Libanoni és jordániai lapokban hirdet a magyar kormány menekültügyben

Több libanoni és jordániai napilapban is egész oldalas hirdetést jelentetett meg hétfőn a magyar kormány, amelyben arra figyelmezteti a migránsokat, hogy a magyar határok illegális átlépése bűncselekménynek minősül, és azért börtönbüntetés jár.

2015. szeptember 22., 06:21

Az egyebek mellett a libanoni an-Nahár és a jordániai Rai al-Gadd című napilapban angol és arab nyelven megjelent felhívás szerint a „magyarok vendégszeretőek, ugyanakkor a (hatóságok) a lehető legkeményebb módon lépnek fel azokkal szemben, akik illegálisan próbálnak az országba bejutni”.

A szöveg ezenkívül arra szólítja fel a címzetteket, hogy ne hallgassanak az embercsempészekre, „Magyarország nem fogja illegális migránsoknak megengedni, hogy áthaladjanak területén”.

A 4,5 milliós lakosú Libanonban jelenleg több mint 1,1 millió regisztrált szíriai menekült tartózkodik az ENSZ menekültügyi szervének (UNHCR) múlt hónapi adatai szerint. A nyolcmilliós Jordániában hatszázezer menekült van.

Az Európába irányuló jelenlegi menekülthullám okait elemezve egyes megfigyelők kiemelték azt a körülményt, hogy a UNHCR által a Szíriával szomszédos országokban működtetett menekülttáborokban egyre kevésbé tudják ellátni a rászorulókat, mivel a szervezet idén 40 százalékkal kevesebb támogatást kapott a szükségesnél.

Ebben a hónapban a dán bevándorlásügyi minisztérium is a maiakhoz hasonló hirdetéseket jelentetett meg libanoni napilapokban, amelyekben azzal próbálta meg a migránsokat eltántorítani, hogy Koppenhága a bevándorlóknak járó szociális segélyt 50 százalékkal csökkentette.

Ezenközben az Orvosok Határok Nélkül (MSF) ellenkező előjelű üzenettel fordult Európához az arab sajtón keresztül egy nyílt levél formájában. A nemzetközi segélyszervezet szerint „a világnak a második világháború óta nem látott menekültválsággal van dolga”, ezért arra szólítják fel az Európai Uniót, hogy a határok lezárása helyett „biztonságos és legális (...) útvonalak biztosításával helyettesítse az embercsempészek szolgáltatásait”.

„Mindenképpen fel akartunk szólalni az arab nyelvű sajtóban, de Dánia és Magyarország lépései tovább növelték ezen stratégiánk jelentőségét” – nyilatkozott Niklas Bergstrand, az MSF egyik szóvivője.

A vasárnap és hétfőn az al-Haját, az al-Kudsz és a The Daily Star című pánarab, palesztin, illetve libanoni lapokban megjelent levél szerint „itt az ideje, hogy (Európa) felhagyjon az elrettentést célzó politikával”. Az MSF szerint a „háború, az elnyomás, a kínzás, illetve a szegénység és az üldöztetés” elől menekülők továbbra is jönni fognak az akadályok ellenére, „hiszen nincs más választásuk”.

(Forrás: MTI)