Ma fogadja el a Fidesz a saját alkotmányt
A Fidesz-KDNP-s többség ma megszavazza, Schmitt Pál húsvéthétfőn aláírja, 2012 január elsején pedig életbe lép - az alkotmányozás hivatalos menetrendje. Az út azonban csak látszólag ilyen sima: az egyre erősödő hazai tiltakozás mellett külföldi bírálatokat is kap az alkotmány-tervezet, vannak, akik a médiatörvényhez hasonló vitára számítanak Brüsszelben.
A parlamenttel szembeni „alkotmányos puccshoz” szolgálhat fegyverként az új alkotmány az ellenzői szerint – írta a Le Monde. A baloldali francia lap úgy fogalmaz: „Az Isten és a Szent Korona jegyében megfogalmazott új magyar alkotmány, amelyet április 18-án kell elfogadnia az Orbán Viktor konzervatív magyar miniszterelnöknek kedvező parlamentnek, éles bírálatokat váltott ki az országban, de az Európai Unióban is rossz érzést keltett”. A Le Monde a médiatörvényhez hasonló vitára számít az alkotmányról Brüsszelben.
Az Országgyűlés ma délután szavaz az alkotmány elfogadásáról, a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KDNP által benyújtott, Magyarország alaptörvénye című javaslatról, melynek parlamenti tárgyalása március 22-én Kövér László házelnök felszólalásával kezdődött.
A hét végén Budapesten az ellenzék utolsó rohamot indított az új alaptörvény ellen; szombaton demonstrált a Magyar Demokratikus Charta a Batthyány-örökmécsesnél. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: „Vádolom Orbán Viktort és kormányát, hogy elárulta a köztársaságot”. A volt miniszterelnök szerint a feladat: meg kell szervezni a demokratikus ellenzéket. (A színpad közelében azt skandálták: „Orbán, takarodj!”.)
Vasárnap az LMP a Vörösmarty térre szervezett tüntetést az új alkotmány ellen, melyen „Húsvéti alkotmány = pünkösdi királyság”, „Alkotmány – tákolmány”, „Boldog születésnapot, diktatúra” feliratú transzparenseket lehetett látni, és a színpadon maszkos demonstrálókat. Schiffer András, a szónok azt mondta: az erőltetett alkotmányozással nem új időszámítás, hanem visszaszámlálás kezdődött el. „Sokan vagyunk és elegen is leszünk”, 2014-ben meg fog bukni a Fidesz-kormány – prognosztizálta. Az MSZP-frakció a köztársaság védelmében ma délelőtt szervez „részországgyűlést” a Szikra Kulturális Központban, kora este pedig fáklyás felvonulást. A szocialisták nem lesznek jelen a parlamentben – ahogyan az LMP-sek sem – az új alkotmányról szóló szavazáson. Mesterházy Attila pártelnök az MSZP honlapján vasárnap azt írta, hogy „Az MSZP tudja a dolgát: legerősebb ellenzéki pártként elsősorban rajtunk múlik, lesz-e olyan ellenzéke a Fidesznek és a Fidesz köztársaság-ellenes politikájának, amely véget tud vetni a jelenlegi ámokfutásnak. Magyarország nem a Fidesz gyarmata”.
– Hétfőn az Országgyűlés egy olyan új alaptörvény elfogadására készül, amelyre minden magyar ember büszke lehet, és amely képes lesz arra, hogy megvédje hazánkat az olyan súlyos politikai bűnöktől, mint amilyeneket a Gyurcsány-korszak kormányai követtek el” – ezt a közleményt pedig Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő írta a hét végén.
Az nem kétséges, hogy a Fidesz–KDNP frakciószövetség megszavazza ma az új alaptörvényt. A Jobbik részt vesz a parlamenti ülésen, de várhatóan nemmel voksol az új alkotmányra. A T. Házban – az előzetes tervek szerint – a zárószavazás előtt Kövér László is beszél, és valószínűleg Orbán Viktor miniszterelnök is. Egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal az is bekerül az új alaptörvénybe, hogy a bírákhoz hasonlóan az ügyészekre is legyen érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár – mondták a
Népszabadság Online-nak. A Fidesz–KDNP húsvéti alkotmányának megszavazásával 2012 januárjában hatályát veszíti az 1949.évi XX. törvény, azaz a jelenleg is érvényes alkotmány. Az új alaptörvényt Schmitt Pál köztársasági elnök húsvéthétfőn, ünnepélyes keretek között írja alá.