Követeli a kormánytól az uniós zöld útlevél élesítését Dobrev Klára

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán Viktor mulasztása miatt hátrányos helyzetbe kerülnek a magyarok.

2021. június 30., 13:59

Szerző:

Azt kéri a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje, hogy az Orbán-kormány végre tartsa be azt a korábbi ígéretét, miszerint július 1-től a magyar állampolgárok számára is elérhetővé teszik az uniós zöld útlevelet. Dobrev Klára szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyarok nem Bahreinbe vagy Kazahsztánba akarnak elsősorban utazni, hanem az Európai Unió határain belül közlekednének szabadon azért, hogy meglátogassák a rokonokaikat, vagy dolgozni menjenek.

A miniszterelnök-jelölt kitért többek között arra is, hogy a kormány nem tett eleget korábbi ígéretének sem, miszerint a héten elindítja az uniós zöld útlevéllel kapcsolatos tájékoztató kampányát. A politikus szerint a kormány nem szolgál kézzel fogható megoldásokkal a magyar emberek számára, pedig ugyanolyan jogok illetik meg az itt élőket, mint az összes többi európai állampolgárt. Dobrev Klára azt mondta, a kormány eddig az elektronikus felületeken nem vizsgázott jól, mivel a vakcinaregisztrációs-oldal is többször összeomlott már. 

Az Európai Parlament egyébként június 9-én hozott döntésének értelmében az uniós védettségi igazolás az EU összes országában érvényes dokumentumnak fog minősülni. A tervek szerint az igazolás magyar és angol nyelven, valamint elektronikusan és papír alapon is elérhetővé válik majd. A zöld útlevél tartalmazni fog továbbá egy olyan QR-kódot is, amely által leolvasható lesz az oltás időpontja, valamint típusa is. Előreláthatóan az utazás során nem fogja helyettesíteni és kiváltani a személyi igazolványt vagy útlevelet, csupán kifogja egészíteni azt. A dokumentum körüli helyzetet bonyolítja, hogy az EU tagországainak kötelezően csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal beoltott személyeket kell beengedni országukba.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június 3-ai Kormányinfón azt állította, nem lesz semmiféle akadálya annak, hogy július első napjától Magyarországon is használható legyen az uniós Covid igazolvány. Egyelőre azonban még nincs hivatalos időpontja annak, mikor vezetik be. A 168 úgy értesült, a csütörtöki Kormányinfó elmarad, így a sajtónak esélye sincs megkérdezni a minisztert, hol tart a folyamat.

(Kiemelt kép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője beszédet mond pártja kampányzáró rendezvényén a budapesti Széchenyi téren 2019. május 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)