Kunhalmi Ágnes: Sem Jakab Péter, sem Dobrev Klára nem képes összefogni az ellenzéki tábort

Túl megosztónak tartja őket, Karácsony Gergelyt látja az egyetlen esélyes jelöltnek. Interjú.

2021. augusztus 3., 07:30

Szerző:

Sűrű hónapok állnak az MSZP mögött, a közbeszéd a pártból történő kizárásoktól, az előválasztástól és a zuglói helyzettől hangos. Többek között ezekről beszélgettünk egy belvárosi kávézóban Kunhalmi Ágnessel, az MSZP társelnökével és országgyűlési képviselőjével. Azt is elárulta a 168-nak, miként tervezi a párt a baloldali kormányzást 2022 után a Jobbikkal koalícióban.

Ön a karantén időszakában a korlátozásokkal kapcsolatban azt nyilatkozta az ATV-nek: „amikor az ellenzék nyitni akart, valójában nem akart nyitni”. Ezt a kijelentését azzal magyarázta, hogy az ellenzék valójában csak fel akarta hívni a figyelmet a támogatások fontosságára, hiszen a nyitás lehetetlennek bizonyult. Nem lett volna egyszerűbb tisztán ezt kommunikálni?

Végülis ezt kommunikáltuk. Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője számtalanszor elmondta, hogy vagy nyissanak ki, ami lehetetlen, vagy adják oda a pénzt.

Nekünk nem így tűnt. A Momentum konkrét, hatlépcsős nyitási tervvel jelentkezett, és ők is szervesen az ellenzékhez tartoznak.

Nem is értettem teljesen egyet velük. Nem mindenben értünk egyet. A Fidesz aztán elindított a nyitásról egy nemzeti konzultációt, és ránk akarta kenni az egészet. A probléma valójában azzal volt, hogy a Fidesz messzemenőkig szűkmarkúan viselkedett a szükséges támogatások terén. Végigjártam az országot, és mindenhol , azt kérték tőlem, szóljak Orbán Viktornak a Parlamentben a támogatásokról. Személyes történeteken keresztül tapasztalhattam, hogy a magyarok a legnagyobb szükségben nem kaptak semmit. A Fidesz mindent a kisvállalkozókon, munkavállalókon spórolt meg.

Nem véletlen, hogy Karácsony Gergely első jóvátételi programjának elemei közé tartoznak a vissza nem térítendő támogatás, a kamatmentes hitel, a szociális hozzájárulási adó fizetési könnyítése. Mindent megtesz majd Gergely miniszterelnökként azért, hogy ezek a vállalkozások talpra álljanak. Amit Orbán nem adott oda, azt utólag meg fogják kapni. A munkavállalók a száz százalékos táppénzt sem kapták meg, így betegen kellett dolgozniuk. Követeltük a kormánytól, de nem csináltak semmit. Visszamenőleg is meg fogjuk nekik adni a száz százalékos kiegészítést.

Ez egy ígéret?

Nagyon is, a jóvátétel programcsomagjának az első kilenc pontjában szerepel. Megvalósítani csak akkor tudjuk, ha Gergelyből miniszterelnök lesz.

Az utóbbi időben lázban tartották a sajtót az MSZP-s kizárások. Molnár Gyula, a budapesti 18. választókerület képviselőjelöltje azt állította, hogy az MSZP a DK-val megegyezett a sorsáról, miközben az önök által kiadott közös közleményben az szerepelt, hogy Molnár Gyula akart a DK frakciójához csatlakozni. Mi az igazság?

Gyula kérte a DK logóját a Demokratikus Koalíciótól, akik húzták halasztották az ügyet. Mi nyilván nem rendelkezhetünk a logó felett. Jeleztük Gyulának, hogy szerintünk a kerületet saját jogon is meg fogja nyerni, mert ismerik és szeretik ott. Felhívtam a figyelmét arra, hogy mi jelen pillanatban a DK-val bizonyos értelemben versenytársak vagyunk, hiszen más a miniszterelnök-jelöltjük. A nap végén az ő döntése volt, hogy melyik frakcióba ül be.



