Lesz még Magyar Köztársaság?

Kétségkívül komoly kontrasztot jelentett a tegnapi nap eseményeiben a délelőtt az Alaptörvény hatályba lépését ünneplő, hozzávetőleg 20 tagú csoport a Parlamentnél, az este éppen az ellen tüntető, nagyjából százezres tömeggel szemben. A tegnapi nap véglegesen nevetségessé tette azt a kormánypárti nagyképűséget, amely az ellenük szerveződő ellenzéki erőket kezelte az elmúlt időszakban. 100 ezer embert már nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, még akkor sem, ha a Magyar Televízió tudósítóját olyan helyre állítja, hogy mögötte csak a rendőrsorfal által lezárt üres tér látszik.

Feltehetőleg felfogták ezt az Operában tartott gálaestre meghívott vendégek is, akik (a Vezért is beleértve) szégyenszemre különböző mellékutakon, sőt, titkos alagutakon keresztül voltak kénytelenek elhagyni - tényleg, mint patkányok a süllyedő hajót – a rendezvény helyszínét.

A demonstráció legfontosabb üzenete azonban nem a különböző transzparenseken olvasható jelszavak, hanem az ellenzéki erők (civil és politikai egyaránt) széleskörű összefogása volt. A civil szervezők (a Szolidaritástól, a Nyugdíjasok Országos Szövetségén át a Labrisz Leszbikus Egyesületig) mellé csatlakoztak a demokratikus ellenzéki pártok is, bár szerepet nem vállaltak a programban – teret engedve ezzel a civileknek.

Annak ellenére, hogy a különböző közvélemény-kutatási adatokból jól látszik: az embereknek en bloc elegük van a politikusokból - maximum a kormánypártiakat kicsit jobban utálják -, hiba volt kihagyni őket a programból. Profi(bb) szónokok hiányában, talán Majtényi László beszéde volt a leginkább forradalmi, ami azért némiképp megmosolyogtató.

Értjük, hogy a hangsúly a civileken volt, de nem ártott volna valamiféle politikai iránymutatás az „Orbán takarodj!" mellé. Első lépésnek elfogadható, hogy együtt tüntet az MSZP, az LMP és a DK, de a jelenlegi rezsim leváltásához ennél több kell. Ideje lenne közös szakpolitikai javaslatokat kidolgozni, alternatívákat kínálni a bizonytalanságba menekülő választópolgároknak.

Az ugyanis nem kétséges, hogy a tegnapi demonstráció elsősorban nem az Alaptörvénynek szólt. A helyszín és az időpont sokkal inkább szimbolikus üzenetű, ami mögött a bukott gazdaságpolitika következményei állnak: a növekvő árak, az új adók, a magasabb rezsiköltségek. Az embereket ugyanis elsősorban az érdekli, hogy van-e pénzük kajára, lakásra, időnként egy-egy nyaralásra és így tovább. Ezeket mindössze „megfejeli” az a mérhetetlen önhittség, amivel a kormány saját tákolmányát, illetve önmagát ünnepli, díszes keretek között. Legyünk őszinték: ha gazdaságilag minden fasza lenne, akkor a többséget nem igazán érdekelné sem az Alaptörvény, sem a 13 milliós gálaest.

Ez pedig komoly esélyt kínál az –- lássuk be, eddig elég szerényt teljesítményt produkáló - ellenzéki pártoknak, hogy változtassanak a közvélemény-kutatási adatokon, és a szavazatok számában is megmutatkozó támogatást szerezzenek magunknak. Ehhez viszont valós összefogásra (ami nem csak egy estére szól) és valós alternatívát jelentő programokra van szükség.

Meg kell mutatni az embereknek, hogy lehet ezt másként is csinálni. Talán még nem késő, és akkor tényleg lesz újra Magyar Köztársaság. Mi nagyon bízunk benne!