Magyar tánc európai aktuálpolitikai töltettel

Az utóbbi időben Orbán Viktor politikája kikerült a közvélemény figyelmének középpontjából- eltekintve a vitáktól, amelyek a Nemzeti Színház Burgtheaterbeli vendégjátéka körül fellángoltak Ezért helyes, hogy Martin Schläpfer német származású koreográfus a St. Pölten-i Festspielhausban újból emlékeztet bennünket arra, ami a szomszédos országban történik.

A Schläpfer által vezetett, Duisburgban és Düsseldorfban működő Ballett am Rhein fellépése a Festspielhausban egy két részből álló balett műsor első része volt, amelyet a francia Preljocaj Balett március közepén esedékes előadása tesz majd teljessé. Ebben Angelin Preljocaj koreográfus mutatja majd be felfogását az apokalipszisről. Ez illik ide: a nacionalista politika a mai Magyarországon egyszer s mindenkorra – intő – „kinyilatkoztatás” Európa számára.

Schläpfer három részből álló Magyar Táncok című darabjában Johannes Brahms (1833-1897) zenéjéhez nyúlt vissza. Ugyanilyen című kompozíciója tette a maga idejében híressé Brahmst. Schläpfer balettjében e táncok közül tizenötöt játszanak el – mindegyiket feltűnően halkabban, összhangban azokkal a politikai hangsúlyokkal, amelyeket a Németországban nagyra értékelt koreográfus tudatosan helyezett el. A táncosok aprócska, magyar nemzeti színekkel díszített papírzászlókat lengetnek, az egyik táncos legkényesebb testrészére egy EU-s zászló van felcsíptetve, egy meztelen női alak pedig a földre ejti a csillagkoszorúval díszített kék zászlót, amelybe korábban burkolódzott: mintegy jelképeként Európa lemeztelenítésének.

Az örömteli táncbetétek környezetébe Schläfer néhány elkeserítő pillanatot is beépít. Utalások vannak rasszista cselekedetekre, és egy botokkal felfegyverkezett, verőemberekből álló csoport meggyilkol egy fekete viseletbe öltözött párt. A kvinteszencia: egy politikailag ambivalens korban a művészet és a szórakoztatás sem maradhat ártatlan. Ezért az est további két darabja sem ártatlan.

Sem a Ramifications szólótánca, amelyben Marlúcia do Amaral balerina Ligeti György zenéjére bizonyítja kivételes tehetségét, sem az Alfred Schnittke zongorára és vonószenekarra írt koncertjének Harmadik zongorakoncertjére bemutatott csoporttánc nem az. Mindkét koreográfia azokkal a klisékkel foglalkozik, amelyeket gyakran az erős nők rovására írnak. A Harmadik zongorakoncert főszereplője, akinek szerepét Yuko Kato táncolja, olyan önmagában kétkedő, férfiakat átverő nőt mutat meg, aki pusztán tekintete hatalmával képes lealacsonyítani ellenfeleit. És bár a Ramification szólótáncosnője kezdetben visszafogott, mihelyt a színpad közepére ér, úgy pattan ki, mint egy négypengéjű bicska. Egyik pillanatról a másikra vált a düh, a fájdalom, a démoni hidegség és a buja álmodozás között.

A női erő iránti csodálat itt egy férfias külső szemléletből ered. És a darab végén lelkesülten tapsoló közönség átéli az erős nők iránti tisztelet virtuóz megszépítését. Ennél is érdekesebb lett volna látni, hová jut Martin Schläpfer, ez a rendkívül muzikális és különlegesen koreografáló művész, ha szakít a virtuóz klisékkel.

Fordította: dr. Gonda László