Fotó: Merész Márton / 168.hu

Mégis azt mondta, az MSZP őt odadobta a DK-nak. Valóban az ő döntése volt?

Ön szerint csak úgy dobáljuk a jelöltjeinket egy másik párthoz? Nem így működik ez a dolog. Gyula egyszerűen eldöntötte, abba a frakcióba szeretne beülni, és ezt tudomásul kell vennünk. Nagyon sajnáltam egyébként. Viszont az alapszabályunknak megvannak a maga korlátai, onnantól kezdve nincs mozgásterünk.

Az elmúlt időszakban történtek még hasonló esetek, például Szakács Lászlóval, Mokrai Mihállyal, vagy Juhászné Lévai Katalinnal, illetve különböző szervezetek távozásáról is lehetett olvasni.

A szervezeti kilépések közül egyik sem valósult meg, mind álhír volt. A jobboldali sajtó híresztelte el, hogy itt majd tömegével mennek el a tagok és az MSZP-szervezetek.

De mi volt az oka ennek a kilépési hullámnak?

Akiket elküldtünk, azok megsértették a párt alapszabályát. Lévai Katalin például perben állt az MSZP-vel. Nehéz eset, amikor valaki beperli a saját pártját. Nemcsak mennek az MSZP-től, hanem jönnek is. Rengetegen lépnek be, ami nagyon örvendetes. Egyre több fiatal is megtalál minket. Igaz, két országgyűlési képviselőjelöltünk DK-s lett, viszont két DK-s MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt lett. Komárom-Esztergom megyében Nemes Andreát leváltotta a DK, mi pedig befogadtuk sorainkba. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Kisvárda központú körzetében Sárosy Zoltán a DK tagja volt, végül az MSZP-nél lett jelölt. Ahányan mennek, annyian jönnek, ki van egyenlítve. A magyar pártstruktúra ellenzéki oldalán befagytak a preferenciák. Érdemben egyik párt sem tud kiugrani ebből, nem tud hegemón pozíciót kialakítani. A választások közeledtével már az összefogás határozza meg a szavazók gondolkodását, leginkább arra figyelnek.

Az imént említette a kisvárdai képviselőjelöltet, aki a DK-tól az MSZP-hez került. Ebből korábban származott egy félreértés az ATV-n. Bulitka András azt hitte, ön rá céloz, és közleményben hívta fel rá a figyelmet, hogy ő továbbra is a DK jelöltje.

Az ő baja, hogy nem tudja értelmezni a szavaimat. Tűpontosan fogalmaztam. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltünkkel kapcsolatban DK tagságot említettem, nem a képviselő-jelöltséget. Ez egy félreértés volt az ő részükről. Akkor ki is adtam egy viszontközleményt, hogy félreértették a mondataimat.

Nemrég egy vitán Mesterházy Attilától valaki a közönség soraiból azt kérdezte, hogyan éli meg az MSZP végóráit. Ön hogyan látja a párt jövőjét?

A párt abszolút stabil, és nemhogy végórái nincsenek, hanem nagy jövő áll előtte. Az MSZP több szövetségessel rendelkezik, a Párbeszéden kívül a miniszterelnök-jelöltünk, Karácsony Gergely mögé beérkezett az LMP is. Ez egy folyamat. Ahogy folyamat volt az is, ahogy a hazai baloldal és a demokratikus oldal széttöredezett, kettészakították az MSZP-t, csökkentve ezzel a Fidesszel szembeni versenyképességet, de újra talpra álltunk. Persze még van teendő. A 2022-es választások meghatározóak lesznek ebből a szempontból. A jövőt optimistán látom. A hazai baloldalon azonban még el kell végezni olyan feladatokat, – bár nem pontosan ugyanabban a formában – amelyeket a jobboldalon is elvégzett korábban Orbán Viktor.



