Lesz pénz az áldozatoknak
Október 23-ig hozzájutnak a megítélt kártérítéshez a 2006 őszi jogsértések áldozatai.
A kormány szerdai ülésén úgy határozott, hogy az állami vezetői mulasztások és a 2006 őszi törvénytelen rendőri fellépés kárvallottjai legkésőbb az október 23-i nemzeti ünnepig megkapják a nekik járó kártérítést. A kabinet ülésén arról is döntés született, hogy hat költségvetési szervet központi hivatallá alakítanak. Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a kormány szerdán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára határozatot fogadott el az állami vezetői mulasztások, valamint az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatainak kártérítéséről. A határozat felkéri a belügyminisztert, hogy mérje fel a kárigényeket.
Nagy Anna hozzátette, hogy a döntésnek szimbolikus jelentősége van, hiszen a magyar demokrácia történetében eddig alig fordult elő, hogy a kormány kimondja: az állami vezetők mulasztásai nem maradnak következmények nélkül.
A parlament még júniusban fogadta el azt a határozati javaslatot, amelyben az Országgyűlés bocsánatot kér mindazoktól, akiket 2006-ban - augusztus 20-án, illetve az ősszel - az állami vezetők mulasztásai, illetve a törvénytelen rendőri fellépés folytán sérelem ért. A törvényhozás erkölcsi és anyagi kártérítésről is rendelkezett, illetve felkérte a kormányt, hogy tegye meg a kártérítéshez szükséges lépéseket.