Magyar Gárda: nem (csak) az egyenruha gázos

Nem azért állított elő a rendőrség a múlt szombati Erzsébet téri rendezvényről több embert, mert a demonstrálók gárdista egyenruhát viseltek, hanem mert megtiltott rendezvényen vettek részt, és ellenszegültek a rendőri intézkedésnek - jelentette ki Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

2009. július 10., 12:44

A főkapitány elmondta: a rendőrség jogszerűen tiltotta meg a rendezvény megtartását. Az oszlatás is jogszerű volt, mert a megjelentek egy megtiltott rendezvényen vettek részt, és a rendezvény több esetben is elveszítette békés jellegét, rendőrökre támadtak, ami önmagában is feloszlatási ok.

Hangsúlyozta: a rendőrség nem azért állított elő néhány tüntetőt, mert a Magyar Gárda formaruháját viselték – írta az MTI. Minden esetben a jogszerű rendőri intézkedésnek való ellenszegülés miatt tett feljelentést a rendőrség, az más kérdés, hogy az előállítottak büszkén vállalták, hogy a Magyar Gárda tagjai és a szervezet formaruháját viselik - tette hozzá.