Fotó: Merész Márton / 168.hu

Milyen lesz az MSZP saját arculata, identitása a kormányváltás után?

A pártnak már most ki vannak jelölve ezek a sarokkövei. Karácsony Gergely öt népszavazási kérdése között az álláskeresési járadék három hónapról kilenc hónapra való emelése az MSZP-nek köszönhetően szerepel. A párt egy sokkal baloldalibb politikát kíván folytatni a következő 10-15 évben. 2010 előtt más volt a belpolitikai helyzet, a kihívás, amivel a korábbi miniszterelnökeinknek, pártelnökeinknek, vezetőinknek szembe kellett nézniük. Azóta egy autoriter rendszerben élünk, amely ki fog teljesedni, amennyiben 2022-ben nem váltjuk le Orbánt. Az MSZP az egyik legstabilabb pontja ennek a hatos fogatnak, mert a párt megalakulása óta sem ellenzékből, sem kormányon nem tanúsított antidemokratikus magatartást.

Talán a legtapasztaltabb, a legfelkészültebb, a legnagyobb infrastruktúrával és a legerősebb baloldali programmal rendelkező pártról van szó. Mi már kormányoztunk, tudjuk, hogyan kell jogszabályokba önteni mindazt, amit az emberek elvárnak tőlünk. A globális tér szintén megváltozott. A migráció kérdése, a világjárványok, a transznacionális tőke térnyerése, a hatalmas társadalmi különbségek mind olyan kihívások, amelyekkel szembe kell néznünk. Ezek olyan dolgok, amelyek ebben a formában nem voltak jelen 2010 előtt. Új helyzet van, ezekre pedig mindenképpen baloldali válaszokat kell adnunk.

Az imént azt mondta, az MSZP a jövőben a korábbiakhoz képest egy sokkal baloldalibb politizálásra készül, és a felmerülő problémákra baloldali válaszok kellenek. Azonban jelenleg az MSZP mégiscsak a Jobbikkal van koalícióban és velük közös kormányzásra készül, ráadásul a szakmapolitikai kérdésekben sok ellentét merül fel a két párt között.

Nem mindenben.

Nem mindenben van ellentét, de azért sok téma szülhet konfliktusokat, például a migráció kérdéséről is másképp vélekednek. Hogyan valósítható meg a tervezett baloldali kormányzás a Jobbik szövetségeseként?

Egyrészt a baloldalnak is tudomásul kell venni, hogy amíg ilyen széttöredezett állapotban van, addig konszenzusos és koalíciós kormányzásra kényszerül. Ebben szintén az MSZP-nek van a legnagyobb tapasztalata, hiszen az SZDSZ-el sikeresen kormányra tudtunk kerülni. A politikai váltógazdaságban sikeres leváltói tudtunk lenni az akkori jobboldalnak. A legnagyobb probléma ma, hogy a politikai váltógazdaság nem tud érvényesülni, mert annak lehetőségét a Fidesz számtalan módon korlátozza.. A médiaviszonyok átalakításával és a 2011-ben elfogadott új választási törvénnyel a politikai váltógazdálkodást eddig meg tudta akadályozni. Akik veszélyeztethetik sikeres szereplését, azokat megfigyeli, és megpróbálja kiiktatni vagy ellehetetleníteni. Igen, koalíciós kormányzást kell majd folytatnunk, és ebben mindenkinek megvannak a legfontosabb szakmapolitikai nézetei. Olyan döntéseket kell majd hozni, amelyek nem szétfeszítik, hanem egyben tartják ezt a hatos fogatot. Még akkor is, ha bizonyos kérdésekben távol állunk egymástól.

Tehát a válasz a kérdésre?

