Lapajánló

A 168 Óra címlapján a nemzetközi dalfesztivál magyar sztárja, és egy kérdés: Miért vesztett Wolf Kati? Minden jel szerint ez még ma is igen sok nézőt izgat, ezért sorravesszük a lehetséges válaszokat ezzel a címmel: Eurovíziók. (A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.)

2011. május 18., 14:25

Rátérve a politikai témákra: természetesen foglalkozunk azzal a fideszes indítvánnyal, amelynek következményeként megvonnák a már korkedvezménnyel nyugdíjban lévők járandóságát. Mészáros Tamás vezércikkében azt írja: „Az ilyen indítványok megteremtik a kiszolgáltatottság és a bizalmatlanság általános közérzetét.”

A Velencei Bizottság az Európa Tanács közgyűlésének felkérésére vizsgálja alkotmányunk szövegét. A testület titkára, Thomas Markert nyilatkozott a 168 Órának, és azt állította: akad néhány aggasztó részlet az új alaptörvényben. Önmagában már az is furcsa, hogy az alkotmányt csupán a kormánytöbbség szavazatai alapján fogadták el. Thomas Markert szerint ellentmondásosak a határon túli magyarokra vonatkozó rendelkezések is.

Szinte ugyanezt a témát folytatja Huncík Péter, aki annak idején egyik kezdeményezője volt a magyar-szlovák Híd-Most párt meglapításának. Szerinte a felvidéki magyarságot Orbán Viktor eszközül használja belpolitikai játszmájához.

A képernyők alján futó SMS-üzenetek pszichikai hátterét próbálja megfejteni Buják Attila kollégánk. A megszólaltatott szakértők szerint a névtelenség elképesztő erővel oldja a gátlásokat. az ember könnyen megbolondul a névtelen közlés lehetőségétől.

Oktatási reform készül vagy káosz? Erről a kérdésről cserélnek eszmét a 168 Óra internetes vitafórumának résztvevői.

A győri plébános kezdeményezésére immár bárki beszállhat az államadósság törlesztésébe, ha befizet az e célra létrehozott bankszámlára. Írásunkból kiderül: van, aki ezt nagyszerű ötletnek tartja, más szakértő pedig ostobaságnak. Pillanatnyilag úgy látszik: nem lesz az ötletből népmozgalom.

A húsvéti alkotmány egyik nagy meglepetése volt, hogy a Makovecz Imre köre által alakított magánszervezet, a Magyar Művészeti Akadémia a Magyar Tudományos Akadémiával hasonló súllyal került be az alkotmányba, holott köztestületként még nem is létezik. Az ügy hátterét felderítő írásból arra is választ kapunk: mit gondol a jelenlegi rezsim a kultúráról? Parti Nagy Lajos szerint: semmit.

Gyakorlatilag ugyanez a véleménye Koltai Tamásnak is. Publicisztikájának címe: Fura urak.

Ma már nyíltan politizálnak a Facebookon szerveződő civilek közül jó néhányan. Egyikük, Istvánffy András arról beszél: a Fidesz alkotmánya lendületet adott új baloldali mozgalmaknak.

Nemrég indított Fókusz című rovatunkban a 4-es metró építésével foglalkozunk.

A kulturális rovatban a nyolcvan éve született Huszárik Zoltánra és az olasz filmművészet nagy komponistájára, Nino Rotára emlékezünk.

A Glóbusz rovatban új szerzőt avatunk. Dunda György Ungvárról küldött tudósítást. Szerinte minden szempontból hisztéria övezi Kárpátalján az egyszerűsített honosítást. Röviden szólva: félnek a kárpátaljai magyarok.