Lapajánló – Fővárosi csatatér
A 168 Óra címlapján Tarlós és Vitézy. Tudósítjuk önöket a fővárosi csatatérről, arról, hogy miért cibálta meg Vitézy Dávid üstökét nyílt levélben Tarlós István főpolgármester, és hangot adunk annak a véleményünknek, hogy Vitézy karrierje, illetve Tarlós politikai jövője nem kettejük harcán múlik. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
„Ha nem történik változás a politikai felállásban, akkor fantasztikus évek előtt áll Magyarország” – ezt maga a miniszterelnök jelentette ki, finoman célozva arra, hogy a következő választás „összmagyar lesz”. Ehhez fűzi kommentáló mondatait a vezércikkíró, Mészáros Tamás.
Az „Uralkodó” egyéb elképesztő trónbeszédeiről nekem is van egy-két megjegyzésem és egy kérdésem is: „Meddig méltóztatik még elmenni az önszédítő hülyítésben? – ha szabad magunkat így kifejezni, Felség.”
Bemutatta az MSZP-vel közös jelöltjeit az Együtt–PM. Egyikük, Tordai Bence a 168 Órának azt mondja: „A kormányváltás iránt érzett felelősség ki fogja kényszeríteni az egy jelöltet, de lehetnek fájdalmas személyi döntések.”
Néhány hete a felzaklatott és egymásra támadó demokratikus ellenzéknek azt javasoltam, hogy összefogás előtt visszafogást, önmérsékletet, józanságot, lecsillapodást. Most a Szerintem rovatban helyet adunk Szentirmay László ellenvéleményének, amelynek lényege: „Nem visszafogásra, hanem mielőbbi érdemi összefogásra lenne szükség”, mert fogy az idő.
Mit szólnak az egyházak a Horthy-szoborhoz? Erre a kérdésre keresi a választ Sándor Zsuzsanna írása, meg arra: miért úszta meg a felelősségre vonást ifjabb Hegedűs Lóránt. Mit gondolnak a református lelkészek? Mit mond Balog Zoltán miniszter, aki korábban református lelkészként szolgált? Idézzük a Magyar Evangélikus Egyház püspökét, az esztergomi Hittudományi Főiskola tanárát, a Mazsihisz elnökét, Kéri Tamást, a Magyar Református Egyház jogtanácsosát, aki szerint a szélsőjobboldali lelkészt már rég megfoszthatták volna palástjától, kizárhatták volna egyházából. De az ügyeit eddig mindig elkenték.
A kulturális közmunkáról fejtik ki véleményüket a 168 Óra internetes vitafórumának a résztvevői. Az első hozzászóló azt mondja: „Ez a pedagógusok ledarálásának az előkészítése, majd lesz helyettük diplomás közmunkás, akit az éhenhalástól való félelem igazgat.”
November 15-én jelenik meg Debreczeni József új könyve: A fideszes rablógazdaság. A 168 Óra részletet közöl a könyvből ezzel a címmel: Orbán és Simicska.
Bolgár György folytatja sorozatát, amelyben szembeállítja a jobboldal kijelentéseit és a tényeket, Jolsvai András új abszurd történettel szórakoztatja önöket, Notesz rovatunk szerzője ezúttal Angyal Ádám.
Egy volt filozófiatanár, Béndek Péter új pártot alapít. A Polgári Konzervatív Párt egy civil kezdeményezésből jön létre. A pártalapító pedig tíz éve az első Orbán-kormány tanácsadója volt. Most viszont így nyilatkozik: „A Fidesz nacionalista programjával elsősorban azokat igyekszik kielégíteni, akiket egyébként szociálisan hátrányos helyzetbe kényszerít.”
Külön is figyelmükbe ajánlom Pungor András riportját, amely a kishantosi ellenállásról szól, illetve az állami földek bérbeadási furcsaságairól. Olyan történetbe csöppenünk, amelyben az arrogancia az úr.
Interjú készült Horváth Andrással, aki hivatali visszaélés miatt feljelentette az adóhatóságot, amely szerinte nagyon elnéző a hazai és a nemzetközi multik áfacsalásaival szemben. Az adóhatóság cáfol, ám a feljelentő kitart a véleménye mellett. Azt mondja, bizonyítékai vannak, több, mint amennyit a feljelentéshez csatolt, és bármi történik vele, az anyag nyilvánosságra kerül. A filmekben a hasonló helyzetben lévő koronatanú testőrt fogad, mondja a riporter Kardos Ernő, és azt kérdi: önnek nem lenne rá szüksége? A korábbi adóellenőr visszakérdez: „Miből gondolja, hogy nincs testőröm?”
Bemutatjuk Róna György sajtólevelezőt, akinek lényeglátó sorait gyakran olvashatják a 168 Óra Levélhullás rovatában; Bölcs István folytatja Így éltünk című sorozatát, amelyben fölidézi rádiós találkozásait Dezséri Lászlóval, Hegedűs Gézával, Cserés Miklós dr. rendezővel, Petur István szerkesztővel és sok mindenki mással.
Sztankay Ádám Vári Évával készített interjút. A Kossuth-díjas színésznő elsősorban a teátrumok világáról beszél, de nemcsak arról, hanem a történelmi és magántragédiák ismétlődéséről és elhallgatásáról, arról, hogy nem beszéltük ki felnőtt módon Trianont, a holokausztot és egyebeket.
Múltidő rovatunkban Réti Ervin egy állati történetet mond el a vietnami háború idejéből. A Glóbusz rovatban Aczél Endre arról ír a lehallgatási botrány után, hogy mi mindenre volt kíváncsi az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, s hogy vajon csak a terrorizmus leküzdése érdekelte őket, vagy sok minden más is. Kulcsár István Oroszország gazdasági helyzetét elemzi, és szokás szerint tájékoztatjuk önöket, hogy mit ír a világsajtó Magyarországról.
Végül még egy bonmot Böcz Sándor A helyzet komikuma című sorozatából: „A politika még nem vonult ki a kultúrából, de a kultúra már rég kivonult a politikából.”