Az elmúlt időszakban a Fidesz számos területen súlyos válsághelyzetetet idézett elő. Akár az egészségügy, akár az oktatás, vagy például a nyugdíjak területén oly sok mindent kell korrigálni, megváltoztatni, hogy a hat párt által létrehozott alapprogram bőven kitölt egy kormányzati időszakot.

Ezek szerint az ideológiai kérdések csak másodlagosak?

Jelen pillanatban a demokrácia, mint ideológia lebeg a szemünk előtt. A magyarországi problémákat demokratikus keretek között kell megoldani, ez a cél köt össze bennünket. Fel kell ismerni viszont azt is hogy a demokrácia önmagában nem képes tömegeket megemelni és magas életszínvonalon tartani, ha az állam nem szociális. Ez az igazi baloldali program, az MSZP–Párbeszéd programja: a szociális demokrácia. És ezzel a szociális lábbal nagy mértékben egyetért a Jobbik, a DK, sőt a liberális párt, a Momentum is.



Fotó: Merész Márton / 168.hu

Zuglóban kialakult egy kisebb konfliktus az ellenzéki pártok között. Az összefogásban részt vevő pártok többsége az MSZP-s Tóth Csabát támogatja az előválasztáson, a Momentum viszont Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt indítja a körzetben. Mit gondol erről?

Ez egy verseny. Máshol is kialakulnak konfliktusok, de azok nem kap ekkora hírverést, mert ott kevésbé ismert jelöltek indulnak. Általában az előválasztás a miniszterelnök-jelöltekre fókuszál inkább, kevésbé a körzeti jelöltekre. Hadházy Ákos egy országosan ismert politikus. Meg fognak küzdeni egymással, és meggyőződésem, Tóth Csaba fog nyerni. Ő már kétszer bizonyított. Ráadásul Csaba nem egy celebkedő típusú politikus, hanem ott segít, ahol tud. Nem véletlenül bíznak benne folyamatosan a választók, hiszen a képviselői munkáját becsülettel és tisztességgel látja el.

Nem tesznek rosszat az ellenzéki összefogásnak a Tóth Csabával kapcsolatban felmerülő korrupciós ügyek?

Maximum Tóth Csabának árthattak volna a vádaskodások, de ezek ellenére is megválasztották. Nem újkeletű pletykákról van szó, és még soha nem láttam senkit, aki feljelentette volna. Lehet Tóth Csabának rossz hírét kelteni, de a választói nagyon ragaszkodnak hozzá. Csaba csapatjátékos, nagyon keményen védi azt a politikai egységet, amelynek révén Zuglóban kétszer is megválasztották. Ha nekem egy politikusról valamit mondanak, mindig elmegyek a választókhoz, és megkérdezem őket. Jártam a zuglói piacon kitelepülésen, és azt tapasztaltam, hogy Csaba a rombolás helyett építkezik. Könnyű úgy politizálni Magyarországon, ha valaki mindig valami ellen határozza meg magát, mindig szid valakit, legyen szó akár a politikai ellenfeleiről, akár a saját vetélytársairól a demokratikus oldalon. Felépíteni, hidakat építeni, létrehozni valamit, egy egységet megteremteni és megőrizni, valamint évekig következetesen segíteni a választókat nehezebb dolog. Csaba olyan típus, aki a nehezebbik utat választja, de meggyőződésem, hogy a politikában ez az egyetlen tartós út.

Az imént a „celebpolitikus” szóval Hadházy Ákosra célzott?

Igen.

Róla hogyan vélekedik?

Kicsit úgy érzem, Hadházy Ákos néha a könnyebb és gyorsabb oldalát fogja meg a dolgoknak. A politika nemcsak arról szól, hogy elmegyünk a TV-be, és valakiről mondunk valamit. Minden tiszteletem emellett az övé, mert elképesztő, ahogy a korrupciót megpróbálja feltárni.

Ezek szerint a szándéka jó, akkor mi a gond?

