Kósa Lajos szerint a migrációnál semmi sem veszélyesebb

A migrációnál nagyobb veszély nem fenyeget bennünket, ez olyan dolog, amit ha egyszer eltévesztünk, nem fogjuk tudni orvosolni. Ha nem védjük meg az országunkat, elveszünk.

2023. november 18., 15:36

Szerző:

Az iszlám radikalizmus miatt teljesen nyilvánvaló, hogy ha Európa nem tud mit kezdeni a migrációval, fel fogja számolni önmagát – mondta Kósa Lajos, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten. Hangsúlyozta: védekezni kell, meg kell állítani a migrációt.

Ellenzéki nyilatkozatokat idézett, például, hogy Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője álkérdésnek minősítette a migrációt, Gyurcsány Ferenc DK-elnök pedig azt mondta, „jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól”. Karácsony Gergely főpolgármester, a „körúti kerékpárkarók koronázatlan királya” pedig úgy vélte, migránstáborokká kellene alakítani a laktanyákat – sorolta.

„Ezt várhatjuk az ellenfeleinktől” – állapította meg Kósa Lajos. Leszögezte: egyetlen olyan politikusra sem szabad szavazni, aki nem jelenti ki a leghatározottabban, hogy „megállítjuk a migrációt, Magyarország a magyaroké!”

(Kiemelt kép: Budapest, 2023. november 18. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd)

Két évvel a koronavírus-járvány nyomán bekövetkezett turisztikai összeomlás után ismét megjött az emberek utazási kedve. Idén a magyarok több mint harmada tervezi, hogy útnak indul kikapcsolódni. A Balaton idén is verhetetlen célpont.

Idén a balatonfüredi Kis Bergmann Cukrászda Tökmag sorbet pirosbogyós gyümölcsökkel elnevezésű alkotása lett az év fagylaltja - közölte a Magyar Cukrász Ipartestület pénteken az MTI-vel.