Lovagkor

– Kezdjük az alapoknál. Kik azok az „offshore-lovagok”, és mit akarnak?

– Olyan hazai egzisztenciák, akiknek van eltitkolásra érdemes jövedelmük. Kevés pénzzel ebbe a manőverbe fölösleges belevágni. Az illető egy távoli adóparadicsomban három perc alatt céget alapít, hogy különféle trükkökkel, technikákkal, megbízásokkal külföldre menekítse pénzét az adóhatóság elől.

– Ahol valóban paradicsomi állapotok várják: háromszázalékos adókulcsok. Akkor jönnek a gondok, amikor a „lovag” hazahozná a pénzét, hogy itthon költse el.

– Ez valóban nehézkes. Vinni sem olyan könnyű, de a lebukás veszélye akkor jön, ha valaki itthon vásárol félmilliárdos villát, és az adóhatóság rákérdez: miből van erre pénze?

– Túléli. Maga az „offshore-ország” fogalom bizonytalan, diffúz kategória.

– A jogszabály hivatalosan az OECD-vel szembehelyezkedő aprócska országokat sorolja ide, mivel a tagállamok közös dörgedelmet intéztek ezekhez a félreeső koronagyarmatokhoz: ha legalább adatszolgáltatóként nem működnek együtt, komoly szankciókra számíthatnak. De az unióban is akadnak pompás miniállamok (Ciprus, Luxemburg, Monaco, Liechenstein), ahol érdemes élni és adózni.

– Az offshore-technikák alkalmazóit minden hazai kormány megbélyegzi, fenyegeti is. Mielőtt körüludvarolná, kedvezményekkel kecsegtetné őket... Ez a közember számára igazságtalannak tűnik.

– Az is. Kezdjük az unalomig ismételt ténnyel: az adózatlan gazdaság részesedését a GDP húsz-huszonöt százalékára becsülik Magyarországon. Az uniós átlag tizenkét százalék. Történelmi okokból az adócsalás nálunk bocsánatos bűnnek számít. Lehangoló tisztességesnek, áldozatkésznek lenni egy olyan világban, ahol az adómenekítőt csábítják, körül is hízelgik, majd-hogynem kitüntetik.

– Ráadásul az újonnan megszavazott módosító indítvány egyetlen mondata lényeges korlátozó passzusokat töröl el. Minden eddiginél könnyebbé válik a cégvagyon offshore-országokba (és vissza) menekítése.

– Odáig érteném a logikát, hogy „bajban az ország”, hozzátok haza a pénzt, hozzatok ezermilliárdokat. Cserébe felfüggesztjük nemes elveinket.

– És megindulnak az ezermilliárdok?

– Itt már kétségeim vannak. A magyar amnesztiák eredménye nudli. A 2010 novemberében, a Fidesz-kormány alatt bevezetett amnesztia négyszázmillió forintot hozott. Ugyanígy jártunk 2008-ban a Podolák György-féle csúcsamnesztiával. Podolák úr szerény hetvenmilliárddal kalkulált. Három egész két tized milliárdot nyertünk. A tízezermilliárdos állami adó- és járulékbevételhez képest ez nevetséges.

– Pedig az életünk permanens adóamnesztia.

– Mert mindegy, milyen színösszetételű kormány regnál, már várhatjuk is a hírt: a parlament meghosszabbította az amnesztia hatályát. Megérne egy alapos szociológiai elemzést: miért nem élnek a lehetőséggel a kedvezményezettek. Enélkül megérzéseinkre hagyatkozhatunk. A magyar állampolgár – élén az adóeltitkolóval – nem bízik államában és kormányaiban.

– Ezt ki is mondják a delikvensek?

– Voltak ügyfeleim, akiknek javasoltam: haza kell hozni azt a pénzt. A válasz így hangzott: „És mi van akkor, ha felkerülök a listájukra? Ha az APEH-nél nagyítóval vizslatnak hátralévő éveimben?” Pedig a tavalyi amnesztia már névtelen volt. A kijelölt bankhoz kellett átutalni a pénzt, az kiállította az igazolást, az adóhivatalhoz az utalás már névtelenül csorog át.

– A félelem talán mégis indokolt, ha maga a kormányfő mennydörög „offshore-lovagokról”.