Néha azt érzem, hogy a korrupciót elinflálja. Nagyon sok mindenre hívja fel a figyelmet egyszerre, és ettől néha már csömöre van a választóknak. Nem tudják értékelni, amikor valóban nagyon fontos dolgokról van szó. Hasznosabb lenne, ha egy kicsit kevesebb ügyet tárna fel, de azokat végigvinné teljes mértékben. Ettől függetlenül ugyanúgy vele együtt fogok küzdeni a Parlamentben a jobboldallal szemben. Remélem, együtt leszünk kormányon, és együtt fogunk jó dolgokat véghez vinni, mert végső soron ez a célunk.

Nemrég egy Facebook-posztban azt írta, az előválasztáson a pártok közötti támogatások arra szolgálnak, hogy minden körzetben sikerüljön azt a jelöltet kiválasztani, aki nem osztja meg az ellenzéki tábort. Tóth Csaba ezek szerint ennek a kritériumnak nem felel meg, hiszen a Momentum nem őt szeretné látni Zugló országgyűlési képviselőjeként, sőt Fekete-Győr András a Partizánban azt nyilatkozta, nincs helye az összefogásban.

Itt a szavazótáborra céloztam. Valójában a szavazók véleménye számít. A választók sokszor sokkal felvilágosultabbak, mint a politikusok. Nem véletlen, hogy már évek óta követelték a hazai ellenzék teljes egységben való indulását. A szavazókban kell bízni, és akiknek ott van bizalma, az tud hosszú távon megmaradni a politika palettáján.

Arról volt szó, hogy a választókra bízzák a legmegfelelőbb jelölt kiválasztását az előválasztáson. Miért látjuk akkor a zárt ajtók mögötti megállapodásokat és visszalépéseket, amelyekkel a végén már csak kettő vagy akár csupán egy jelölt marad?

Sokak vádjával ellentétben ez nem antidemokratikus lépés. Vannak olyan választási rendszerek, ahol korábban kell koalíciót kötni a pártoknak, szövetségeseiknek, ha valakivel szemben érdemben el akarnak indulni. Magyarországon csak néhány olyan körzet van, ahol mindenki egy jelöltet támogat. Engem például öt párt támogat a 18. kerületben, de a DK ellenem indul. A helyi pártelnökök már láttak engem győzni, és 2018-ban is kiállt mellettem a Jobbik, az LMP és a Momentum is. Amennyiben az akkor országosan is megvalósul, akár győzhettünk is volna, de mindenképpen megakadályozhattuk volna a Fidesz újabb kétharmadát. Most ugyanazt mondták, maguktól ismerték fel, hogy abban a körzetben nekem van a legnagyobb esélyem. A DK ezt másképp látja, de tisztességgel és becsülettel állok elébe a küzdelemnek. Ez egy valós verseny.



Fotó: Merész Márton / 168.hu

Mégis, nem kevesebb így a lehetőség a választók számára?

Nem. Meg kell adni a lehetőséget a visszalépésre, ha bizonyos jelöltek mást esélyesebbnek gondolnak. Sokan maguktól felálltak, ha jött egy esélyesebb jelölt. Nem mondhatunk nemet. Számos helyen egyébként három-négy jelölt indul, de kettő biztosan. Ahol két jelölt van, ott már van választási lehetőség. A hat párt döntött az előválasztás országossá tételéről. Ilyen még nem volt Magyarországon. Elképesztő mennyiségű infrastruktúrát, logisztikát, humán erőforrást, pénzt, technikai felkészültséget emészt fel a hat párt részéről. Arra számítok, hogy az előválasztáson 300-500 ezer ember részt vesz majd.

Ennél több résztvevő csodálatos lenne a demokrácia szempontjából. Biztosítanunk kell, hogy ez az egész rendesen és tisztességesen bonyolódjon le. Arról is mi egyeztünk meg, hogy egyáltalán legyen előválasztás. A demokráciának is vannak szabályai, különben az egész káoszba fullad. Minden olyan körzet a Fidesz malmára hajtja a vizet, ahol 15-20 jelölt indul gyengítve egymás legitimációját, ugyanis ilyenkor senki nem kap olyan jelentős támogatást, amely a végén képes integrálni az egész ellenzéket.

