Lezuhant a pénzeszsákról a dinnyekirály – A papíron nincstelen Simonka György fényes napjai
– Simi, vigyázz, ebből még baj lesz!
Egy helyi, Simonka Györgyhöz közeli politikus említi: mindenki ezzel az egyenszöveggel jön. Hogy ő megmondta, ő már előre tudta, ő szólt. De a Simi csak ment tovább a végzetes úton.
– Nem kell temetni senkit, főleg nem azt az áldozatos munkát, amit eddig végeztünk, úgy, hogy nem vártunk el sem trafikot, sem földbirtokot – mondta a HVG-nek Takács Ferenc, a tótkomlósi Fidesz elnöke. Sokan Simonka bukása mögött Fideszen belüli ármányt sejtenek. Aminek tényleg van alapja, Simonka ugyanis túl mohó volt, a zsákmányán senkivel sem osztozott. És a Viharsarok dohos zugába tényleg rakatnyi településfejlesztési pénz érkezett.
A közhiedelemmel ellentétben Simonkának rengeteg belső ellensége volt.
Már indulása is érdekes, a „politikai temetés”. Az isten háta mögötti Pusztaottlakán 2006-ban Simonka György villamossági szerelő és minősített hegesztő (később ezt kereskedelmi iskolával is megfejelte), dinnyetermelő és pályázatíró lett a polgármester. A községben valakinek meghalt a rokona, és nem volt pénze temetésre. Ilyenkor törvényi kötelesség szerint az önkormányzatnak kell lépnie. De Ottlakának erre sem volt hatvanezer forintja. Simonkáék a testület részvételével (a helyi sajtó figyelme mellett) maguk ásták ki a sírt, cipelték a koporsót, és tisztességgel eltemették a nénit. Simonkát felkapta a média. 2010-ben, amikor az akkori békési 7. választókerületben Karsai Józseffel, a „szocialista kapitalistával” kellett a Fidesznek valakit szembeállítania, Orbán Simonkát választotta ki, mondván, „harci kutya (mások szerint veszett vagy láncos kutya) ellen harci kutyát kell indítani”.
Karsai el is bukott. Amikor a vereség után hívtuk, már a lenyugvás fázisában volt. „Egy fiatal fideszes srácot” emlegetett, aki a még Karsai által kiharcolt bekötőutat „a változások szellemének”, saját első eredményének nyilvánította. Így aztán neki hálálkodtak a helyiek. „A jóisten áldja meg, Gyurika!”
Karsai meg rohamot kapott, szinte sírt.
– Nem baj, kijövök a mezőre, itt csak az eget látom, a pacsirtaszót hallgatom. A többi le van tojva – zokogta vagy dühöngte a telefonba akkor, ezt nála sosem tudni. Azóta viszont, ahogy mondani szokták, puszipajtások. Átállt. A 2014-es önkormányzati választáson már a Fidesz által támogatott független jelöltként indult Battonyán. A döntést a sajtónak nem indokolta.
Hogy Dél-Békésben megint változások várhatók, az Simonka kettős stílusában volt igazán érzékelhető. „Elégedetlen vagyok veled, bazmeg!” „Állj félre. Most mi jövünk” – pattogtak a vezényszavak a falvak polgármesteri irodáiban. Máshol jóval halkabb. Bod Tamás egykori Együtt-aktivista szerint Simonka mindig kettős arcú volt. A nyilvánosság és a politikai kommunikáció nem kenyere, gyenge szónok, a bírósági tárgyalótermekben szerény, mint az ibolya. Ott halkan és tagoltan beszél, de ha békési polgármestereket kell szőnyeg szélére állítania, Fidesz-alapszervezetet reguláznia, Simonkából előbújik Mr. Hyde. Olyankor brutális keménységgel beszél, akár egy kiképzőtiszt a légióban.
A hetvennégyes születésű Simonka erős fedésben töltötte a kilencvenes éveket. Életének e szakasza fekete lyuknak számít. Van egy elmosott megjegyzése, miszerint fiatalkorában egy időre „magához rántotta az utca”. Az orosházi szocik szerint Simonka „bűnöző alkat”. De ők elfogultak, olyan pletykákat ismernek, amelyek szerint Simonkával előfordult, hogy bujkálnia kellett, a padláson húzta meg magát. Lássuk be, ez legenda. Orosházi ismerősei inkább „kereskedő alkatnak” mondják. Arra még sokan emlékeznek, hogy Macedóniából dinnyét importált, és a helyi felvásárlói árakat azzal nyomta le. Daliás idők voltak.
