A MAOIH új vezetői: Csak a fejlődés lehet a cél

Az elmúlt napok egyik legtöbb figyelmet kapott zsidó-belpolitikai eseménye a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség vezetőváltása. A héten a Miniszterelnökség is jóváhagyta a közösség februárban megtartott közgyűlésének döntéseit, melynek során leváltották Deutsch Róbert György korábbi elnököt és Somlai Tamás (Páskesz Zeév) főtitkárt, helyükre pedig Keszler Gábort és Oirechman Smuel rabbit választották. A neokohn.hu portál megkereste az új vezetőket, és interjút készített velük terveikről.

2023. május 5., 18:42

Szerző:

Többen azzal vádolják önöket, hogy akaratuk ellenére vették át az irányítást a MAOIH felett. Önök hogy látják ezt a kérdést?

Keszler Gábor: Mi sem áll távolabb az igazságtól. Nem kapott túl sok figyelmet, de tavaly októberben a hitközség új, a korábbihoz képest jelentősen demokratikusabb, az addig a mindenkori elnöknek szinte korlátlan jogköröket biztosító alapszabály helyett új dokumentumot fogadott el.

Ezt a dokumentumot éppen Deutsch Róbert és Páskesz Zeév nyújtotta be és fogadtatta el.

A februári közgyűlés ezen alapszabály mentén lett összehívva és levezetve és ezen alapszabály mentén választott új vezetőket a tagság. A Miniszterelnökség, melynek a törvény alapján ellen kell jegyeznie az ilyen jellegű változásokat, éppen a szabályszerűség miatt hagyta jóvá a februári döntést.

Csütörtökön, a miniszterelnökségi határozat napján, Deutsch Róbert lakatot tett a zsinagógára és az épületkomplexumra.

K.G.: Mi szerettük volna a hazai és a vallási jog szabályai szerint lefolytatni az átadás-átvételt a MAOIH korábbi vezetőjével, aki viszont bezárta a zsinagógát, az épületegyüttesben működő, a közösség és a turisták kiszolgálásához fontos kóser éttermet. Minden tekintetben elutasító hozzáállást tanúsított.

– Hogy sikerült bejutniuk mégis?

K.G.: Egy egyház alapvető feladata a hitélet biztosítása, egy ember nem ejtheti ezt túszul. Szerencsére a MAOIH biztonsági szolgálata átlátta a jogi helyzetet, és a bejegyzett új vezetés előtt – külön erre irányuló kérés nélkül – szó szerint megnyitotta a kapukat.

Sokan arra egyszerűsítik le a történteket, hogy önök azért akartak hatalomra kerülni, hogy a MAOIH-ot az EMIH-hel egyesítsék.

Oirechman Smuel: A hitközség sajnos olyan rossz állapotban van, egyébként mind anyagi, mind szellemi szempontból, hogy ilyen messzemenő következtetések levonására semmi szükség. Az elsődleges feladat a hitközség megmentése és felvirágoztatása.

Hogyan képzelik mindezt?

K.G.: Meglátásom szerint fontos lépés, hogy az új alapszabály az eddig egy személy kezében koncentrálódó hatalmat megosztja elnök és főtitkár között és a korábbinál nagyobb befolyást enged a vezetőségnek és a tagságnak.

O.S.: Gábor budapesti születésű zsidó, hagyományos zsidó családból. Jól ismeri a hazai történelmet, viszonyokat, dinamikát. Jómagam kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezem, melynek köszönhetően, hála Istennek sokat tudtam segíteni az EMIH-nek is, most a MAOIH-nak is fogok.

Vannak konkrét tervek kilátásban?

O.S.: Négy olyan nemzetközileg is ismert filantróppal vagyok szoros kapcsolatban, akik szívükön viselik a hazai zsidóság ügyét, de eddig, az átláthatatlan gazdálkodás miatt nem vártak adományaik eljuttatásával. Személyeinkben azonban biztosítékot látnak a források megfelelő felhasználására.

Fontos megjegyezni: nem üzleti alapokra kívánjuk építeni a hitközséget, hanem a közösséget és a nagyszámban ide látogató turistákat és zarándokokat megfelelő színvonalon kiszolgáló központtá kívánjuk tenni.

A zsidó hagyomány szellemében tágra nyitjuk kapuinkat, éjjel-nappal elérhető központtá tesszük a Dob-Kazinczy utcai komplexumot, amelyet háchnászát orchim-ként, klasszikus vendéglátó, zarándokszállásként fogunk megtölteni hagyományos zsidó élettel.

És mi a helyzet a hazai közönséggel?

O.S.: Anélkül, hogy visszafelé mutogatva felelősöket keresnénk kijelenthetjük, hogy a hitközség nem használta ki teljes mértékben erőforrásait.

Az ortodoxia, a hagyományok iránt érdeklődő hazai zsidóság kiszolgálását fő feladatunknak tekintjük.

A cél a megmenekülés a teljes pusztulástól és a hitközség növekedő pályára állítása. Ezért mindenkit asztalhoz invitálunk. A korábbi vezetést és híveket ugyanúgy, mint azokat, akik kiszorultak a döntéshozatalból.

Többen azzal riogatnak, hogy az önök megjelenésével megszűnhet a hagyományosan magyar ortodoxia és a chábád-lubavicsi irányzat szokásai kerülhetnek előtérbe.

O.S.: Ez teljesen abszurd, nincs ilyen célunk. Nem is lehet. Minden híreszteléssel ellentétben nem ez a chábád filozófiája sem. A zsidó hagyomány megtartásának biztosítása és megismertetése az egyetlen cél. Hitéleti, ha úgy tetszik vallásfilozófiai kérdésekbe nem kívánunk beleszólni, azt teljes mértékben a közösségre bízzuk. Mondok egy példát: fontos volna, hogy sok év után állandó, Budapesten székelő rabbija legyen a közösségnek. A megfelelő személy megtalálásába például, már csak kiterjedt kapcsolatrendszerem miatt is, örömmel segítünk. De a döntést nem szeretnénk mi egyedül meghozni.

Mi a helyzet a hitközség munkavállalóival és alkalmazottjaival?

K.G.: Nem tervezünk személyi változásokat. Minden alkalmazottra és munkavállalóra számítunk, aki velünk együtt a hitközség felvirágoztatásáért szeretne tenni. Ez az egyetlen kritérium.

Hogyan fognak a munkához?

O.S.: Az előző vezetés sajnos nem könnyítette meg az olajozott átadás-átvételt, és Deutsch lelakatolta az épületet, kiírva rá, hogy építési terület, amikor pedig be akartunk jutni, kihívta ránk a rendőrséget. A helyzet, mint mondtuk, a biztonsági szolgálat belátása miatt megoldódott, így hétfőn már kinyit a Hanna étterem és visszaáll a zsinagógai élet is. Jövő hét kedden, május 8-án, lág báomer lesz. Ez a zsidó összetartozás ünnepe. Így, ahogy említettem, mindenkit invitálunk arra, hogy üljünk le és beszélgessünk. Ez a hazai hagyományőrző zsidóság érdeke.

(via)

(Képünkön a MAOIH új vezetői. Fotó: neokohn.hu)

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.