Magyar Péter a lakosságtól gyűjti a tapasztalatokat, akárki írhat neki

Levelet írt Pintér Sándornak, hátha úgy hamarabb eljut a miniszterhez.

2024. augusztus 10., 11:24

Szerző:

Levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek a kórházi káosz és az elmaradó műtétek kapcsán Magyar Péter, amelyet a Facebookon tett közzé.

A levél szerint az elmúlt hetekben, a hőhullám során sok beteg, egészségügyi dolgozó valamint a média is a kórházi klimatizáló berendezések olyan jelentős működési zavarairól számolt be, amely számos esetben műtétek és fontos kezelések elhalasztását, a betegek intézmények közötti áthelyezését igényelte.

„Tudomásunk szerint a betegek és az egészségügyi személyzet tapasztalatait a kormányzat ugyan nem cáfolta, de el sem ismerte a probléma jelentőségét, sőt a kormányzati kommunikáció azt jelentékteleníteni igyekezett”

– írta Magyar Péter.

Nemcsak a klímák állapota érdekli

A Tisza Párt elnöke szerint a kórházi infrastruktúra általános rossz állapota, különös tekintettel az intézményekben többnyire hiányzó, vagy a régebben már felszerelt klimatizáló berendezések felújításának, cseréjének és rendszeres karbantartásának elmaradásai miatt a műtők és a kórtermek is elviselhetetlen hőmérsékletűre melegedtek, ezzel nem csupán lényegesen rontva a betegek komfortérzetét, rontva a gyógyulási esélyeiket, hanem veszélyeztetve ellátásuk biztonságát is.

„Még ha a műtéteket sikerült is intézményen belül, vagy akár más intézményben elvégezni, a betegek olyan túlmelegedett betegszobákban kénytelenek lábadozó idejüket tölteni, melyek komfortjának hiányosságai miatt (pl. hiányzó klímatizáció és/vagy árnyékolás) az intézményben tartózkodás sok beteg számára nem csupán nehezen elviselhető, hanem ez már a betegellátás minőségét és az ellátás biztonságát is rontja a más jellegű, nem csupán sebészeti osztályokon is”.

Mint írja, tekintettel arra, hogy az évek óta folyamatosan romló egészségügyi ellátásnak ez egy újabb, már az alapfunkciót gátló fejleménye, a magyar emberek nevében tájékoztatást kérünk a helyzet súlyosságáról.

A kérdések a múltra és a jövőre vonatkoznak

Mivel a helyzet pontos megítélése az egész magyar lakosság, különösképpen a betegek, a hozzátartozóik és az érintett egészségügyi dolgozók jogos igénye, a Tisztelet és Szabadság Párt nevében választ vár az alábbi kérdésekre:

  • Igaz-e, hogy volt olyan időszak, amikor a budapesti és Budapest környéki baleseti sürgősségi ellátó intézmények (4 db) közül kettő egyáltalán nem tudott fogadni beteget a klimatizálás elégtelensége miatt?
  • Hány és milyen típusú műtét maradt el a klímaberendezések meghibásodása miatt?
  • Mely intézményekben történtek ezek az események?
  • A hőhullám során jelentkezett klímatizációs problémák óta mely intézményekben hány klímaberendezést javítottak meg, vagy cseréltek ki, és ez mennyibe került?
  • A műtők hány százaléka rendelkezik ma Magyarországon az előírások szerinti speciális lamináris légáramlást, légcserét és túlnyomást biztosító klímaberendezéssel?
  • Az intenzív, illetve posztoperatív szobák hány százalékában megoldott a hatékony klimatizálás?
  • A műtött betegek lábadozását, rehabilitációját szolgáló szobák hány százaléka klimatizált?
  • A sebészeti és a nem sebészeti jellegű kórházi osztályokon lévő kórtermek hány százaléka rendelkezik klimatizációval?
  • A vizsgálók, nővér és orvosi szobák hány százalékában működik klíma berendezés?
  • Milyen átmeneti, áthidaló intézkedéseket tett és tesz az egészségügyi kormányzat a klimatizálással összefüggő aktuális gyakorlati problémák megoldására?
  • Milyen egészségügyi hatósági és munkavédelmi ellenőrzések történtek az elmúlt időszakban, ill. vannak folyamatban a műtők és kórtermek hőmérsékletének ellenőrzésére és folyamatos monitorozására, különösen a nyári időszakban?

Ismerve a klimatizálás elégtelenségeit, hogyan készül a kormányzat az augusztus 9-ével várhatóan újra betörő kánikula során az egészségügyi intézményekben az ellátás minőségét és a betegbiztonságot garantáló működésre?

Milyen védelmet, támogatást, segítséget kapnak az egészségügyi dolgozók, hogy a biztonságos és eredményes munkavégzést veszélyeztető munkakörülmények között is el tudják látni esküjükből következő feladataikat?

Magyar Péter jelezte, hogy a levélben megfogalmazott kérdések mellett, a TISZA Párt társadalmi kezdeményezést indít az adatok lakossági összegyűjtésére, majd publikálására.

(Kiemelt képünkön Magyar Péter. Forrás: Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)

 

 

09:23

Bár a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin hónapokig szerényen és csöndesen élt, most mégis elemi erővel robbant be a közéletbe.