, kivétel nélkül arra esküdtünk, hogy a törvény útján fogunk járni”
– szólítja fel cselekvésre a bírókat a petíció. Ésik István elmondása szerint a petíciót több jelenleg és egykori bíró is aláírta már.