A környék polgármestereinek időbe telt, amíg felfogták, a NER-ben Simonka ül a pénzeszsákon. Azok a polgármesterek, akik Fidesz-hívőként vagy függetlenként próbálnak elhajózni a viharos vizeken, belátták, az uniós pénzesőnek 2021 után vége lesz, vagyis hátravan még három-négy jó év, addig kell a falunak valamit kikaparni, ahhoz pedig Simonkával nem tanácsos ujjat húzni. Bizonyos pályázati pénzek sorsa ugyanis helyben vagy középszinten dől el. Márpedig a Top-pályázatok (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) dolga az elmúlt hetekig emberünk kezében volt. A problémamentes pénzmozgáshoz Simonka negyven-ötven fős hálózatán kívül két kulcsembert állított be. Zalai Mihályt tette meg megyei közgyűlési elnöknek, a területfejlesztési bizottság vezetője pedig volt beosztottja, a Magyar Termés TÉSZ Kft. alkalmazottja, Ruck Márton lett. És így állunk ma is. A viharsarki belvilágban ezek baljósan csengő nevek. A folyamat rendszerszerű és átgondolt, meghívnak egy-egy pályázatra zárt körben öt céget. Négyen eleve nem indulnak, az ötödik bead egy jócskán felülárazott pályázatot, és nyer.
Így alakultak ki a furcsa arányok: a hétéves uniós ciklusra elosztható 58 milliárdból 38 Simonka választókerületének, a Viharsaroknak jutott. A fennmaradó 20 milliárd a megye kapcsolt részeinek. Ez már a többi fideszes önkormányzatnak is sok volt, de Orbán sokáig nem avatkozott közbe. Talán azért, mert a lokális szűkkeblűség, a „kaparj, kurta” felfogás, az erővel való visszaélés számára is ősi erény. Hogy min bukott ki végül Orbán, máig talány.
Sokan nem is a miniszterelnökre gyanakodnak, hanem a háttérben mosolygó Lázár Jánosra, aki még politikai tetszhalottként is van olyan erős, hogy Simonkát kicsinálja. Hogy a két szomszédvár vezetője nem állhatta egymást, jó ideje köztudott.
Lázár, ha Békésben járt, fórumai előtt megszabta, ahol ő van, ott Simonka nem jelenhet meg. A fő ütközőpont a mezőhegyesi ménesbirtok ügye volt. Simonka stratégiai célja a rossznyelvek szerint az volt, hogy strómanok során keresztül a jelentős agrárkultúrát megkaparintsa, amit Lázár elfogadhatatlannak tartott. Azzal, hogy 2018 szeptemberében Orbán kinevezte Lázárt a mezőhegyesi ménesbirtok kormánybiztosává, el is dőlt a dolog.
Az uniós pénzek elosztási vitájában egyébként Simonka arra hivatkozott, hogy Békés „kapcsolt részeivel” ellentétben a Viharsarok szinte meztelen. Isten háta mögötti falvak, sivár utcák, ámolygó jobbágylakosság. Munkahelyhiány, képzetlenség. Pusztaottlakán élni – akár roma valaki, akár nem – egyet jelent a közmunkával. Mint utóbb kiderült, az uniós Start Program keretében végzett közmunka valójában a helyi Simonkák földjén való végtelen gürcölést jelenti. Visszajöttek a jobbágyfelszabadítás előtti szép idők. A gyulai fideszes polgármester viszont arra hivatkozott, hogy 2010 óta hiába áramlott mintegy 80 milliárd forint fejlesztési forrás Dél-Békésbe, ebből semmi nem látszik. Vajon miért? Hova tűnt a pénz?
Simonka az évek alatt a fokozatos és fenntartható egyéni gyarapodás rabja lett. A politika lényege számára az, hogy haladjunk szépen, a leosztási sorrendben. Első a család, aztán a rokonság, a tág baráti kör, seregnyi munkatárs – pályázatíró, sofőr, kabinetfőnök, nemzeti trafikos. Aztán jöhet a pórnép.
