Lemond a Nemzeti Választási Bizottság elnöke

Patyi Andrásból a tervezett a Közigazgatási Felsőbíróság vezetője lehet, ami a kormány számára kényes ügyekben dönthetne.

2018. augusztus 12., 17:32

Szerző:

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén Patyi András elnök lemond és akár rögtön új elnököt is választhatnak – tudta meg a hvg.hu. Az NVB honlapjára vasárnap délután került ki az ülés napirendje, és ebben valóban első napirendi pontként szerepel az "elnök lemondásának tudomásul vétele". Arról a 168 Óra is beszámolt, hogy a közelmúlt több eseménye is utal rá: Patyi a tervezett Közigazgatási Felsőbíróság elnöki székébe ejtőernyőzhet.

Fotó: Facebook

Patyi 2013-as megválasztása óta számos alkalommal bizonyította, hogy bármikor képes kisegíteni a kormánypártokat, illetve gáncsolni az ellenzék törekvéseit. Azt azonban nem tudni, hogy végül a lelkiismerete szólalt-e meg akkor, amikor az áprilisi országgyűlési választás kampányában Orbán Viktor miniszterelnök megbírságolására vetemedett. Bár alapos fejmosást kapott a kormányfőtől, karrierje nem tört meg, sőt, most még fontosabb szerep vár rá a NER-ben.

A közigazgatási felsőbíróság az eddig kiszivárgott információk, illetve egy tavaly augusztusi igazságügyi minisztériumi előterjesztés szerint egy teljesen új szervezet lenne.

A jövőben itt határozhatnának például a Nemzeti Bank, a Médiatanács, a Közbeszerzési Döntőbizottság és még számos más állami intézmény döntéseinek jogszerűségéről. Illetve az új bíróság döntene arról, hogy mit lehet eltitkolni az állampolgárok elől, azaz a közérdekű adatokért indított perek is itt dőlhetnek el.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.