Küszöbön az ötödik hullám, az omikron fogja okozni

Habár korlátozások nélkül rohanunk bele a következő hullámba, lehet, hogy ez hozza majd el a várva várt megváltást. 

2021. december 15., 20:11

Szerző:

Hamarosan elnyomhatja a koronavírus delta variánsát az omikron, amelyet a szomszédos országokhoz hasonlóan már Magyarországon is azonosítottak. Falus András immunológus szerint jelenleg ugyan a delta variáns uralkodik, azonban azt hamarosan elnyomja majd az omikron – írja a Portfolio.

Rusvai Miklós virológus a Portfolio-nak azt nyilatkozta: most már biztos, hogy lesz következő járványhullám, amelyet különböző járványügyi intézkedésekkel már most is kezelni kellene.

Ugyanakkor mivel sem a lakosság, sem a kormányzat részéről nincs erre igény, így az ötödik járványhullám hamarosan bekövetkezik.

Falus András szerint semmi meglepő sincs abban, hogy az omikron variáns hazánkban is felütötte a fejét, ezt sehogy sem lehetett volna megakadályozni. Az immunológus azt is megjegyezte, hogy habár most még a delta variáns uralkodik Magyarországon, ez nem sokáig marad majd így.

A deltához képest az omikron fertőzőképessége sokkal magasabb, és az eddigi adatok alapján kevésbé veszélyes, mint a delta. A szakemberek pedig régóta bíznak egy olyan vírusban, amely véget vethet a koronavírus többéves uralmának. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Rusvai Miklós szerint egyébként nincs messze a kívánt immunizáltsági szint, becslése szerint

a jövő év második felében kialakulhat a társadalmi immunitás a koronavírussal szemben.

Rusvai bizakodó az omikronnal szemben, szerinte ugyanis a szupermutáns hozzájárul ahhoz, hogy a társadalomban gyorsabban kialakuljon a védettség szintje.

(Kiemelt kép: Koronavírus-modell és „omicron sars-cov-2” felirat Krakkóban  2021. november 28-án. Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP) 

2023. január 27., 16:32

Szijjártó Péter önkéntes munkásőrszervezetnek nevezte a FARE-t, amiért a tiltott politikai szimbólumok közé sorolta Nagy-Magyarországot, és ennek eredményeképpen a Magyar Labdarúgó-szövetség nem engedélyezheti a nagy-magyarországos molinók, zászlók bevitelét a magyar válogatott mérkőzésein. A külügyminiszter szerint a szervezet döntése a történelmi ismeretek teljes hiányára vall.