Kövér László lesújtott, 400-600 ezer forintos büntetést kaptak az ellenzéki képviselők
Hétfőn az ellenzéki képviselők bekiabálásokkal és füttyszóval, aztán pedig kivonulással tiltakoztak az ellen, hogy a Fidesz lesöpörte az asztalról azt a 2925 módosító indítványt, amelyet a Munka törvénykönyvének megváltoztatásáról szóló fideszes jogszabály-javaslathoz nyújtottak be. Kövér László emiatt büntetést ígért, a házbizottság csütörtöki ülésén pedig hét képviselőre
- Bangóné Borbély Ildikóra,
- Kunhalmi Ágnesre,
- Szabó Sándorra,
- Tordai Bencére,
- Tóth Bertalanra,
- Varju Lászlóra
- és Harangozó Tamásra
400-600 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki. Ezt csak a hétfői tiltakozásért kapták, azzal a botránnyal, amely szerdán tört ki az Országgyűlésben, a házbizottság nem is foglalkozott még.
A házbizottsági ülés után az ellenzék sajtótájékoztatót tartott, amelyen a független szél Bernadett, az LMP volt társelnöke azt mondta:
– A parlament és az utca itt összeér, ezt nem tudják kezelni, ezért osztogat Kövér László is zsigerből büntetéseket.