Lassú pusztulásban a közoktatás – Radó Péter: Legyünk a digitális vas és acél országa!

– Ha összegeznie kéne, mit mondana, milyen volt a 2017/2018-as tanév?

– Nagyjából olyan, mint a tavalyi és amilyen a következő tanév lesz. Nem látok drámai különbséget, ami önmagában drámai: 2011 óta csendesen pusztuló állapotban van a magyar közoktatás. Ahogy Vörösmarty írta: „Nincsen remény! Nincsen remény!” Az is nyilvánvaló, hogy lesznek a rendszerben változtatások, a választások előtti utolsó másfél évben elhalasztottak mindent, ami még benne volt a csőben.

– Mi van a csőben? A kilenc évfolyamos általános iskola? Az új nemzeti alaptanterv (NAT)?

– Igen, a NAT és a felső tagozatos iskolaközpontok. Tovább szűkítik majd valamilyen trükkel a gimnáziumba való belépés lehetőségét is. Ez kis időbe telik majd, mivel újrarendezték az országos oktatásirányítás puzzle-darabjait, így az új emberekkel meg kell majd értetniük, hogy a kormányfő valójában mit akar tőlük.

– Nem ad okot optimizmusra, hogy innovációs minisztérium alakult? Ez nem valamiféle válasz akarna lenni a negyedik ipari forradalom, azaz a robotizáció kihívásaira? Talán a kormányfő is belátta, hogy az összeszerelő üzemekben a jövőben nem munkások lesznek.

– Mindenkit óvnék attól, hogy áltassa magát az új kormánystruktúra kapcsán. Ennek semmi jelentősége.

– De mégiscsak az innovációs jelzőt aggatták az új tárcára.

– Ez politikai kommunikáció. Szeretnék nagyon egyértelmű lenni: mindez semmit nem jelent. Palkovics László tárcavezetőnek a bemutatkozó prezentációjához összeraktak néhány diát arról, hogy merre megy a világ, majd pedig jött néhány dia arról is, mit fog erre válaszolni a magyar kormány. Nos, amit a magyar kormány csinálni akar, az ugyanaz, amit eddig csinált, ráadásul épp az ellentéte annak, amit csinálnia kellene ahhoz, hogy felzárkózzunk a nemzetközi technológiai trendekhez.

– De Palkovics helyzetértékelése rendben van?

– Épp azt magyarázom, hogy nem érdekes, mi kerül ezekre a diákra, mi a minisztérium neve, mit mond a miniszter a negyedik ipari forradalomról. Azt nézzük inkább, mit csinálnak! Abból az derül ki, hogy 2011-ben az új köznevelési, szakképzési és felsőoktatási törvényekkel rajzoltak egy hatalmas kört az oktatási szektor körül, majd azon belül elkezdtek ásni, és azóta is folyamatosan csak ásnak. Így minden egyre mélyebbre kerül, mindennek a hatékonysága dokumentálhatóan romlik. A kormány ezzel az ásással saját magát is csapdába ejtette, mert nem képes elemi problémákat sem megoldani, nemhogy az oktatás minőségét és eredményességét javítani. Ebből az következik, hogy a kormány sem értelmes célokat, sem rendkívüli ostobaságokat – és lássuk be: ez jó hír! – nem képes átültetni a gyakorlatba. Nézzük az új minisztert, Kásler Miklóst, aki azt mondja: „az ismeretanyag tempójának átadása lehetne gyorsabb”. Még a kötőszavak is dilettantizmusról árulkodnak. De nincs eszköze ahhoz, hogy amit gondol, megvalósítsa, mint ahogy az innovációért felelős miniszter sem tudja szolgálni azokat a hangzatos célokat, amelyeket megjelöl. Így nem marad más, csak a lassú leépülés.

Fotó: Hernád Géza

– De van például digitális oktatási stratégia, ami azért született, mert nincs elegendő informatikai szakember. A stratégia célja, hogy fejlődjenek az informatikai alapkészségek, ami azt is jelenti, hogy a szövegértésnek, az írásnak és a számolásnak is fejlődnie kell.

– A digitális oktatási stratégia valóban érdekes olvasmány, hiszen vannak benne értelmes elemek, csakhogy a kérdés az, hogy ezek a jelenlegi rendszerben megvalósíthatók-e vagy sem. A stratégia céljait összegezve három csoport állítható föl. Az egyik felirata az lehetne, hogy „teljesen irrelevánsak Magyarországon”, a másiké, hogy „kisebb fejlesztésekkel néhány dolog javítható”, a harmadiké pedig, hogy „tökéletesen implementálható, csak erőforrás és politikai szándék kell hozzá”. Nos, a stratégia céljai, eszközei közül semmi nem kerülne e harmadik oszlopba, s csak egy része kerülne a második oszlophoz. De nagy részük az irreleváns kategóriához tartozik. Az iskolák ugyanis mára már szinte teljesen elveszítették azt a képességüket, hogy ha még kapnának is külső erőforrást, legyen az pénz, szakmai támogatás, szolgáltatás vagy hardver, akkor azokat úgy használják föl, hogy azáltal javuljon az oktatás minősége, eredményessége. Ha ez kiveszett az iskolákból, márpedig kiveszett, akkor a digitális stratégia csak egy papír a gyakorlatba át nem ültethető célokkal.

