Magyar Péter kutyával bukkant fel és fontos ígéretet tett

Magyar Péter ötleteket is vár.

2024. augusztus 7., 10:26

Szerző:

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter most egy kutyával bukkant fel közösségi oldalán. Posztjában ezt írja:

„A TISZA Pártnál elkötelezettek vagyunk az állatvédelem és az állatjólét ügyében. Hiszünk abban, hogy az emberi minőség része, hogy miként bánunk az állatokkal”.

Azt ígéri, őszre tematikus állatvédelmi eseményeket szerveznek, ahol a felmerülő feladatok megismerésén túl,

„szívesen vesszük civilek, szakemberek, menhelyek, állatmentő szervezetek megoldási javaslatait”.

Azt is írja, a jogszabályi hiányosságokon túl ezen a területen is a legfőbb gondnak a súlyos alulfinanszírozottság látszik. Magyar azt ígéri, hogy a TISZA pártra számíthatnak azok, akiknek fontos az állatvédelem ügye.

A sok egyetértő és támogató komment mellett csendes kritikaként jelent meg az is is, amely felhívja a politikus figyelmét arra, hogy a hajléktalan emberek ügye még ennél is fontosabb lehet.

 

(Kiemelt képünk forrása: Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)

Megszűnhet a szakrendelőknek az a lehetősége, hogy csak a területükhöz tartozó betegeket lássák el. A Belügyminisztérium honlapján közzétett javaslat szerint az érvényes beutalóval akár több helyre is lehet időpontot foglalni, ám amint megtörténik valahol a beteg ellátása, úgy az összes többi időpontja automatikusan törlődik. 

A nyugdíjasokra egy sor, a nyugdíjtörvény által előírt bejelentési kötelezettség vonatkozik. Elmulasztásuk esetén késhet vagy ugorhat a nyugdíj, esetleg a meg nem szolgált, tehát jogalap nélkül felvett nyugdíj összegét vissza is kell fizetni, erre figyelmeztet Farkas András nyugdíjszakártő.