A Magyar Narancs 2015-ben riportkörúton járt utána, mettől meddig húzódik Simonka cégbirodalma. Hogy miként alakulnak, zsugorodnak, nőnek, változnak, vándorolnak a cégek rokontól rokonig. A riporter a cégszámlálásban pár tucatig jutott. Simonka válasza erre az volt: ő nem tehet arról, hogy rokonai és barátai éber szelleműek, mindig készek a vállalkozásra. Simonka ezzel szemben maga az egyszerűség. Szinte semmi nincs a nevén. Nincstelen. Leszámítva az adósságait. Gazdagodik viszont a felesége. Helyi erők tudni vélik, Simonka neje „állami támogatást eddig csak a becenevére nem vett fel”.
Simonka nem csinált egyebet (rosszabbat, gyarlóbbat vagy többet) helyi léptékben, mint a főnöke Felcsúton. A szülőfalu számára is érzelmi ügy, Pusztaottlaka a világ köldöke.
Számolatlanul hullott rá az áldás, ötven-, száz-, háromszázmillió. Nyitott könyvtárra költöttek több tízmilliót, játszótérre 85 milliót, miközben az elöregedő zsákfaluban gyerekek alig élnek. Iskola sincs. Pap sincs. Kétszázmillióért kerékpárút, hatszázmillióból élményparkká fejlesztett vadaspark épült. A községben dél-amerikai láma sétál, páva vijjog szétterpesztett szárnnyal. Van állatsimogató, őzike, birka. A falu virágzásának kulcsa a 450 millióból emelt ipari park lehetne. Csakhogy nincs képzett munkaerő. Pusztaottlakán alig élnek háromszázan, ennyien vannak bejelentve. 2015-ös adat szerint a lakosságszám 417 volt. A különbözet a folyamatos elköltözésből ered. Üresen állnak a porták, ami nem csoda, mert Ottlakán – az élménypark ellenére – háromszor fordul meg a busz naponta. Kerékpáros túraközpontot telepíteni ott, ahonnan már nem vezet út sehova, a világra való kitárulkozás szándékát mutatja.
Mi viszont épp oda tartunk. Sötétedik. November van, az utakon megül a köd. Levelet égetnek, száll a füst. A főutcát a templom mellett inkább sejtjük, mint érzékeljük. Egy magányos gyalogos azért feltűnik, óvatosan vizslat körül, mielőtt szóba áll velünk. A kertek mögül kutyaugatás.
– Nézze, ez szubjektív dolog – mondja az idősödő úr, foglalkozására nézve közmunkás. – Végül is ide tartozom. A díszburkolatot is lerakták, megépült a játszótér is. Van vadasparkunk. Élménypark. Érti? Egy élmény.
A nagy bukások idején az emlékek is megszépülnek. A Gyuri, amikor fénykorában járt – mesélik a helyiek –, mindig átvette tőlük a dinnyét, még akkor is, ha a telepen rohadt el.
– Jó ember volt.
Pusztaottlaka címere felettébb bonyolult, emberünk egyéniségét tükrözi. A címerpajzs bal felső negyedében egy aranyszőrű, két lábon álló oroszlán látható. Az oroszlán két halmon áll. Az egyik halom az őssejt, Bagófalu, a másik mag a Tökfalu. Ez a foglalkozási szerkezetet jelzi. Az oroszlán mellső két mancsában, előttünk ismeretlen okból, aranykeresztet tart. A település címerében egy-egy aranypólya az itt lakó népcsoportokat szimbolizálja. Ezek közül Simonka György az ortodox román ág leszármazottja. Hazai egyházi körökben állítólag kiváló kapcsolatai vannak, a gyulai román ortodox püspökséget képviselőként erősen támogatja. Gyakorta mondogatja, hogy a helyi románsághoz tartozik, a nyelvet azonban már nem beszéli.
A román szálnak Dél-Békésben állítólag jövője van, mert a helyiek egyre nagyobb számban járnak át Sarkadról, Battonyáról Romániába. A Nyugatra vándorolt román munkaerő helyét töltik be magyarokkal. Százhatvan-száznyolcvanezret kapnak lejben.
Újkígyós, ahol Simonka ma él, Pusztaottlaka ellentéte. Alpesi tetőzet, lakóparkszerű egyenház, fátlan csupaszság, a garázsokban elegáns kocsipark. De az emberek nagyon is helyiek. Nem hallanak, nem látnak, nem kérdeznek, vagy a szemükkel hamiskásan csippentenek.
– Hol lakik a képviselő úr? Ez a P. utca?
– Az. De én nem ismerek senkit – mondja egy gyanakvó úr. – Vagy illene ismernem valakit?