– Ez összefügg azzal, hogy a Fidesz megszüntette az iskolák autonómiáját, elvette a tanszabadságot?

– Részben, de ez túl egyszerű értelmezés lenne. Azok a készségek ugyanis, amelyeket a digitális stratégia fejleszteni szeretne, úgynevezett eszközjellegű adaptív készségek, vagyis nem kötődnek semmiféle tantárgyhoz. E képességek fejlesztéséhez végig kellene gondolni azt, hogy a matematika, a magyar nyelv és a természettudományok tanításában hogyan tudnak a pedagógusok egymással együttműködve olyan aktív, egyéni tanuláson alapuló rendszert kiépíteni, amelyben a tanulók képesek használni a digitális technológiákat. Magyarul: a digitális technológiát nem a tanításban, hanem a tanulásban kellene használni, mert ellenkező esetben ugyanolyan technikai eszközzé válik, mint az írásvetítő. Csakhogy ehhez önálló, személyre szabott, rugalmas tanulásra lenne szükség, amelyben a gyerekek nem tantárgyi ismereteket tanulnak – Kásler Miklós szerint ezek átadását kellene felgyorsítani –, hanem projekteket csinálnak, maguk kutatnak egy-egy téma után. Az ilyen típusú tanulással lehetne fejleszteni a digitális kompetenciákat is, de ehhez az egész iskolát újra kell gondolni. Ez a kormány most csak azt tudja tenni, hogy rengeteg vasat küld az iskolákba, ami nem baj, mert lesz szélessávú internet, több számítógép, több tablet. Bár így ezeknek semmilyen hatásuk nem lesz. Ráadásul ezek a számítógépek háromévente amortizálódnak, és mivel tartósan hiányzik az oktatás működési finanszírozásából 100-150 milliárd forint, biztosak lehetünk abban, hogy ezek az eszközök le fognak pusztulni. De sebaj! Legyünk a digitális vas és acél országa!

– Könyvében arról ír, hogy a nemzetközi oktatásban egy ideje annak minden szeletére kiható paradigmaváltás zajlik, mert a bonyolult gazdasági átalakulási folyamathoz próbálják a képzést igazítani. Ön találkozik Magyarországon olyan szakmai konferenciákkal, beszélgetésekkel, ahol a jövő iskolájának dilemmáit járják körbe?

– Néha igen, de a hazai oktatáspolitikai szakmai diskurzust leginkább a kormány tevékenysége tematizálja, az a kérdés például, amiről Kásler Miklós beszél, az ismeretátadás felgyorsítása. De egy korszerű oktatástudományi diskurzusban nem is mond senki olyat, hogy ismeretátadás, mert ilyen egyszerűen nincs. A gyerekeknek nem átadják a tudást, hanem ők maguk konstruálják a saját tudásukat, ha aktívan részt vesznek a saját tanulásukban. De a pedagógusok, oktatáskutatók zártabb körökben elég pontosan érzékelik, hogy valamit kell tenni. Csakhogy Magyarországon már nincsenek autonóm szakmai műhelyek, az oktatástudomány teljes intézményrendszere pedig totálisan lepusztult. E két diskurzus között nincs semmiféle átjárás.

– Mégis, mi fogja kikényszeríteni azt, hogy valami történjen az oktatásban? A valóság egyszer csak úgyis szembejön.

– A valóság hol szembejön, hol nem, de valamit ki kell mondanunk: jó oktatáspolitikát csak szabad országban lehet csinálni. Egyszerűen nem érdekes, hogy ki mit érzékel a valóságból. Amit én látok: ma Magyarországon a mindenkori miniszter dilettáns nünükéi határozzák meg a kormányzati célokat, és sötét, levegőtlen hivatali szobákban erre igen kevéssé felkészült állami tisztviselők sutyiban csinálnak oktatáspolitikát.

– Akkor a folyamatosan romló PISA-eredményeket továbbra is lehet úgy magyarázni, hogy más országok is rontottak, de vannak olyan mérések, amelyekben jók vagyunk?

– Ez politikai kommunikáció kérdése. Igen, a PISA-eredményeink romlanak, igen, egyre több a korai iskolaelhagyó, a funkcionális analfabéta, igen, azokban a jövőorientált készségekben, amelyeket a munkaerőpiac elvár, borzasztóan messze vagyunk az európai átlagtól. De ezen kívül tömegével építhetők fel alternatív valóságok, olyanok például, amelyekben minket bevándorló hordák fenyegetnének. Senki sem fenyeget minket.

– De a robotizációt nem lehet alternatív valósággal kiváltani.

– Ó, ilyen veszélyt kiáltottak már a gőzgépek elterjedésekor is, de miközben sokan elveszítették az állásukat, az ipari forradalom új típusú munkahelyek tömegeit hozta létre. Tehát nem arról van szó, hogy elfogy a munka, hanem arról, hogy mindenkinek alkalmazkodnia kell majd a fejlődéshez. Ezért lenne az oktatási rendszer kulcsfontosságú, mert az ehhez szükséges képességeket, a kommunikációs, az együttműködési készséget, a kreativitást, a problémamegoldást kellene fejleszteni. Nem, nem igaz, hogy nem lesz munka, munka mindig lesz. Csak nem mindenkinek. Magyarországon sokaknak nem.