Lassú ébredés

- Írásában úgy fogalmaz: „Ami ma történik velünk, az elsősorban kulturális katasztrófa.” Ennek is a belpolitikai háború lenne az oka?

– A politika, vagyis a közélet elsősorban kulturális kérdés. Mindaz, amit az elmúlt húsz évben a közügyeinkben elhallgattunk, elmulasztottunk, amihez gyávák, lusták vagy cinikusak voltunk, most egyszerre szakad ránk. A társadalom válságtüneteit a kultúra állapota is visszatükrözi. Vegyük példaként a színházat, amely a nyilvánosságnak talán az egyik olyan utolsó fóruma lehetne, ahol az emberek azért jönnek össze, hogy szembesüljenek közös problémáikkal, beszélgethessenek, vitatkozzanak. A színpad és a nézőtér közötti élő kapcsolat serkenthetné a közélet demokratizálódását. A magyar színházak többsége ezzel szemben a tekintélyelvűség szimbóluma: a nézőket sötétség takarja, míg fentről, a kivilágított színpadról üzennek nekik. Passzív befogadásra, a konvenciók betartására nevelik a közönséget: az a jó néző, aki hallgat, és az előadás végén ütemesen tapsol. Ez a színház a megalkuvásra szocializál.

- De például az Új Színház ügye sokakat felrázott az apátiából: művészek, újságírók, civilek tiltakoztak Dörner György igazgatói kinevezése ellen. Eredménytelenül. A kudarc sokakban azt erősítheti meg: hiábavaló küzdeni.

– Nagyon is fontos volt demonstrálni, és legalább jelezni, hogy elfogadhatatlan, ami történt. Elképzelhetetlennek tartom, hogy valamelyik nálunk kulturálisan edzettebb európai országban egy közintézmény élére ilyen botrányosan alacsony színvonalú pályázattal kinevezzenek egy szélsőséges nézeteket valló személyt. Vagy ha mégis előfordulna, biztos, hogy a szellemi elit egésze összefogna, és megakadályozná. Idehaza viszont még a színigazgatók sem tudtak közösen fellépni, az értelmiség túlnyomó többsége hallgatott. A honi kulturális katasztrófát éppen az idézi elő, hogy a legalapvetőbb szakmai, morális szabályokat sem kötelező betartani. Nem erősödtek meg a demokrácia önvédelmi mechanizmusai, amelyekhez a polgárok mindenáron ragaszkodnának. S ennek legfőbb oka az, hogy a rendszerváltás idején felülről, „ajándékba” kapták a demokráciát, amelynek normáit a társadalom bevonása nélkül alakították ki. Optimistaként én mégis abban bízom: eljön hamarosan az ébredés pillanata.

- Hogy érti ezt?

– A morális ébredés jelei már mutatkoznak a közéletben. Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumbotránya miatt végül már a jobboldali újságírók egy része és a Professzorok Batthyány Körének konzervatív tudósai is tiltakoztak. Eljutottak a tűréshatárig, és úgy döntöttek: szakmai tisztességük fontosabb a politikai lojalitásnál.

- Viszont Schmitt Pál lemondása erkölcsileg konszolidálhatja a jobboldalt, ráadásul újabb öt évre választhatnak köztársasági elnököt. Összességében a Fidesz-kormány nem keveset nyert ezen az ügyön.

– Kétségtelen, hogy a Fidesz vagy még inkább az Orbán Viktort támogató szellemi elit jobban jött ki ebből a történetből, mint akár a Medgyessy Péter ügynöki múltja felett szemet hunyó vagy a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét bagatellizáló MSZP-vel vagy SZDSZ-szel szimpatizáló értelmiség. A Fidesz most hivatkozhat arra, hogy a hazugságot beismerő hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után Gyurcsány még évekig ragaszkodott pozíciójához, Schmitt viszont „önszántából” lemondott. Ugyanakkor Kövér Lászlónak az Országgyűlésben elhangzott bonmot-ja – miszerint méltatlan, hogy a tőle balra ülők ott lehetnek a parlamentben – önmagában elégséges bizonyítéka a demokrácia súlyos válságának. Orbán Viktor kifüggesztette mindenhová az együttműködés nyilatkozatát. És? Tett valamit az együttműködés érdekében? Én nem látom. A civileknek – beleértve a konzervatív polgárokat is – az az érdekük, hogy hosszú távon több szó essék a szakmai hűségről, mint a politikairól. Mert a szakmaiság nem ideológiai, hanem becsületbeli ügy. Nem szabad megengedni egyetlen pártnak sem, hogy erről összevissza hadováljon. És ezt egyre többen megértik. Ezt nevezem én ébredésnek.

(Az interjút teljes terjedelemben a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatja.)