Pedig a cím jó, Simonkáé az egyetlen ház, amelyet árnyas fák öveznek. A járda mellett kisebb autópark. Testes terepjárók, elegáns Audik. Az élet persze Simonka után is megy tovább. A projektek lassan révbe jutnak, a pályázatíró cégek megint pályázatokat írnak. Ha „Doktor Dinnyét” vád alá helyezik, amit Békésben ma még alig hisznek, előbb-utóbb le kell mondania. Ha lemond, választást kell tartani. Nehéz ügy, mivel Simonka a negyvenhárom százalékát idén is stabilan hozta.
A lenyúlás zöme részben a TÉSZ-ek segítségével (Termelői Értékesítő Szervezet, Békésben ilyen a Magyar Termés TÉSZ, a Paprika TÉSZ), részben a Top-pályázatok feletti politikai felügyeletből fakadóan folyhatott. Az uniós pénz lenyúlásának helyi „szakértőnk” szerint két alapvető módja van. Nevezzük az egyiket hardvernek, a másikat szoftvernek. Az első a nehézkesebb. A hardver az, amikor valami tárgyiasult dolgot vásárolok meg. Házat, gépet, útburkolatot, főcsővezetéket, s azt jól felárazom. Lopni nem olyan könnyű, mert az eredmény látható, bár arra is van példa, hogy kipofozok egy lerobbant kalyibát, s beárazom modern irodaháznak. A szoftvernél a humán szférába fektetek be. Egészségmegőrző programot szervezek, háztartásvezetésre oktatom a népet. Kulcs a hosszabb élethez címmel egészségnevelő programokat tartok. Meghívom a nyugdíjasokat egy vacsorára, aláírják, hogy képzésen vettek részt. Kifizetem az előadót. A pénzt a pályázó cég teszi el, amely elszámoláskor visszaoszt Simonkának – a hírek szerint – 45 százalékot. Mivel a módszert nem Simonka találta ki, s alkalmazása elterjedt gyakorlat, a 45 százalék még viszonylag szolid árnak számít. Mengyi Roland például túl drágán dolgozott, a bukáshoz is többek közt ez vezethetett. Simit inkább a rivális polgármesterek, a párttársak dobhatták fel.
Az ügyészségi bejelentés azért volt meglepő, mert leplezetlenül szókimondó. „Bűnszövetkezetben elkövetett nagy értékű csalásról” beszél, a meghallgatott tanúkat (29 ember) számszerűsíti. Megbecsüli a végösszeget is. (1,4 milliárd.)
– Csakhogy az összeg, amit az ügyészség említ, korántsem végösszeg – mosolyog Bod Tamás, a Narancs újságírója, Simonka ellenlábasa, aki úgy számolja, a tényleges kár az 1,4 milliárd háromszorosát meghaladja. – Azt a pénzt nem látja többé sem az ország, sem az ezerszer elátkozott és áldott Békés.
Ülünk a gyulai főtéren a napsütésben, dübörög a körforgalom, erre a Lidl, amarra a Tesco, hétvégi bevásárlónap van. Simonka bukásának ténye, ügyének szövevényessége a helyieket meg sem legyintette. Tudták és elfogadták, áprilisban meg is szavazták. Hogy is mondta egy asszony Ottlakán?
– Megesett ez-az a Gyurival. Ő sem szent, én azt nem mondtam. Ezek olyan fináncdolgok. Az üzlet csupa svindli.
Nagyszénáson a képviselő nevét sem ismerik.
– Valami fideszes gyerek. Lebukott? Nahát… Miért kérdez ilyeneket tőlem? Viccel? Viszont mákos nudli lesz délre, anyám várja a mákot, sietek – mondja egy nő a cetlire pillantva.
Így múlnak az őszi napok.
Bod Tamás szerint Békés megye a rendszerváltás előtt a magyar régiók között az élbolyba tán nem tartozott, de a középmezőny végére felkapaszkodott. Mára megint az utolsók között van. Simonka túl mohó volt, túl gyors, túl magabiztos. És ma már túlságosan gazdag. Orosházára még bepillantunk. A városka csöndesen pang. Megnézzük a nevezetességeket. A romjaiból újjáépített zsinagógát. És persze a híres autómosót. Azt is Simonka építette, településfejlesztési támogatásból. Működik. Nem mosatunk. Inkább piszkosak maradunk.