– Az ellentmondás nyilvánvaló, nem nekem kell indokolnom. Ez a politikusok dolga.

– A kormány lassan felszakította a Bajnaiék által emelt biztonsági gátakat is.

– Oszkó és Bajnai – miután maguk is érintettek voltak Cipruson – a személyi jövedelemadóra harmincszázalékos büntetőkulcsot vetett ki, ráadásul összevonandó jövedelemként kezelték a nyereséget és a kamatot, amely után huszonhét százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. A társasági adóban nem fogadták el költségként az ilyen kiadásokat. A jogszabályokat a Fidesz 2010 decemberében eltörölte.

– Ez nekem bonyolult. Egyszerűbb, hogy a hazahozott pénz eredetét nem vizsgálják majd.

– A novemberi amnesztiát meghosszabbítják, a pénz még 2011-ben is átutalható. Fontos részlet, hogy ha a belföldi magánszemély megveszi és nevére íratja külföldi társaságának Magyarországon lévő vagyontárgyát, nem kell adóznia.

– A vagyon eredetét sem vizsgálják?

– Sem a vevőnél, sem az eladónál. Ráadásul mindent elfogadnak, amit a szerződésbe beleírnak. Ha három forintért vetted meg, annyiért vetted...

– Életszerű. Ez valóban paradicsomi állapot. Érdemes offshore céget alapítani.

– Ha van rá pénze és ügyvédje.

– Jó, elfogadjuk: az amnesztia erkölcstelen. Mit javasol helyette?

– Nincs okos megoldásunk. Javaslatom egyszerű: aki akarja, hozza haza a pénzét, adózza le a magyar szabályok szerint. És aztán nyissunk új lapot. Lehet, hogy most nyolc ember él majd a lehetőséggel, négyezer passzív marad. Azt sem tudjuk, hány lovagunk kószál a nagyvilágban. Kezdetben azt gondoltam, túl sokan nem lehetnek. Amióta látom a rengeteg méregdrága autót szlovák rendszámmal hasítani
(a hátsó üvegen trianonos matricával), néha elbizonytalanodom.

– Ön dolgozott az adóhivatalnál. Ugyanilyen kaotikus a magyar adó- és gazdaságpolitika is?

– Magyarországon az adóügyi jogszabályok összességét nevezik adópolitikának. Kormányzati ciklusokon átívelő, átgondolt, tudatos adó- vagy gazdaságpolitika nem létezik. Úgy szoktam mondani, hogy az adórendszer stabilitását a folyamatos változások adják. Ha az szja-törvényt tizenkétszer, az adózás rendjéről szóló törvényt tizennégyszer módosítják egy év alatt, miről beszélünk?

– Visszatérve az offshore-lovagokra: ismeri ezt a titokzatos, rejtőzködő csoportot?

– Mondjuk úgy: bizonyos szereplőit „ismerni vélem”.

– Hogy gondolkodnak? Miféle belső logika mozgatja őket?

– Mi, földi halandók megkérdeznénk: miért hajtja valaki élethossziglan a pénzt, ha úgyis van belőle bőven? Pedig a pénzcsinálás számukra munka, hobbi és szenvedély is, az egyetlen értelmes és izgalmas emberi cselekvés. Amiben az is benne van, hogy több marad, ha kisebb a közteher.

– És mire hivatkozik adóamnesztiák idején a kormány? A költségvetés megcsúszására?

– Ugyan. Látott már olyan évet, amikor a költségvetés stabil volt? Ha elolvasta a napokban elfogadott törvény szűkszavú indoklását, láthatta, nem dobálóznak azzal, hogy az állam így vagy úgy jól jár. Azt mondják: meg kell tisztítani a gazdaságot.

– Aztán majd meglátjuk, mi lesz?

– Ahhoz nem kell jóstehetség. Semmi sem lesz.

– Egyelőre marad a „keep smiling”-állapot?

– A parttalan amnesztia. És az örök gyanú.

– Miféle gyanú?

– A kellemetlen, gyanakvó érzés, amely az amnesztiákat kíséri: vajon melyik havernak, választási protektornak, nagyembernek akarnak a kedvében járni? Tudom, ezek csak mendemondák. De mindig nagyon kellemetlenek...