Köztéri einstand Zuglóban
Újabb engedményt tettek a Jobbik politikai háttérszelének – Nagyzugló hangulatos lakótelepe esett áldozatul az önkormányzati vezetés abszurditásának. Generációk nőttek fel a Fogarasi és a Mogyoródi út között meghitt nyugalomban lélegző „tisztviselőtelep” Pákozdi terének zöld gyepén. A legutóbbi választásokig.
Szépen csendben, de elfogadta a Papcsák Ferenc vezette helyi testület a Jobbik előterjesztését, amit a fővárosi közgyűlés átnevezési hisztériája jóvá is hagyott a II. János Pál pápa tér, Moszkva v.s. Széll Kálmán tér stb. újdonságai mellett. A XVII. kerület és Újpest után immár Zugló is megemlékezik Wass Albertről Budapesten a Pákozdi tér átnevezésével. Miért is? A névadóról máig erősen és sarkosan megoszlanak a vélemények mind irodalmi munkásságának értékéről a magyar irodalmi kánonban, mind a II. világháború idején vállalt politikai, illetve katonai szerepéről.
Mi a gond a pákozdi csatával?
Egy pillanatra eltekintve a névváltoztatási döntés kérdéses elvi hátterétől, a helyszín megválasztása azért is szerencsétlen, mert eddig –értelemszerűen- itt tartották évente a március 15-ei megemlékezéseket. Bár a nevezett csata sem méreteit, sem a veszteségeket tekintve nem tartozik a szabadságharc nagy csatái közé, következményei azonban a magyar függetlenségi harc továbbélése szempontjából felbecsülhetetlenek. A győzelem katonai jelentőségein túl erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé. A diadal nem csupán a magyar nép, a magyar hadsereg hangulatára hatott lelkesítően, hanem fontos tényezőnek bizonyult a Bécsben október 6-án kirobbant forradalom kiváltó okai között is. Minden szempontból méltón illeszkedett évtizedeken keresztül a Zuglói ünnepek sorába. Az átnevezéssel kérdésessé válik, kit is, mit is koszorúzzanak március 15-én a zuglói kisiskolások.
Ha lesz emberi arcuk
Bárhonnan is nézzük, a történet legnagyobb hibája pont abban rejlik, amiért megszületett. Emléket akartak állítani egy jeles alkotónak? Ahelyett, hogy egy jelenleg viták kereszttüzében álló író személyét találták volna a legalkalmasabbnak, csak körül kellett volna nézni a téren. Az egyik ház falán egy tábla emlékeztet Nagy Lászlóra, aki feleségével, Szécsi Margittal az egyik térre néző lakásban élt. Az ő személye és életműve megkérdőjelezhetetlen a magyar irodalomtörténetben, ráadásul közterületet nem nevezett el róla eddig a hálátlan utókor. S hogy az utolsó interjúját idézzük, ahol elhangzott a kérdés, hogy mit üzen a jövő nemzedékének, ő némi gondolkodás után csak annyit válaszolt, hogy csókolja őket, ha lesz emberi arcuk.
Úgy tűnik, nemigen van hova átadni a búcsúüzenetet.
