06:50 - 09:00

MOST: KeljfelJancsi

Fiala János műsora

Közös levelet írt Karácsony és Ujhelyi az Európai Bizottság elnökének

Azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne "hazudhasson" és ne tudja "elbábozni" a szakmai egyeztetéseket a Magyarországnak járó, majdnem 5,5 ezer milliárd forintnyi újjáépítési forrás ügyében.

2021. február 13., 13:21

Szerző:

Közös levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez Karácsony Gergely főpolgármester és Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője az európai újjáépítési források védelmében. 

Ujhelyi István szombaton a Facebookon tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, az EP és a tanács a napokban fogadta el azt a rendeletet, amely az unió történelmi újjáépítési csomagjának létrehozásáról szól, és amely Magyarország számára mintegy 5472 milliárd forintnyi támogatást jelent.

Az MSZP politikusa jelezte, hogy a rendelkezés konkrét feltételekhez köti a pénzek lehívását: a kormánynak a következő hetekben be kell nyújtania egy úgynevezett nemzeti reformtervet, Magyarország újjáépítésének programját, de ehhez a dokumentumhoz csatolnia kell egy mellékletben a társadalmi partnerek - például az önkormányzatoknak, szakszervezeteknek és civil szervezeteknek - véleményét.

"Ez eddig nem történt meg. Az önkormányzatokkal érdemi egyeztetés nem zajlott, az újjáépítési pénzek elköltésével kapcsolatban pedig csak egy - egyébként a szélesebb nyilvánosság elől eldugott - néhány oldalas anyag ismerhető egyelőre" — írta a közös levéllel kapcsolatos Facebook-posztjában ma Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere szerint érdemi konzultáció hiányában a kormány a Magyarországnak járó uniós újjáépítési források lehívását kockáztatja.

"A magyar kormány ezt a tervet még a saját 133 bátor országgyűlési képviselőjének sem mutatta be a parlamentben; nem hozták be parlamenti vitára" - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, hozzátéve, hogy a kormány nem küldte meg a részletes programjavaslatokat és a "költési tervet" sem.

Eközben az Európai Uniónak is azt nyilatkozták, hogy széles körű társadalmi párbeszéd zajlik Magyarországon, "mert a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy konzultájon" - mondta a szocialista politikus.

Ezért, vagyis, hogy a kormány ne tudja "elbábozni" a szakmai egyeztetéseket és ne "hazudhasson", Brüsszelnek fogalmazták meg a levelüket, a bizottság elnökének - emelte ki a képviselő. Azt kérik az bizottság elnökétől, részletesen vizsgáltassa ki, folytatott-e társadalmi párbeszédet a kormány, és azt is, hogy valóban a legfontosabb célokra fordítják-e a forrást.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)