Megható videón, ahogy a tanárok búcsúznak a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatójától

Szívszorító módon búcsúztatták a tanárok a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatóját. 

2024. augusztus 31., 09:54

Szerző:

Ahogyan arról portálunk is beszámolt a Belügyminisztérium azonnal hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát, miután napvilágot látott, hogy az iskola közölte, nem veszik majd el tanítás előtt a gyerektől a telefonokat. 

Nem akarták elvenni a telefonokat 

A Madách közleményben tudatta mindent, melyben azt írták, mindenkit szeretnének megnyugtatni, a digitális eszközöket, úgy mint iskolai laptop és mobilok nem fogják elvenni. 

Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel

– írták akkor, amire a Belügyminisztérium keményen reaágált, felmentették az igazgatót.

Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

– közölték, ám a lépés nem maradt válasz nélkül, ugyanis tüntetések indultak a kirúgott igazgató védelmében. 

Elbúcsúzott az igazgató 

A történtek után Mészáros Csaba csütörtökön egy Facebook-bejegyzésben búcsúzott el, posztjában pedig arról írt, hogy szerinte a média miatt menesztették a posztjáról, mivel Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban semmilyen kifogást nem emelt a tantestület mobiltelefon-használatra vonatkozó rendelete elleni tiltakozása miatt. Mészáros Csaba konkrétan úgy fogalmazott:

Azok a médiumok, akik az augusztus 19-i közleményünket 26-án szemlézték, robbantották ki azt a helyzetet, hogy felmentettek. Mert Maruzsa államtitkárnak augusztus 22-én már elmondtam, hogy ezt a közleményt már kitettük. Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert »milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi«. Ha nincs a médiafelhajtás, nem mentettek volna fel. 

A minisztérium tagad 

A Belügyminisztérium egyébként tagadja, hogy bármit is tudott volna a Madách Gimnázum döntéséről, állításuk szerint Maruzsa Zoltán, oktatási államtitkár nem volt tisztában azzal, mit tervez az intézmény. A Madáchban azóta megtartották a tanévnyitó értekezletet is, ahol a pedagógusok egymás után álltak fel az asztaltól és csatlakoztak egy, a Mészáros Csaba tiszteletére előadott énekhez – írja a HVG. 

Szól a kakas már... Köszönök mindent, ami a hála kifejezése volt igazgatósági munkásságomért. A Tantestület búcsúja a mai tanévnyitó értekezlet végén (amit már nem én tartottam) viszont tényleg meglepett. Nagyon szerencsés ember vagyok. Hiszen ebben a közösségben létezhettem 

– írta a bejegyzésben a menesztett igazgató. 

A felvétel itt tekinthető meg: 

(Kiemelt képünk részlet Mészáros Csaba Facebook videójából)