Egy másik posztban szó szerint azt írta, hogy csak az MSZP által támogatott miniszterelnök-jelöltnek, Karácsony Gergelynek van esélye a legszélesebb társadalmi réteget megmozdítani Orbán Viktorral szemben. Mi a helyzet Dobrev Klárával vagy Jakab Péterrel, akik a felmérések alapján szintén hatalmas támogatottsággal rendelkeznek?

Ők nem tudják a változásban érdekelt valamennyi társadalmi réteget megmozdítani. Ez egy nagyon komoly dolog. Nagy felelőssége van mindenkinek, aki az előválasztáson szavaz. Az is számít, a bizonytalanok milyen arányban fognak részt venni az előválasztáson. Ilyenkor feltehetően a pártbázis mozdul meg első sorban a saját kedvenc jelöltek mellett, de ez nem játék. Nem elég előválasztást nyerni, utána Orbán Viktorral szemben is meg kell nyerni a választást.

És erre Karácsony Gergelyt látja a legalkalmasabbnak?

Ebben a pillanatban ő az egyetlen esélyes mindannyiunk közül. Azon jelöltek közül is, akik a startvonalhoz álltak, és bejelentkeztek az előválasztásra. Mindkét ön által említett jelöltet tisztelem. Olyan teljesítményekre voltak képesek az elmúlt hónapokban, amely előtt megemelem a kalapomat. Nagyon fontos az ő szerepük, nélkülük nem lehet megverni Orbán Viktort, de ezt az országot utána egyesíteni kell. Ezt csak az tudja megtenni, aki a hazai ellenzéki tábort is egyben tudja tartani. Ma egy nagyon széles társadalmi bázist kell egyszerre megmozdítani Orbán Viktorral szemben. Az összes ellenzéki szavazót el kell vinni a szavazófülkéhez, amit olyan embernek kell megtennie, aki nem megosztó. Ha csak kétezer ember otthon marad a választáson, mert mondjuk olyan személyt választottunk, akire nem akarnak szavazni történelmi okok, vagy a 2010 előtti helyzet miatt, esetleg mert egy átalakulóban lévő párt vezetője, az már hatalmas probléma.

Jakab Péter megosztó?

Az ön által említett mindkét személy megosztó, egyikük sem képes az ellenzéki tábort teljes egészében összefogni. Nagyon fontos megjegyezni, nélkülük se megy. De ezek a félelmeim, és ezt ma valakinek ki kell mondania. Nem leszek bátortalan, mert látom, mekkora a tét. Ha valahol elhibázzuk, vagy a szavazók rossz helyre teszik a szavazatot, és most 2022-ben nem tudjuk Orbánt megverni, akkor 10-15 évig nem fogjuk tudni elküldeni. Ezt kell megérteni.

Mi a helyzet akkor, ha teszem azt Jakab Péter nyeri az előválasztást?

Ki fogunk állni mellette. De attól még az előbb felsoroltak aggasztanak. Ilyen széles tábort a rendszerváltás óta még nem fogott össze senki. Ekkora koalíció sem tudott még megmozdulni. Tizenegy év telt el 2010 óta. Ez rengeteg elvesztegetett idő, már rég össze kellett volna fognunk. Végre eljutottunk idáig, nem csúszhatunk el egy rossz döntésen. Továbbra is hangsúlyozom azonban, minden említett és versenyben lévő miniszterelnök-jelöltre szükség van.



Fotó: Merész Márton / 168.hu

Fekete-Győr Andrásra és Márki-Zay Péterre is?

Hogyne, nagyon is.

Nekik mi a szerepük ebben?

