Tanár vihette be a koronavírust a mezőkövesdi iskolába, 21-en fertőződtek meg
Továbbra is indokolt a járványügyi megelőző szabályok fokozott betartása - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az MTI-vel, azzal összefüggésben, hogy
a Covid-19 fertőzés "halmozódását" észlelte a helyi járványügyi hatóság egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási intézményben.

A közlemény szerint a néhány nappal ezelőtt megbetegedett pedagógus esetében a kontaktkutatás kiderítette, hogy
nagy valószínűséggel egy korábbi, zártkörű értekezleten fertőződhetett meg.
A kontaktok körében eddig elvégzett PCR laboratóriumi vizsgálatok 21 embernél pozitív eredménnyel zárultak.
A járványban Borsod megyeiek mellett egy Heves megyei lakos is érintett - tették hozzá.
Jelenleg három embert ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infektológiai osztályán.
A szükséges járványügyi intézkedések megtörténtek; a szoros kontaktok járványügyi megfigyelés alatt állnak, jelenleg nem hagyhatják el otthonukat. Valamennyi fertőzött beteget elkülönítették, azok, akiknél jelentkeztek a tünetek, kórházban, illetve otthonukban vannak.
Az NNK az eset kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi készültség érvényben van, és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó megelőző szabályok betartása kiemelten fontos magunk és mások védelme érdekében.
Az RTL Klub ugyanakkor úgy tudja,
egy mezőkövesdi általános iskolát zártak le, ahová egy tanár vihette be a vírust.