Ugyanúgy maximalizálják az elérhető szavazatokat. Fontos szerepük van abban, hogy a nap végén mit mondanak a választóiknak. Az ellenzéki oldalon tiszta és tisztességes verseny folyik, és ez nagyon jó egy ilyen autoriter rendszerben. Ez a hat párt felismerte, hogy használnunk kell ezt nagyon erős demokratikus eszközt: az előválasztást. De nem mindegy, ki lesz a végén a győztes. Más logikán működik az előválasztás, és más logika mentén tudunk aztán Orbánnal szemben győzni. Ma az előválasztás végeredménye el fogja dönteni, hogy meg fogjuk-e verni Orbánt 2022-ben.

Karácsony Gergely már nyert választást. Az integratív képessége olyan hozzáadott érték, amellyel egyik jelölt sem rendelkezik. Bebizonyította, hogy a fővárosban a támadásokból meríti erejét, és tartja a frontot, pedig a Fidesz ott tesz neki keresztbe, ahol tud. Ha Gergely meg tudja verni Orbán Viktort, akkor játszva meg tudjuk tartani a fővárost is. A többi miniszterelnök-jelöltnek viszont nagyon is megvan a helye, hiszen speciális tudással rendelkeznek. Például amit Dobrev Klára csinál az Európai Parlamentben. Az a tevékenység, amelyet ő elvégez, párját ritkítja, erre óriási szükség van.

Csodálkozunk, hogy ön a női kvóta élharcosaként nem Dobrev Klárát látja Magyarország következő, és egyben első női miniszterelnökeként.

Általában jót tenne Magyarországnak, ha több nő lenne a politikában. Viszont nem attól lesz valaki jó politikus, mert nő. A kvóta mellett folyamatosan ki fogok állni, mert ez egy eszköz, amely segíti a nőket politikai szerephez jutni. A nők a belépésnél ütköznek a legtöbb nehézségbe, a kvóta ebben tud segíteni. Svédországban például már nem is alkalmazzák, mivel ma már anélkül is magas a kulcspozíciót betöltő női vezetők száma. Mindig a konkrét politikai helyzetet és a történelmi szituációt kell vizsgálni. Most éppen azt a pillanatot, ahol nekünk meg kell nyerni a választást. Dobrev Klára egy nagyon erős, határozott és sikeres politikus, de jelen pillanatban nem tudja olyan módon egyesíteni és integrálni a magyar társadalmat, mint Karácsony Gergely. Ellenben Dobrev Klára nélkül sem tudjuk ezt megtenni, ahogy például Jakab Péter nélkül sem. Ezt kell most megérteni.

2022 után a Jobbikkal koalícióban hogyan tud majd küzdeni a női kvótáért?

Majd próbálok szövetségeseket találni a többi párt női politikusai között, erről már most is folynak beszélgetések közöttünk. Nyilván a saját példamutatásunkkal is tudjuk segíteni, hogy több nő legyen a politikában, de a következő miniszterelnöknél is szeretnénk kampányolni, lobbizni.

Karácsony Gergely nyitott lenne erre?

Igen. Ő híresen nőpárti. Nagyon fontos a nők jelenléte a politikában. A saját bőrömön tapasztaltam viszont, hogy extra terhekkel jár nőként ez a pálya. Elvárják, hogy a nők teljes mértékben vállalják, felvegyék a pártpolitikai terheket, és mindemellett teljes értékű családanyák legyenek. Ezek látszólag egymásnak ellentmondó elvárások, nehezítik a helyzetet. Egy nőnek sokkal keskenyebb pallón kell végigmennie a pályán.

Tehát ha Karácsony-kormány lesz, akkor nem lesz probléma a női kvótáért való harccal. Mi a helyzet akkor, ha Jakab-kormány lesz?

A miniszterelnök egyeztetésre kényszerül, akármilyen álláspontot támogat. Karácsony Gergelynek is számolnia kell a hat párt frakciójával, hiába döntene mondjuk a női kvóta bevezetése mellett. Ugyanez fordítva is igaz. Ha Jakab Péter szerint ez még nem lenne időszerű, attól még a képviselők többsége megszavazhatja. A miniszterelnöknek a parlamenti többség megtartása kulcsfontosságú. Minden közpolitikai kérdésnél ezeket kell majd végigzongorázni.

Nemrég szavazta meg a Parlament a pedofíliaellenes törvénycsomagot. A Fidesz világossá tette, nem látnák szívesen az LMBTQ aktivistákat és szervezeteket iskolákban, de az iskolai szexuális felvilágosítás intézménye ettől függetlenül is reformálásra szorul. Ön, mint oktatáspolitikus, hogyan vélekedik erről?

A pedofiltörvényt egy gyilkos törvénynek tartom. A gyermekek kamaszkorban jön rá arra, hogy az LMBTQ-közösséghez tartoznak, de ez először nem teljesen tudatosul bennük, hiszen adott esetben nem is sejtik, hogy mi történik velük. Valakinek meg kell értetnie velük, hogy ettől még teljes értékű tagjai a társadalomnak, és nincsenek egyedül. Sokszor otthon, a családban erről nem beszélnek, ezt sok kutatás bizonyítja, több családkutató felhívta erre a figyelmet. Vannak, akik azért vetnek véget a saját életüknek, mert a helyes felvilágosítás hiányában azt hiszik, valami baj van velük. A Fidesz ezek ellen a gyermekek ellen is fordíthatja a magyar társadalom többségét, és így akár az öngyilkosságba hajszolhat sok gyereket.



Fotó: Merész Márton / 168.hu

Hogyan kellene érzékenyíteni a magyar gyerekeket?

Lehet azon vitatkozni, hogy regisztrálni kellene bizonyos civil szervezetek állami iskolákban való megjelenését. Tragikomikus, hogy a Fidesz azt mondja, ezek a civil szervezetek az iskolákban propagálják az LMBTQ-életformát. Hogyan lehet propagálni valamit, ami nem társadalmi, hanem biológiai meghatározottságon alapul? LMBTQ-emberek történelmi koroktól és társadalmi rendszerektől függetlenül mindig léteztek és léteznek, ami változik, az a megítélésük, a többség hozzájuk való viszonya. Természetes, hogy a szülők ebben részt vállalnak. Nem láttam még olyan osztályfőnököt, aki nem a szülőkkel egeztetett ilyen esetekben.

Egy meghatározott társadalmi kisebbséggel szemben hergelik a magyar társadalmat, hoznak nagyon nehéz helyzetbe kamaszokat, fiatalokat. Tulajdonképpen lemondanak róluk. Ez egy tudatosan felépített gyűlöletkeltő propaganda, amely a tradicionális előítéletekre és sokszor a tájékozatlanságra alapoz. Az iskolának kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy a gyerekeket tájékoztassa, a megfelelő segítséget megadja, a többieket pedig az elfogadásra nevelje. A gyűlöletnek csak a magyar társadalom tud megálljt parancsolni. Erről az egészről, és Orbán Viktor népszavazásban szereplő öt kérdéséről a magyar társadalom tud véleményt nyilvánítani azzal, hogy ignorálja és nem vesz részt benne. Ennek a népszavazásnak az érvényességét meg kell akadályoznunk.

A Jobbik is megszavazta a törvényt, de azt ígérték, hogy 2022-ben a kormányváltás után kitörlik belőle a homoszexualitással kapcsolatos részeket. Ön, mint oktatáspolitikus, elhiszi ezt, és küzdeni fog-e ezért?

Ez a Napnál is világosabb: igen.

(Kiemelt kép: Kunhalmi Ágnes politikus, 2014-től a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, 2020-tól az MSZP társelnöke, a párt oktatáspolitikusa, a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform ügyvivője, 2014 és 2018 között a párt budapesti elnöke 2021. július 22-én. Fotó: Merész Márton / 168.hu)